Európa rábólintott a Nokia Siemens Networksre

Az Európai Bizottság jóváhagyja a Nokia Networks üzletágának és a Siemens mobil- és vezetékes hálózatokkal foglalkozó részlegének tervezett összeolvadását: az EB álláspontja szerint a tranzakció nem korlátozza a hatékony versenyt a mobil-, illetve a vezetékes távközlési hálózatok és szolgáltatások piacán. A Nokia Siemens Networks névre keresztelt vegyesvállalat leendő vezérigazgatója, Simon Beresford-Wylie üdvözölte a hírt, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a fennmaradó engedélyeztetési eljárásokban is hasonló döntés születik majd, és ezzel az összeolvadás a kitűzött határidőig lezárulhat.

A két vállalat júliusban jelentette be, hogy egyesíti távközlési berendezéseket gyártó üzletágát. A tervezett vegyesvállalat körülbelül 15,8 milliárd eurós éves árbevételt tud majd felmutatni, és az ezzel járó 21 százalékos részesedéssel a harmadik helyre kapaszkodik fel a piacvezető Ericsson, valamint a Lucent és az Alcatel páros mögött. A Motorola – amely korábban szintén érdeklődött a Siemens Com divíziója iránt – az ügylet miatt a negyedik helyre kényszerül a távközlési berendezéseket gyártó vállalatok világranglistáján.

A vegyesvállalat tulajdonrésze egyenlő arányban oszlik meg a két cég között, központja pedig Helsinkiben lesz. Az új cég 60 000 fős alkalmazotti állományát 9000-rel tervezik csökkenteni, amitől 2010-ig 1,5 milliárd eurós megtakarítást várnak. Az egyesülésnek köszönhetően a kutatás-fejlesztés redundáns költségei is csökkenthetők, akár évi 1,25 milliárd euróval is. Az ügylet a tervek 2007. január 1-jével zárul le.

Azóta történt

Előzmények