- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Színészek hangjait lopta el egy AI-cég
- Linux kezdőknek
- ESET NOD32 Antivirus / Smart Security
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Folytatja a leépítéseket a Tesla
- Windows 10
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- Xiaomi AX3600 WiFi 6 AIoT Router
- DIGI kábel TV
Új hozzászólás Aktív témák
-
snowdog
veterán
Gratulálok Bog!
Szépen összefoglaltad a dolgok lényegét. Ebben a helyzetben személy szerint én nem is vártam más reagálást az NNG-től, a kezdetektől ez az álláspontjuk. A közeljövőben nem is látok rá esélyt, hogy ezen változtassanak. Annyi fórumon, annyian leírát ugyan ezeket a véleményeket, de érdemben semmi elmozdulás nem volt. Ezért gondolom, hogy ezt követően sem lesz. Nekik nagyon kényelmes a jelenlegi helyzet, ha nem kényszerülnek rá, akkor ez a jövőben is így marad.
És néhány szó a warez, meg hack témáról. Valójában nekik ez egy nagy reklám. Azt nagyon hamar belátták, hogy feltörhetetlen program pedig nincs, ezért nem is erőlködtek különösebben a védelemmel. Már az elején kiderült, hogy az SD azonosítóhoz kötött védelem csődöt mondott. Mégsem változtattak rajta. Szerintem jól tették, mert kár lett volna energiát pazarolni újabb védelem kitalálására. Azt is feltörték volna. És akkor még jöttek volna a verziók közötti kompatibilitási problémák. Ezt a részét legalább jól látták. Egyetlen dologra mozdulnak rá, ha valaki(k) a warez anyagból anyagi hasznot akar(nak) húzni. Akkor jogi lépéseket is tesznek. És szerintem ezt is jól teszik. Sohasem hallottam arról, hogy egyéni felhasználó ellen felléptek volna. És ez is így van rendjén.
Azt ismerjük el, hogy szinte a semmiből, nagyon rövid idő alatt egy nagyon jó programot készítettek. Ezt a világon mindenhol elismerik azzal, hogy sokat vásárolnak belőle, és szinte minden warez fórumon elsőszámú téma!
Ez a program a világ nagy részén mégiscsak kis hazánkra irányította a figyelmet, és azért ez is valami. Különösen a jelenlegi helyzetben.
És ha az elején Bognak gratuláltam a cikk megírásáért, akkor a végén szintén gratulációmat fejezem ki az NNG-nek. Mert azért mégiscsak egy remek programot hoztak össze (mindannyiunk nagy-nagy örömére)!
-
bakterka
tag
Hello!Egy kis segítséget szeretnék kérni.AS-en keresztül feltöltöttem a kártyát zenével,ott is vannak az SDMMC mappában,de a zenelista üres.Tudna valaki tippet adni?előre is köszönöm!
-
bakterka
tag
Bocs!x820BT-m van.
-
Lucka
csendes tag
Valaki tudna segíteni, hogy hogy kell a belső (2gb) memóriára rakni a navi progit, mert nekem csak kártyáról hajlandó menni, persze valószínű, hogy én vagyok a kuka, segítségeteket előre is köszi ja x 820 bt gépem van
-
banderasz77
addikt
Esetleg olyan lehetőség van, hogy a fő képernyőn az óra után a dátum is megjelenne? Mert hely az van bőven! X820BT.
-
Lxa
csendes tag
Sziasztok!
Van valakinek fényerőben összehasonlítási alapja mondjuk egy Garminhoz képest? Esetleg képpel? A téma még mindig a motorra is alkalmas navi beszerzése. (Nem akarom a kedélyeket szítani, én igenis szeretem a sygic-ot, Mo. térképre meg teszek nagy ívben, bár téved sokat, de annyit nem kell használnom itthon).
Szóval láttam az N770 vs x820 fényerő képeket, de azt sem tudom mihez hasonlítani, csak egymáshoz. Most egy régi HTC Himalaya-t használok IGo-val, de annak a fényereje 0. Vagy -1. Napon semmi. volt nálam egy Garmin 860, azt mellé tettem, és az látszik. Na ehhez képest kellene belőni az x820-at. Garmint nem akarok egyrészt az ára (főleg zümo), másrészt a sw. miatt, nem tudtam vele soha megbarátkozni. Ha fényerőben nagyon gyatra az x820 (kvázi motorra nem ajánlott), akkor van-e olyan PNA, ami kültéren, napon is jól teljesít? (újonan, használtan, mindegy).
