Hirdetés

Elindult a Google csodanetje Kansas Cityben

A Google hivatalos blogjában jelentette be, hogy elindult a mintaprojektnek tartott nagy sebességű komplex hálózati szolgáltatásuk az amerikai Kansas Cityben. A kezdeményezés célja egyrészt kísérlet egy új üzleti modell kipróbálására a cég részéről, másrészt serkenteni kívánják az USA hálózatfejlesztési törekvéseit, ugyanis az ország – főképp földrajzi adottságai miatt – az átlagos penetrációt tekintve nem szerepel a világ élvonalában. A tervek ismertetésekor a Google közölte is, hogy szándékaik szerint nem konkurensként kívánnak e pilottal piacra lépni, hanem csak irányt akarnak mutatni, hogy lehetséges magas szintű infrastruktúrát kiépíteni az Egyesült Államokban is, ahol jelenleg 5,8 Mb/s-os sebesség az átlag.

Hirdetés

Ahogy korábban már többször is beszámoltunk róla, a lehetőséget végül is elnyerő városban a Google saját maga épített ki egy új száloptikás hálózatot, mely legalább félmillió ember számára biztosítja az 1 Gb/s-os szimmetrikus kapcsolatot. Ez a sebesség hússzorosa az Egyesült Államok legnagyobb szolgáltatója, az AT&T által biztosított leggyorsabb kapcsolatnak (s ezerszerese az ország legolcsóbb szolgáltatói által biztosított hozzáférés sebességének). A motivációról korábban sok elemző sok különféle indokot említett meg, köztük szerepelt az is, hogy mivel a Google érdekelt a minél nagyobb arányú tartalomközvetítésben, ezért nyilvánvaló, hogy számukra a bővülés lehetősége csak akkor áll fenn, ha egyre gyorsabb hálózatok jönnek létre: nőjön a forgalom, nőjön a tartalomlekérők száma, hisz az a keresőre épített reklámközvetítő üzleti modell számára létfontosságú.

A Google Fiber nevű szolgáltatást természetesen nem kívánják veszteségesen üzemeltetni – a cégre azért mégiscsak versenytársként tekintő amerikai szolgáltatók legfőbb érve az volt, hogy a jelen gazdasági körülmények között nem lehet egy ekkora befektetést igénylő, ilyen magas technológiai szintű hálózatot gazdaságosan kiépíteni és fenntartani. A vállalat ezt úgy igyekszik megoldani, hogy több, újnak tekinthető megoldást is alkalmaz. Például saját fejlesztésű a hálózat minden eleme, a hardver is, így a javítást, frissítést, fejlesztést is házon belül tudják megoldani. Egy másik elem, hogy a nagy sebességű kapcsolathoz úgy juthatnak a felhasználók, hogy „fiberhoodnak” nevezett közösségeket kell alakítaniuk az előzetes regisztrációhoz a következő hat hétben, és a legtöbb szándékot mutató csoportok jutnak először hozzá a kívánt szolgáltatáshoz – vagyis nem a Google reklámoz, hanem maguk a lakók. Az előzetes regisztráció egyébként 10 dollárba kerül.

A hozzáférést három különféle csomagban lehet igényelni. A Gigabit + Gigabit Fiber TV esetében az internet mellett több száz tévécsatornát kínálnak, illetve több tízezernyi rögzített showműsort HD minőségben. Ehhez jár még 2 terabájt tárhely, illetve egy Nexus 7 táblagép távirányítóként. Ez a csomag havi 120 dollárba (mintegy 28 ezer forintba) kerül, illetve egyszeri 300 dollárt (kb. 69 ezer forintot) kóstál a rendszer kiépítése.

A tévé nélküli internetcsomag egy terabájtos tárhelyet jelent a Google Drive-on, kiépítése ugyanannyi, mint az előző csomagé, de havidíja csak 70 dollár (nagyjából 16 ezer forint).

A harmadik lehetőség a Free Internet, ez azt jelenti, hogy fiberhood tagjának (az egyébként egy év alatt 25 dolláros részletekben is törleszthető 300 dolláros kiépítés megvalósítása után) megvan a lehetősége egy ingyenes kapcsolatra is: hét évig havidíj nélkül kaphatnak ezek a háztartások 5Mb/s-os hozzáférést.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények