2017. július 22., szombat

Gyorskeresés

Egy nap alatt a helyszínen nyomtattak komplett lakóházat

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Az orosz tél kellős közepén, 3 millió forintból készült el a közel 40 négyzetméteres, egyenes falat csak nyomokban tartalmazó épület. Klasszikus formájú házra is képesek, az még olcsóbb is.

Mindössze huszonnégy órára volt szüksége az Apis Cornak, hogy felépítse egy ház falait additív, 3D nyomtatási technológiával. Az igazi újdonság a sebesség, illetve az, hogy helyben készült a ház, nem egy gyárban nyomtatták a részeit, amiket aztán a felhasználás helyén összeszereltek.

Az Apis Cor nyomtatója akár 132 négyzetméteres házak elkészítésére is alkalmas, áthelyezés nélkül 3,3 méter magas épületeket tud gyártani. A sebességéről annyit árultak el, hogy 100m2/nap kapacitással rendelkezik.

Klasszikus formát is tudnak nyomtatni
Klasszikus formát is tudnak nyomtatni [+]

Az orosz tél egyik leghidegebb napját választották az építésre, bizonyítandó, hogy extrém körülmények között is működik a megoldás. Ehhez fóliasátrat húztak a tervezett épület köré, míg kívül -35°C volt, a sátorban 5°C hőmérsékletre melegítették a levegőt, ahonnan már képesek dolgozni a betonnal.

Az utómunkálatokhoz szükség volt szigetelésre is, ezt laza szerkezetű, száraz szigetelőanyaggal, illetve purhabbal oldották meg. A nyomtatási minőség lehetővé tette, hogy csiszolás és egyéb előkezelés nélkül, azonnal festhessék a falakat.

Miután bekerültek az ablakok, a világítás és a többi gépészeti és berendezési tárgy, kulcsrakész állapotba került a 38 négyzetméteres, előszoba, nappali, konyha, fürdőszobás ház. A tetőt viszont külön szigetelni kellett vízzáró réteggel. Erről a csapat azt mondja, a lapostetős kivitel ellenére jól bírja a hó súlyát.

Az épület 175 évig is bírhatja az ígéret szerint. A demóban az ívek dominálnak, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy honnan lesz megfelelő bútorzat a lakóknak? Minden bizonnyal nyomtatnak maguknak.

3D nyomtatott falak
3D nyomtatott falak [+]

És ha valaki azt gondolná, ma még ez a technológia kiemelkedően magas költségeket jelent, az Apis Cor megnyugtatásul közli, hogy hozzávetőleg 275 dolláros négyzetméter ár jön ki, amiben már a falakon és a tetőn kívül a külső-belső befejezés, a szigetelés, az ablakok, a padló, illetve a vezetékelés is benne van. Tehát a ház megközelítőleg három millió forintért épült fel. A költségek tovább csökkenthetők, ha nincs szükség ilyen extravagáns megjelenésre, a klasszikus négyzetes forma a cég becslése szerint 223 dollár körüli négyzetméterárral valósítható meg.

Előzmények

  • A 3D nyomtatás sikerének alapja

    Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a nyomtatási hőmérséklettől a sebességen át a falvastagságig, hogy élmény legyen a nyomtatás.

  • Házibarkács 3D nyomtató

    Vannak, akik készre épített gépet vesznek. Mások olyan szettet, amiből maguk rakhatják össze a nyomtatót. Layerke ennél is merészebbet gondolt, tervezett magának egyet.

  • Ultimaker 3: csak pár lépésre a tökéletestől

    A holland gyártó legújabb 3D nyomtatója lélegzetelállító minőségre képes, nagyjából bolondbiztos, csak erős behatásra hibázik. Tudásához képest az ára is a helyére került.

  • CraftBot 2, a magyar 3D printer

    Érintőképernyővel és Wi-Fi-vel támad a CraftUnique nyomtatója, ami Magyarországon készül, de főleg Amerikában adnak el belőle. Mit tud egy 400 ezer forintos gép, amit a maximalizmus ihletett?

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.