Ha egyik sem oké, akkor veszek inkább egy garmin 60 csx-et, az biztosan látszik és sokmindenre is használható. Nyilván ez drágább jóval, ugyanis navi tartó szivargyújtó és vízhatlan tok van a motoron. Szóval első körben maradnék a PNA-nál..Köszi előre is.
-
cultfeca
tag
Sziasztok! Ma megjött az X820bt-m. Csatlakoztatni akartam a számítógéppel sikerült is. de megmakacsolta magát és nem tudom azóta csatlakoztatni. Egy kis segítséget tudna valaki adni,hogy mit tegyek??
-
Sek300i
csendes tag
válasz Beleczkil #3596 üzenetére
Bízom abban, hogy Bog jól prognosztizálja, ha a "kicsik" megerősödnek komoly gondjai lesznek az NNG-nek.
Úgy legyen!!!Hajrá Sygic!Hajrá TA!
Mert jól tudni aminek/akinek nincs konkurenciája az megengedheti a szabadáras vagy netán a korlátozott forgalmazást!"Kereskedőként én is nagyon jól tudom"
Nincs viszonyítási/választási alapja az embernek.Ez van!Kell vagy nem!?
Ha a másik szoftver gyártó is ilyen sikertörténetet ír le mint a NNG, NA akkor lesznek elérhető és megfizethető árak náluk is(Remélhetőleg) és ahogy Bog írja lehet akkor már későn...
És ne mondja,hogy a Mo. piac nem érdemli meg,hogy árulja a PNA-s verziót!MEGFIZETHETŐ áron!
De ebbe a régióba nem csak mi vagyunk mi van a Kelettel,Nyugattal?Ott is vannak PNA-k!!?Vagy nem?
Had válasszak én milyen a vas és milyen a szoftver!
Mi is forgalmazuk olyan készüléket(PNA) feltelepített jogtiszta rigóval,de a készülék(igo8-al majd később már az új modellek amigoval kerültek forgalomba.Gondolom sejtjük melyik az)Ezeket is áruljuk a kollégákkal az üzletbe de 10-ből 6X a készülék elenyésző esetben az Amigo miatt hozták vissza!Ha nem kapcsoltad be 1 napig már ne is próbáld mert addigra lemerül a bölcsője és a tapadókorongja 3 hónap után eltört,letört stb...Wayteq-et nem hoztak vissza 1-et se!!!Ui: A félreértés elkerülése végett!Nem fikázok...qrva jó progit hoztak össze!
De ezzel a nagy mellényel sokáig nem húzza és még bevételt is veszt...Tenkjú Bog a cikket!
-
zso976
csendes tag
Sziasztok!
Vettem egy ilyen gps-t. Nagyon szuper, de egy gondom van vele. Ha felteszek a kártyára egy 4-500 mb-os filmet akkor nem játssza le. Kiírja a file túl hosszú vagy sérült. Ilyen nagy file-ket nem lehet lejátszani? Van vmi megoldás? Válaszokat előre is köszönöm. -
Gaba
senior tag
Sziasztok,
Beszereztem én is egy X820-as készüléket .Az lenne a problémám ,hogy rakötve a gépre látom a ResidentFlash meghajtót ,tudok is másolni rá,de ha a navigációs mappa beállításoknál tallózom ,akkor nem,sem zene lejátszó tallózásakor.Amikor megvetem a gépet látszott rendesen. LEhet le van írva itt mi a probléma ,de ha valaki tudja a megoldást akkor várom.
Nagyon Köszönöm
Gaba
Telszám : Húsz-401-negyven4-hetven7
-
ClioRS
őstag
Sziasztok!
