A HP által szponzorált Project Direct nevű versenyre több száz filmet neveztek be, majd a YouTube felhasználóinak szavazatai alapján választották ki azt a 20 videót, amelyek közül kikerültek a győztesek.
Az első helyet a brazil Adriana Falcão szerezte meg Laços című filmjével. Díja 5 ezer dollár, a HP támogatásával kilenc napot tölthet egy nagy nemzetközi filmfesztiválon, találkozhat a Fox Searchlight Pictures szakembereivel, s természetesen promotálják a YouTube-on a filmjét.
Második helyen az amerikai Jacob Lewis végzett négy nap alatt, 70 dolláros költséggel készült Gone in a Flash című filmjével.
Harmadik a szintén amerikai Ben Shelton, aki a My Name is Lisa című filmjével nevezett.
Hirdetés
A YouTube kihirdette első filmversenyének végeredményét
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
Karácsonyra királyi csatorna a YouTube-on
II. Erzsébet a neten is üdvözli karácsonykor alattvalóit.
Mérleg 10
Előzmények
-
Szoftverfejlesztési versenyt hirdetett a Google
A vállalat a középiskolásokat hívja programozni.
Tech 0
-
Kreatív fiataloknak hirdet pénzdíjas versenyt az Adobe
Az ifjú tehetségeket megcélzó versenyen magyar diákok is részt vehetnek.
Tech 0
-
A Microsoft pályázatot hirdet gadgetek fejlesztésére
A Google után a Microsoft is inspirálja a felhasználókat.
Szoftver 5
Percről percre
ph A napokig tartó esőzés komorságát desktop PC-k, többféle periféria, hűtések, toner és egy minőségi tápegység igyekeznek feldobni.
gp Elérkezett a várva várt pillanat! Végre Zelda hercegnőt irányíthatjuk a róla elnevezett történetben, ahol legjobb barátunk kreativitásunk lesz, no meg egy bot, ágyak hada, illetve egy repülő cuki jószág.
ma Azt nem tudjuk, de az Onyx hosszú nevű táblagépe Android 12-t futtat és E Ink Kaleido 3 kijelzőjével színesben jelenít meg nekünk szinte bármit.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Telekom mobilszolgáltatások
- Eredeti játékok OFF topik
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Milyen okostelefont vegyek?
- Realme GT Master Edition - mestermunka
- Android szakmai topik
- Politika
- Kijelzőjét mutogatja a OnePlus 13
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...