Megint megtagadta a segítséget az Apple, az ügy mégis megoldódott

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium jelezte az Apple felé, hogy mégsem tart igényt a márciusban kért segítségre, amit a vállalat egyébként is megtagadott egy újabb lezárt iPhone feloldásával kapcsolatban a személyiségi jogokra hivatkozva.

A New York-i hatóság tavaly októberben tartóztatott le egy drogdílert, akinek lezárt állapotú iPhone 5s készülékét szerették volna átvizsgálni a cupertinói vállalat segítségével. Bár a telefonon egy régebbi szoftver, az iOS 7 működik (tehát a gyártó minden eszközzel rendelkezik az adatok feloldásához), az Apple múlt héten megtagadta az együttműködést arra hivatkozva, hogy nem kaptak elegendő bizonyítékot: a hatóság mindent megpróbált és tényleg nincs más út, csak a gyártói közbenjárás.


[+]

A BuzzFeed News birtokába jutott információk szerint egy ismeretlen magánszemély egyszerűen megkereste a bíróságot és megmondta a feloldókódot, amit a kormány emberei bepötyögtek a készülékbe. A számok stimmeltek, tehát nincs szükség további segítségre az ügyben.

Az elmúlt hónapokban nagy port kavart FBI vs. Apple esete alapján felmerülhet, hogy a New York-i ügyben is a hackerek segítségével kidolgozott megoldást használták-e az amerikai hatóságok, ám a MacRumors megjegyzi, hogy a San Bernardino mészárosa néven elhíresült terrorista iPhone 5c feltörése nem alkalmazható az 5s típusú eszközökön.

A minisztérium szóvivője hangsúlyozza, hogy eszükbe sem jutott precedenst teremteni, mikor márciusban segítséget kértek a gyártótól, egyszerűen csak élni kívántak a bűnüldöző szervek azon jogával, amivel további bizonyítékok felderítését és a kapcsolati háló tisztázását az Apple bevonásával tudták volna megoldani.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények