1985. november 20.

Megjelenik a Microsoft Windows nevű programjának 1.0-s változata. Az MS-DOS-ra épülő, száz dollárért árusított szoftverkörnyezet olyan felhasználói felületet, illetve egérhasználatot biztosított, mely jelentősen megkönnyítette a személyi számítógépek használatát a kevéssé hozzáértők számára is.

Azóta történt

  • 1985. november 22.

    John Sculley az Apple Computer, illetve Bill Gates a Microsoft részéről aláírnak egy licencmegállapodást, mely szerint a Microsoft az eredet elismerése mellett térítésmentesen használhatja a két nappal korábban megjelent Windows 1.0-ban (és más programjaiban) a Macintosh felhasználói felületének elemeit. A megállapodás része volt az is, hogy Microsoft új programjait megjelenteti a Macintosh számára is.

Előzmények

  • 1983. november 10.

    A New York-i Helmsley Palace szállodában a Microsoft hivatalosan is bejelenti később forradalminak bizonyult termékét, az IBM PC-k számára fejlesztett új operációs rendszert, a Microsoft Windowst. A grafikus felhasználói felületet használó rendszer a következő két évben meghódította az IBM személyi számítógépek piacát.

  • 2001. október 25.

    Megjelenik a boltokban a Microsoft új operációs rendszere, a kódnevén „Whistler”-nek nevezett Windows XP. Az értékesítés két alapváltozattal indult (Professional, illetve Home Edition). A Microsoft egyik legsikeresebb kiskereskedelmi termékének márkaneve az eXPerience (élmény) szóra utal.