Dr. Tamás Péter, Horváth Sándor,
Kiss Zoltán, Tóth Bertalan:
Windows 3.1 felhasználóknak
ComputerBooks, Bp., 1993 (változatlan utánnyomás)
Mai könyvünket 1993-ban adták ki, és bár teljes mértékben megfelel a megadott műfajnak (felhasználói kézikönyv a Windows 3.1-es szoftverhez), nem klasszikus, a gyártó által biztosított segédletről van szó, hanem – szerencsés módon – szakemberek által írott tankönyvről, mely nem egyszerűen az adott program kezeléséhez az útmutatót, hanem azt az új jelenséget is aprólékosan bemutatja, amiben a Microsoft programja a tömegek számára újdonságot hozott: a grafikus felhasználói felületet, illetve ennek viszonyát az operációs rendszerhez.
Ez könyv is átmeneti korszakban jelent meg, a számítástechnika tömegesedésének második nagy változása zajlik az 1990-es évek elején. Az első ilyen forradalmi időszak az 1980-as évek eleje volt, amikor a személyi számítógép karrierje elindult, a második pedig egyértelműen a Microsoft nevéhez köthető (az ilyenkor rendszeresen feltámadó, megalapozott érvekre támaszkodó vitákat most tegyük félre), mivel ők voltak azok, akik a Windowszal az átlagfelhasználó számára megkönnyítették és átláthatóbbá tették a személyi számítógép használatát a GUI (graphical user interface) elterjesztésével. Nem történt még oly rég, de nem árt emlékeztetni rá: 1995-ig, a Windows 95 megjelenéséig a PC-ken a DOS volt az operációs rendszer, ebben az időszakban a Windows sokfunkciós felhasználói felületet biztosított.
Akik még annak idején a DOS-szal kezdték meg a számítógéppel való ismerkedést, maguk is átélhették a változás forradalmi hatását: a grafikus felhasználói felület megkezdte hosszú útját, melyen az volt a fő cél, hogy ne a szakemberek számára ismerős, ám az átlagembert elriasztó parancssoros felülettel kelljen megbirkózni a felhasználóknak, hanem a működést és a működési logikát bizonyos mértékig küldjék a háttérbe, a rajzos megoldásokkal az utasítások kiadása és egyéb műveletek a hétköznapi ember számára is könnyen értelmezhetőek legyenek.
A magyar szerzői csapat épp arra vállalkozott ebben a könyvben is, hogy a korábbi, a Windows 3-at bemutató könyvet újradolgozva elsősorban a Windows 3x programok legnagyobb újdonságával, a grafikus felhasználói felülettel ismertesse meg a lehető legrészletesebben a felhasználókat – és ehhez kapcsolódva rengeteg egyéb, az operációs rendszer működését, illetve az alkalmazások és perifériák használatát segítő információt osszanak meg. Fontos látni, és ezt a könyv kiválóan illusztrálja, hogy habár a Windows 3.1 roppantul megkönnyítette a felhasználók dolgát, az a folyamat még csak az elején jár, amit elnagyjázva a számítógép „tévésedésének” nevezhetünk, vagyis a mai operációs rendszerekhez képest a Windows 3.1 telepítése és konfigurálása még sokkal több alapismeretet követelt meg az átlagfelhasználótól is. Magyarul: nagyon sok beállítást magának a felhasználónak kellett elvégezni, köztük sok olyat, amelyet a mai modern operációs rendszerek automatikusan, felhasználói beavatkozás nélkül megtesznek.
A könyv konkrét tartalmáról ebben a szubjektív beszámolóban csak néhány elemet emelek ki – némileg talán nosztalgiázva –, főként azokat, amelyek most, 20 évvel később már nagyon távolinak és szokatlannak tűnnek.
Már maga a bevezető is tartalmaz olyan megjegyzéseket, melyek ma már a PC-történelem részei: megemlítik az AT számítógépeket (joggal, hiszen még meg kellett különböztetni az IBM másik alaptípusától, az XT-től); kitérnek a memóriaszükségletre, ami legalább egy, de esetleg két megabájt is lehet; komoly újításnak számít a több program egy időben való futtatása; még el kell magyarázni, hogy az új piktogramot ikonnak hívják, és az mire való; kiemelt szerepet kap egy új lehetőség, az átmeneti tároló (clipboard), amivel információk juttathatóak az egyik programból a másikba, illetve megjelenik a ma már természetesnek számító megoldás, a fontok valós megjelenítése (True Type), vagyis hogy a felhasználó körülbelül olyannak lássa az általa beállított betűtípusokat, ahogy azok nyomtatásban megjelennek majd.
A telepítési útmutatónál feltűnhet, hogy ekkor még aktívan használják a PC-k az A:, illetve a B: meghajtókat – természetesen, hiszen a telepítés is hajlékony lemezről, floppyról történik, méghozzá – emlékszünk még rá? – nem is akárhogy, hiszen, ha emlékeim nem csalnak meg, a járulékos programokkal együtt 10 floppyt kellett az utasításoknak megfelelően egymás után behelyezni a sikeres installációhoz (az elsőnél még DOS-ból kellett kiadni a futtatási parancsot).
