Hirdetés

Amikor már a fúrógép is okosabb nálad

Olvastam ma egy céges közleményt – nem kevés jön naponta –, amelyik akkor is szíven ütött, ha már rég elfásultam ezektől. Na nem azért, mintha nem tudnám, hogy az informatizáltság milyen mélyen benne van ma már a termelésben, hanem azért, mert mégiscsak megrázó szembesülni azzal, hogy egy nyavalyás fúrógép is netképes – és a ennek hatásait ma még fel sem tudom mérni.

Hirdetés

A közlemény arról szól, hogy okostelefonon és számítógépen keresztül szabályozhatóak az ütvefúrók és csavarbehajtók, és a felhőbe mentik az elhasználódásukra vonatkozó szervizadatokat. A cég (említsük meg a nevét: Milwaukee) új technológiája az ígéretek szerint megnöveli a szerszámok élettartamát, és csökkenti a selejtet.

A vállalkozás tájékoztatója szerint a különböző alkalmazások lehetővé teszik a kéziszerszámok pontos nyilvántartását és követik azok elhasználódását. Emellett az egyes vezeték nélküli fúró- és ütvefúró-csavarozókhoz előre konfigurált, gombnyomásra aktiválható profilok hozhatóak létre, melyek megkönnyítik a munkavégzést és csökkentik az esetleges túlterhelésből fakadó selejtet.

Azt ígérik, hogy ezek az alkalmazások idén fokozatosan válnak elérhetővé, pl. „ez teszi lehetővé, hogy a szerszámokhoz olyan egyedi profilokat hozzunk létre, melyek különböző nyomatékot és sebességet állítanak be hozzájuk. A profilok közül ezután a szerszámon található gomb megnyomásával választhatjuk ki az aktuális feladatnak megfelelőt. Ezután a mobilalkalmazáson és az interneten keresztül is elérhető, szintén ingyenes készletnyilvántartás (Inventory Management) jelenik meg, melynek segítségével a vállalkozások részletes adatokat tárolhatnak minden szerszámukról, beleértve a nem-Milwaukee darabokat is. Az alkalmazásban a szerszámokhoz hozzá lehet rendelni a számlákat, a beszerzési és a javítási költségeket, és a munkavezetők beállíthatják, hogy az adott darabot melyik munkavállaló hol használja.

Mivel a frissítések folyamatosan szinkronizálódnak minden eszközön, az adatok könnyen megoszthatóak a különböző szerelési helyszínek és a központi iroda között.”

Ehhez még jön később az eszközriport (Tool Reporting) alkalmazás „a szerelők valós időben tölthetik majd fel a bekötések eredményére vonatkozó adatokat, melyekből egyedi jelentések nyerhetőek ki. Annak érdekében, hogy biztosítsa a szerszámok folyamatos rendelkezésre állását, az alkalmazás ezenkívül nyomon követi a felhasználást, és figyelmeztet az aktuális szervizelésre.

Még végig kell gondolni, hogy mindez mit jelent, de az biztos, hogy a 21. században élünk.

Azóta történt

Előzmények