A mára szinte a teljes magyar sajtót bejáró „fenyegetésről” jómagam tegnap viszonylag gyorsan értesültem – a hozzáértő szakembernek, Keleti Arthurnak, az ITBN egyik főszervezőjének szemfüles Facebook-bejegyzésében olvastam róla. Maga az üzenet, pontosabban két üzenet, a Twitteren jelent meg, de tegnap az elolvasásuk után nem jöttem lázba, bár kétségtelen kissé idegesítő kellemes borzongás járt át, hogy az Anonymous már hazánkat is célpontnak tekinti. (Aki nem tudná még: a bejegyzést író a Klubrádió diktatórikus kiiktatását sérelmezi, és emiatt hívja fel a szimpatizánsokat egy, a jelenlegi kormányzatot támadó akcióra.) Reggel kollégáimmal beszélgettünk is az ügyről, de akkor azon a véleményen voltam, hogy a korábbi történések tükrében egy másfél soros bejegyzés nem érdemel annyit, hogy hír legyen belőle. Be kell vallanom, tévedtem, bár nem úgy, ahogy az elsőre nyilvánvaló lenne.

Hogy mégis írok róla, az a közszolgálati rádió ma esti híradásának köszönhető, ahol egy „szakértő” a (fonetikusan írom) „hakkerekről” értekezve nemcsak a fennálló komoly veszélyre hívta fel a figyelmet, hanem – talán túlságosan megragadtak benne a náci Németország történetének eseményei – valamiféle „titkos fegyverről” is beszélt, melyet az Anonymous hackerei kifejlesztettek, és amellyel akár hazánknak is komoly károkat okozhatnak.

Itt elszakadt a cérna

A mai nap folyamán a média széles palettáján sokan foglalkoztak az említett bejegyzéssel, a legtöbben sajnos alig értékelhetően – értékelendő kivétel a hwsw.hu-n megjelent, Bodnár Ádám által jegyzett összefoglaló, ahol a szerző a tőle megszokott magas színvonalon elemzi a jelenséget, illetve szólaltat meg szakértőket. E blogbejegyzésben hozzá csatlakoznék, és azokat az érveket hozom elő, melyek a lehetséges veszélyek tudatosítását szolgálják a – sajnos a biztonsági szakma oldaláról is tapasztalható – hisztéria nélkül.

Na de ki az az Anonymous?

A blog műfajának lazaságát kihasználva először is azt kéne leszögezni, hogy az Anonymous, illetve a köré csoportosuló emberek, aktivisták mozgalmának résztvevőit nem kis hiba „hackereknek” nevezni – e roppant terhelt megjelölésen a manapság „etikus hackereknek” nevezett, sajátos tevékenységet végző, néha a törvényesség határait feszegető biztonsági szakemberek megsértődnének, kikérnék maguknak, ugyanis számukra az Anonymous szimpatizánsainak tevékenysége a legtöbb esetben elfogadhatatlan, mind morálisan, mind szakmailag.

Az Anonymous-mozgalom kétségtelenül az internet legutóbbi korszakának egyik legizgalmasabb, sőt, meg merem kockáztatni, társadalmi szempontból leginnovatívabb jelensége. Egy olyan közösségi megmozdulásról van szó, melynek alapvető jellemzői az új kommunikációs formából, az új technológia lehetőségeiből táplálkoznak – annak minden előnyével és hátrányával egyetemben.

A legutóbbi ismereteink szerint az Anonymous ugyanis nem írható le a korábbi, hagyományos közösségek ismérveivel: közösség ugyan, de – egyelőre még – nincsenek vezetői, nincs hierarchiája, még állandó tagsága sincs. Az Anonymous valójában egy, a virtuális térben szerveződő, még ezen belül is virtuális közösség – ami nincs is. Az „eszme” létezik, ám ez sem írható le tankönyvszerűen, hiszen amit biztosan lehet állítani, az az, hogy ellenállnak.

Hogy minek, az nem definiálható, azt mindig az adott pillanatban, az adott csatlakozó közösség dönti el. Épp emiatt van, hogy rengetegféle célt tudunk felsorolni, ami miatt internetes tevékenységbe kezdtek: egy antidemokratikus állam működése, egyes ismert emberek lépései, intézkedései, a pénzpiaci szereplők megvetése, egyes nagyvállalatok fennhéjázó viselkedése stb. Képtelenség lenne összefoglalni és közös nevező alá hozni mindezeket, leginkább azt mondhatnánk egy megszemélyesített Anonymousra – ami, ugye, paradox –, hogy olyan, mint egy rendes kamasz: lázad a kötöttségek ellen, idealista, gyakran naiv.

Test nélküli karral adott pofonok

A fent vázolt, kissé anarchikusnak tűnő elképzelések azonban érdekes módon – és ez a nagy dobása a mozgalomnak – nem a széteséshez vezettek, hanem ahhoz, hogy a kvázi „tagok”, valójában szimpatizánsok egy-egy ügy kapcsán olyan erőt, esetenként technológiai potenciált képviselnek, amely komoly eredményt tud elérni egy interneten megvalósított valódi támadással. Gyakorlatilag és magyarul: az Anonymous nevében megnyilatkozóknak kialakultak mediális tereik – fórumok, honlapok, tárhelyek stb. –, ahol felvetődnek akciótervek, vagyis hogy az egyes bejegyzéseket írók szerint hol van baj a világban, kiket kéne megbüntetni, megfenyegetni, ellehetetleníteni. Egy-egy ilyen megszólalás után vagy történik valami, vagy nem. Ha a javaslat betalált, értsd: van hajlandóság a szimpatizánsok körében az akciózásra, akkor lesz valami (hogy mi, arról a következő bekezdésben). Ha nem, akkor elhal, elfelejtjük, vagy észre se vesszük. A szélsősége demokrácia terepe ez, vagy inkább egy sajátos anarchikus szerveződésé.

És akkor mi van?

Az Anonymous nevében az elmúlt egy-két évben rengeteg akció zajlott, sikeresek és bukósak egyaránt. Vagyis tényleg képes egy ilyen virtuálisan virtuális társaság hatást gyakorolni mind a digitális, mind a digitálisan függő való világra. És itt a lényeg. Mi tudnak tenni, és kik azok, akik lépnek?

Ha kihagyjuk a teljességgel sikertelen akciókat, akkor két típusa van az Anonok tevékenységének. Döntő többségében egy viszonylag egyszerű, ám néha igen hatásos módszert használnak: a felvetett probléma után kijelölik az ellenséget, majd minimális szervezés után meghatározzák, hogy a célpont milyen honlapjait – valójában: szervereit – tegyék elérhetetlenné egy túlterheléses (DDoS-) támadással (ezt roppant egyszerűen érik el: a szimpatizánsok telepítenek egy szoftvert a gépükre, mely alkalmas tömeges lekérések indítására; a támadás lényege, hogy egy adott időpontban sokan tegyék ezt meg). Ez gyakran sikerült már, az eredmény látványos, ám efemer: átmeneti gondot ugyan okozhat, de a mozgalom laza szervezettsége miatt hosszabb távon nem tartható fenn. Legfontosabb eredménye a médiavisszhang.

A másik típus a veszélyesebb, és ettől tartanak – joggal – a biztonsági szakemberek. Ha ugyanis az adott ügy mellé olyanok is beállnak, akiket a kamaszos lelkesedés mellett a szaktudás is jellemez, akkor ezek az informatikusok – nyilvánvalóan egyeztetés után – képesek valódi hackertámadásokat is végrehajtani, vagyis be tudnak hatolni informatikai rendszerekbe, és onnan olyan adatokat megszerezni, melyek céljaik számára hasznosak, majd ezeket nyilvánosságra hozzák. Ez utóbbi fajtából jóval kevesebbet láttunk, mint a DDoS-ből, de sokkalta nagyobbat is szóltak (a világ számos részén fordult elő, hogy kormányzati szerverekről, hatóságoktól, nagyvállalatoktól stb. szereztek meg kényes adatokat az Anonok). De ez utóbbit is jellemzi az alkalmiság, illetve az, hogy esetleges már önmagában az is, hogy megvalósul-e a támadás. Ha egy kiválóan képzett informatikus Anonymous-hacker akar lenni, megteheti, de ha nem, hát nem, a lelkesedés elmúltáról, az elfáradásról nem is beszélve.

Féljünk-e?

A magyar fenyegetést illetően – a mozgalom egyik céljának megfelelően – semmi biztosat nem lehet mondani. Minden a körülményektől függ. Ha a két szélsőségnél maradunk: megtörténhet az, hogy a Klubrádió ellehetetlenítése miatt elégedetlenkedő megszólaló egyéb okok miatt is talál annyi szimpatizánst a neten, hogy „összejön” egy performanszra való ember. De megtörténhet az is, hogy semmi sem lesz. Sőt az is, hogy olyan témára talált rá a finn kezdeményező, amiből akár egy komoly, akár kormányzati, akár magáncégek által üzemeltetett szerverek elleni támadás vagy támadássorozat lesz. Ezt senki, még a „szervezők” sem tudják.

A mai nap eseményeiből, a médiában megszólaló érintettek mondataiból két dolog biztos. Az egyik az, hogy a kibervédelem fokozásának élharcosai megerősítést találtak a Twitter-bejegyzésben. A másik pedig az, hogy a hivatalosság a csendben történő szakszerű intézkedés helyett gyakorlatilag fejetlenül, szakértők megkérdezése nélkül kommunikál egy olyan jelenséget, amely akár – és véleményem szerint jelen esetben ez a valóság – olyan szintű is lehet, amikor a szomszéd Gazsi gyerek rámázolja az iskola kerítésére, hogy: „azigazgato hüje”.

Amit a kétes értékű tetteket végrehajtó Anonymousnak mindenképp a javára lehet írni: rámutat arra, hogy hol lakozik félelem.