Bár a nagy tech cégek eddig is rengeteg bejelentést tettek újabb dollármilliárdos befektetésekről az adatközpontok, a felhő és az AI kapcsán; úgy tűnik, hogy a trend nem áll meg. Az Amazon a jelentések szerint most éppen Olaszországgal tárgyal arról, hogy az ország adatközpont-üzletágát több milliárd eurós befektetés keretében bővítené. Ezzel pedig az európai felhős ajánlatát is.
A jól értesült források szerint jelenleg a helyszínről és a méretekről egyeztetnek, állítólag a meglévő létesítmény bővítése és új építése is terítéken van.
Az első felhős létesítményét 2020-ban indította el Olaszországban az AWS, akkor még csak 2 milliárd eurós befektetést terveztek 9 év alatt. Az olasz ügyfelei között ott van a Ferrari és a Generali is.
Az AWS egyébként számos országban fejleszt nagy erőkkel. Európában például 15,7 milliárd eurós befektetést eszközöl spanyol adatközpontokba, pedig 2021-ben még csak 2,5 milliárd eurós terveztek évtizedes befektetésként elkölteni ott. Németországban pedig 7,8 milliárd eurós fektet be az AWS 2040-ig. Ezen felül olyan infrastruktúrát is épít az AWS az EU-ban, amiben a telekomcégeket kapcsolja a felhőre – ez hatalmas erőforrásokat igényel (első ügyfele a Telefonica Deutschland, amely 1 millió ügyfelet visz első körben az AWS felhőjére).
Az AWS tavaly döntötte el, hogy az adatokat EU-s szervereken tartja a jövőben, a kormányzati és a magasan szabályozott iparágak adatainak védelme érdekében.
Az elemzők szerint sok nagy vállalati ügyfél újra költ a felhőre, és ezúttal az AI-ra is.
Olaszországba egyébként két felhős régiót vitt 1 milliárd euróért a Google, továbbá egyet a Microsoft 1,5 milliárd euróért (ezeket az üzleteket 2020-ban jelentették be).