Harmadik generációs ADSL hűség és korlát nélkül

A TVnet ma délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be az ADSL 3G szolgáltatás budapesti elindulását, amelyet a tervek szerint fél éven belül Magyarország több vidéki nagyvárosába is eljuttatnak. Az új szolgáltatás átformálhatja a hazai DSL-piacot, ugyanis a TVnet olyasmit kínál, amire a versenytársaknak is muszáj lesz reagálniuk, ha nem akarnak lemaradni. Az ADSL 3G-t belépési díj és hűségnyilatkozat nélkül lehet igénybe venni, ráadásul olyan áron, amely még a riválisok hűségnyilatkozatos áraival is versenyképes. Az 1 Mbites kapcsolatot például havi bruttó 6240 forintért nyújtja a cég, és a szélessávú kapcsolatot nem köti semmilyen adatforgalmi korlát.

Az alacsony árakat a saját halózat használata révén tudja nyújtani a TVnet, amely egyben a rugalmasabb ügyfélkezelésre és az egyszerűbb kezdeti beüzemelésre is garancia. Hálózatának felfejlesztése érdekében a cég a 800 milliós induló költség tetemes részét fordította minőségi hálózati eszközök beszerzésére, amelyeket a világ öt legnagyobb hálózatieszköz-gyártójának egyikétől, az Allied Telesyntől vásárolta. Az így elérhető legnagyobb sebesség lakossági ügyfeleknek 6,5 Mbit/s, míg az üzleti előfizetőknek 16 Mbit/s lett – de a technológia lehetővé teszi az akár 24 Mbit/s-os sebességet is, amit a TVnet egyedi igény esetén hajlandó is nyújtani.

A TVnet az ADSL 3G elindításától komoly eredményeket vár, szeretné megismételni a 2005-ös év üzleti sikerét, amikor árbevétele megduplázta az előző évit, és előfizetői számát is kétszeresére szeretné növelni. Ennek érdekében a cég garanciát vállal arra, hogy új szolgáltatásának használatával az előfizetők nem csak pillanatnyi előnyhöz jutnának a konkurens szolgáltatók ajánlataival szemben, hanem a szolgáltatás folyamatosan fejlődve megtartja majd előnyét a hazai piacon.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények