Az első öt közé vágyik a Tvnet

Az idei első fél évben 14 ezerre növelte ügyfélszámát és 600 millió forintra árbevételét a haza internet hőskorának emblematikus cége, a Tvnet Kft. A veszteséges szolgáltató tavaly augusztusban került az Euroexpert Holding Rt. többségi tulajdonába, azóta fokozatosan javulnak az eredményei.

A Tvnet 2003-ban 525 millió forint árbevételt gyűjtött be, és körülbelül 3000 ügyféllel rendelkezett. Az átszervezés profiltisztítással, új gazdálkodási elvek bevezetésével és az adósságok rendezésével kezdődött. Ezek hatására 2004 végére az ügyfélszám elérte a 7000-et, a bevétel pedig az 598 millió forintot, ami elég volt ahhoz, hogy a cég nyereséggel zárja az évet.

Az idei első fél év adatai alapján az év végére a szolgáltató 1,2 milliárd forintos árbevétellel és 18 000 körüli ügyféllel számol – mondta Ifj. Lengyel Tibor ügyvezető igazgató. „Határozott célkitűzésünk, hogy a Tvnet újra jelentős szereplőjévé váljon az internetpiac mindhárom – lakossági, vállalati és tartalomszolgáltató – szegmensében. Nem titok, hogy záros határidőn belül szeretnénk bekerülni az öt legnagyobb hazai szolgáltató közé” – vázolta az ambiciózus célokat Lengyel.

Hirdetés

Azóta történt