Hirdetés

Élőben demózta futurisztikus szemüvegét a Google

A Google nevét már egy jó ideje nem csak a hozzá fűzhető keresőmotor miatt jegyezhetjük, a cég az elmúlt évek során a különböző webes szolgáltatásai mellett számos esetben bizonyította azt, hogy a virtuális mellett a valódi világban is képes talpon maradni (gondoljunk csak az Android operációs rendszerre, az önjáró autóra vagy éppen kevésbé ismert, ám mégiscsak létező Google sörre). Egy újabb bizonyítéka a cégnél dolgozók végtelenül innovatív elméjének a Google Glass néven elhíresült okosszemüvege, amit a tegnap megtartott I/O fejlesztői konferencián minden eddiginél hosszabban, jobban és látványosan demóztak. A rendezvényen show-ból nem volt hiány, s szerencsére a tömeg elkápráztatása mellett még némi plusz információval is gazdagodhattunk.

„A Google Glasstól kevésbé leszünk rabszolgái készülékünknek”

A hangzatos mondat Sergey Brinnek, a Google egyik alapítójának a száját hagyta el. Mondandójának folytatásából kiderült, hogy ha ezt az eszközt használjuk, többé nem kell a zsebünkhöz nyúlnunk, ha egy értesítést kapunk, vagy lefotóznánk valamit; ugyan képes együttműködni okostelefonunkkal, a Google Glass önállóan is megállja a helyét. A felmerülő aggodalmakra reagálva a vezérigazgató kijelentette, hogy a termék vezetés közben is biztonságosan használható: mivel a szemünk elé megjelenített adat erősen limitált, ráadásul azok is úgy jelennek meg, mintha egy távolabbi ponton lennének, így a felhasználók a szemük újrafókuszálása nélkül tekinthetik meg a felugró információkat.

Hirdetés

Ezt a gondolatmenetet kiegészítve a Google fődesignere, Isabelle Olsson az alábbiakal egészítette ki a prezentációt: „A szemüveg úgy lett tervezve, hogy úgy kommunikálhassunk a virtuális világgal, hogy az ne zavarjon meg minket a valódi térben (...) ha az eszköz nem nevetségesen könnyű, akkor nem való az arcodra.” Ahogyan az a hölgy további szavaiból kiderül, a Glass könnyebb a legtöbb, forgalomban lévő napszemüvegnél. Hogy ne fojtsa magába a szót, Steve Lee termékmenedzser is szólt pár szót az eszközzel kapcsolatban: a céljuk az, hogy a felhasználóhoz olyan gyorsan jusson el az információ, „hogy úgy érezzék, mintha tudnák azt” – igaz ennek a megvalósítása még némi időt igényel.

Cirkusz és fanfár

A felvezetés után kezdődött a termék igazi bemutatója, amin a cég felettébb rendhagyó eszközökkel kápráztatta el közönségét. A kivetítőn a Google Hangout on Air szolgáltatásán keresztül öt ember szemszögéből kísérhettük figyelemmel az akciót: az extrém sportolók kezdésképpen egy léghajóról ugrottak le, majd a megadott tetőre érkezve némi trükközést láthattunk biciklivel, végül pedig az épület falán lemászva jutottak el Brinhez, a színpadra.

A cégalapító egy interjúban elmondta, hogy a látványos prezentáció kivitelezéséhez a mai kereskedelmi forgalomba állított mobilkommunikációs megoldások nem lettek volna képesek ennyi adat ilyen körülmények közötti továbbítására, ezért a vállalat négy új opciót, többek között egy házi fejlesztésű, valamint egy, a katonaságnál használt alternatívát is kipróbált, amely kísérlet látható módon sikerrel is járt.

Az első darabok, vélemények és a megjelenés

Az előadás hatásának megemésztése után meg is születtek az első vélemények a javában fejlesztés alatt álló produktumról. Az állásfoglalások többnyire pozitív visszhangúak, ám ahogy az a nagy számok törvénye szerint lenni szokott, ebben az esetben is akadtak, akik más véleményen voltak. A Forbes munkatársa szerint a Glass jelenleg nem más, mint egy fejre erősíthető, mikrofonnal is ellátott kamera, aminek az egyetlen előnye annak mérete és súlya, de önmagában ez még kevés lesz egy technológiai forradalomhoz. Ezzel ellentétes véleményen áll a CNet egyik szerkesztője, aki azon szerencsés emberek közé tartozik, akik kipróbálhatták az eszközt. Az újságíró a kütyüt „demó módban” tesztelhette: az egyetlen látható kép egy bélyeg méretű, végtelenített videó volt, amin egy tűzijáték volt látható. A kép valamivel a látómező felett helyezkedett el, ami a beépített giroszkópnak és iránytűnek köszönhetően mindig igazodott a fej mozgásához.

A szemüveg a mikrofon mellett hangszóróval is rendelkezik, de csak a jobb fülnél és annak a vége nem a hallójáratban végződik, ergo az általa kiadott hangot a közelben állók is hallhatják. Erre reagálva Brin bemutatta, hogy hogyan is lehet az eszközzel telefonálni: egy kimenő, vagy bejövő hívásnál a jobb tenyerünkkel a fülünket eltakarva tudunk beszélgetni a másik féllel – a társalapító szerint ez a gesztus azért jó, mert így a többiek láthatják, hogy éppen az eszközzel vagyunk elfoglalva. A kipróbálható modellnél az olyan funkciók is tiltásra kerültek, mint az SMS-ek, a különböző riasztások valamint az e-mailek kezelése. Brin elmondta, hogy ezeket a funkciókat maga tiltotta le, ha egy fontosabb üzente érkezik, azt az eszköz egy magasabb hanggal jelzi, amit aztán az égre tekintve tud elolvasni. Beszámolójának zárásaként az újságíró megerősítette, hogy a szerkezet végtelenül könnyű, ám némi kényelmetlenségnek élte meg azt, hogy a Glass használatához le kellett vennie a saját szemüvegét – de a Google nyilatkozata szerint már dolgoznak egy dioptriás modellen is.

Szintén a rendezvényen került bemutatásra az Explorer Edition: ezt a konferencián részt vevő amerikai fejlesztők kaphatják majd meg, valamikor a jövő év elején és 1500 dollárért (a várhatóan jóval olcsóbb, fogyasztóknak szánt változatra további egy évet kell majd várni). Az előzetes modell két API-val is érkezik, az egyik a még a távoli jövőben élesedő, felhőalapú megoldást szolgálja ki, míg a másik egy olyan interfész, amin a fejlesztők kedvükre garázdálkodhatnak: „Azt szeretnénk, ha minél jobban megőrülnétek a készüléktől. Csináljatok vele, amit akartok – a tapasztalatokat összegyűjtjük, és ezek alapján fejlesztjük tovább az API-kat.” Noha az ár meredeknek tűnhet, a cég ígérete szerint a végleges termékre egy jóval barátibb árcédula kerül majd, noha a szemüveget bevallottan nem tömegterméknek tervezik. Noha az eszköz ma még erős informatikus beállítottságról tesz tanúbizonyságot, Steve Lee meggyőződése szerint három-négy év múlva már az lesz a fura, ha a kezünkben tartunk egy eszközt.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények