Vidám barakk

Viszket a <öncenzúra>-m, megvakarom, mégpedig ott, ahol én akarom
Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia

Igen, igen! Szabad internetet Kínának! – kiálthatunk fel – teljes joggal –, amikor a helyi hatalommal kiegyező informatikai nagyvállalatok jogtiprásairól olvasunk. Valóban, a nyugati demokratikus társadalmak alapelveit sértik meg ezek a cégek, amikor például segédkeznek abban, hogy a rezsimmel ellenkező véleményű embereket nézeteik miatt börtönbe zárjanak. Erről – igencsak helyénvaló módon – rengeteget cikkezik a „West” médiája. Ám alig esik szó arról, hogy ezt a helyzet a kínai nethasználók egyre növekvő, ma körülbelül 120 milliós közössége vajon hogyan értékeli. E mulasztás egyik természetes oka éppen a korlátozott kínai nyilvánosságban rejlik, hiszen az ott élők börtönt kockáztathatnak akár egy külföldre küldött e-maillel is. Másrészt kevés újságíró utazik el Ázsiába, hogy tényfeltáró riportot készítsen erről a témáról, s ha mégis, ők maguk is nyilvánvaló – politikai, rendőrségi vagy egyszerűen csak a félelem szülte – akadályokba ütköznek. Christoph Neidhart, a Neue Zürcher Zeitung munkatársa és Clive Thompson, a The New York Times újságírója erre a nehéz feladatra vállalkozott, s riportjaik néhány felvetésén érdemes elgondolkodni – különösen a mi kis országunkban, ahol a „gulyáskommunizmus” idején az „elvtelen” kompromisszumok nem számítottak ritkaságnak.

Clive Thompson riportjában találó kifejezéssel „torz világ”-nak hívja a kínai társadalmat, de ennek elemzése közben egy revelatív erejű anekdotával módosítja a kifejezésben esetleg meglévő fensőbbségességet. Egyik interjúalanya, egy kínai professzor mesélte neki: „Ezek a harvardi fickók tanulmányozzák a kínai internetet. Beszélgettem velük, s megkérdeztem: »És, milyen eredményre jutottatok?« Erre ők: »Úgy véljük, a kínai kormányzat igyekszik ellenőrizni az internetet.« Erre csak nevetni tudtam: »Ezt mi már rég tudjuk!«” A történet jellemző csattanója, hogy a kínai Google keresőfilterei kiszűrték harvardi kutatók közlését, bár az a professzor és nethasználó honfitársai számár semmi újdonságot nem tartalmazott.

Munkában az internetrendőrség (Fotó: China Gate)

Abban semmi meglepő nincsen, ha a Google egyik helyi vezetője, – a Microsofttól nem mindennapi körülmények között leigazolt – Kai-Fu Lee így vélekedik a jelenlegi helyzetről: „Azt hiszem, az emberek így gondolkodnak: »Hát igen, az amerikai demokrácia, az egy jó kormányzási forma. És a kínai? Az jó és stabil, jó kormányzat. De akárhogy is, amíg elérem a kedvenc weboldalaimat, és érintkezhetek a barátaimmal, addig minden rendben van.«”. Ezt nyugodtan nevezhetjük opportunista megközelítésnek, ám az országot járó újságíró nem csak a Google működésében érdekelt szakembertől hallott hasonlókat.

Az internetkávézókat látogatva nagyjából azonos kép fogadta mind svájci, mind az amerikai lap tudósítóját. Mindegyik helyiség zsúfolásig tele, a legmodernebb eszközöket használhatják a betérők. Bár a falakon látható egy plakát, mely szerint: „Ne látogass pornográf és tiltott oldalakat!”, a nyugati stílus szerint öltözött nethasználók ezzel mit sem törődve csetelnek, filmeket néznek vagy töltenek le, képeket nyomtatnak ki kedvenc szappanoperájuk szereplőiről, vagy éppen a World of Warcrafttal játszanak. Az egyik kávézó tulajdonosa a netcenzúráról sommásan nyilatkozott: „Ha a tiltott oldalakat nem lehet megnézni, akkor nem lehet megnézni őket.” A többit viszont látogatják, sőt. Az egyik legnagyobb probléma már ma is az illegális fájlcsere: a kínai fiatalok a kávézókban abszolút természetességgel töltenek le számolatlanul filmeket és zenéket.

Igen érdekes az a történet, amely Kínában széles körben elterjedt, s Thompson egy kínai-amerikai impresszáriótól hallotta legrészletesebben, mely szerint az egész Google-konfliktus forrásánál a Baidu.com kínai keresőportált üzemeltető gazdasági csoport állt. Azt beszélik, hogy a Google 2002-es hirtelen leállítását politikai vádakkal ők érték el, egyszerűen azon céltól vezettetve, hogy a Google nekik versenytársuk, s ily módon igyekeztek kiszorítani őket a mind dinamikusabban növekvő kínai piacról. E vádakat a Baidu.com természetesen tagadja, s a Kínai Társadalomtudományi Akadémia egyik professzora sem tartja elképzelhetőnek, annyi viszont bizonyos, hogy Kínában cenzurális fenyegetéssel, „veszélyes tartalmak” felmutatásával sikerülhet a piaci versenytársakat kiiktatni vagy megzsarolni – s ezt az ottani cégek gyakran meg is teszik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!