Gondolkozok egy ilyen készülék vásárlásán, esetleg van aki francia (fémgőzölt szélvédőjű) autóval használja? -
mokusmarci
csendes tag
Sziasztok a segítségeteket szeretném kérni. Wayteq x820-as om van. Zenét és képeket szeretnék rá tölteni, de simán men megy, nem lát semmit sem a média menüje. Milyen könyvtárstruktúrát kellene kialakítanom, hogy ezek is működjenek. Az IGO-val nincs gondom ott minden OK.
-
mokusmarci
csendes tag
Én RENAULT-ban használom fémgőzölt szélvédővel és semmi gondom nincs vele. Szerintem tuti!
Már sokat próbáltam és semmivel sem rosszabb, mint az átlag.
Legközelebb is megvenném. -
mokusmarci
csendes tag
válasz mokusmarci #3620 üzenetére
A memóriába vagy az SD kárty gyökerébe simán bemásoljuk az AWI vagy JPG fájlokat ömlesztve és a médialejátszóra kattintva smán lejátsza vagy megmutatja azokat?
-
ClioRS
őstag
válasz banderasz77 #3617 üzenetére
banderasz77, mokusmarci: Köszönöm a válaszokat, akkor lehet benevezek egyre
-
banderasz77
addikt
válasz mokusmarci #3620 üzenetére
Szintén Renault.
-
ftnewl
csendes tag
Egy láma kérdés jön: A navimban wayteqx820 hogyan tudom előcsalogatni a win ce6-ot? A másik,hogy a YFGo2CE.bld fájlt hova tegyem?Hogy működjön?
köszi
-
blaci61
csendes tag
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni. Vahogy meg kéne oldani a bt kihangoítását
transmitterrel, mer így nagyon halk. A gerjedés nem lehet ok, hisz' van sok ilyen
FM-es kihang. Azok nem gerjednek? -
Vandor76
tag
válasz blaci61 #3628 üzenetére
Azt hiszem SixStich írta, hogy működik rendesen, azt is leírta hogy hogyan.
(most nem keresem elő a hozzászólást, ha az utolsó 1-2 lapot átnézed, meg fogod találni, mostanában volt szó a dologról)<< "A játékos a látható lézer szállal rendelkezik, ezért ne nézze egyenesen a játékos" - koreai DVD-lejátszó dobozáról >>
-
hfrici
aktív tag
válasz blaci61 #3628 üzenetére
Sztem itt nincs megoldva,hogy az Fm kitegye külső hangszóróra a telefont.A hifimben van BT,és azon gerjedés nélkül hallatszik minden.Igaz ott a mikrofon a napellenzőre van csíptetve,lehet a navinál már gond lenne a gerjedés,ill.a visszhang,mert ugye az nem az ember arában van
[ Szerkesztve ]
-
blaci61
csendes tag
-
peter76bp
senior tag
Eddig dícsértem az x820-at, most egy nagyon negatív élmény. Működésileg teljesen elégedett vagyok illetve voltam a készülékkel. Ma azonban párom véletlenül lelökte az ágyról a parkettára. Esett kb 40-50 cm-t, az eredmény itt, itt és itt látható.
Igazából nagyon mérges vagyok, mert rendben van, hogy nem leejtésre találták ki, de azért az emberek óhatatlanl is leejtenek mindent. Direkt emiatt vettem neki egy bélelt tokot is, hogy nehogy baja legyen, erre basszus itthon törik össze.
Valaki esetleg tudja, hogy ki lehet cserélni ezt az elrepedt részt? Mert gondolom a kijelző alatta lehet és az nem sérült, de most nem reagál semmire akárhol érek hozzá.
-
hfrici
aktív tag
"Baloldalt van 3 mező abba ki lehet tenni az aktuális sebességet is."
Ezzel kapcsolatban vettem észre 1 dolgot.30km-es úton kb felénél törli a hátralévő idő,és az érkezési idő mezőket( nem látható benne semmi).Aztán 00:00 kerül a hátralévő mezőbe,és ennek alapján az érkezési idő is változik a pontos időre.
Műholdvétel van,bal felső sarokban mutat mindent,az időt is számolja visszafele.
[ Szerkesztve ]
-
robi.farkas
csendes tag
Sziasztok!
Mostanában vettem egy x820-at van egy olyan probléma vele, hogy működés közben néha kikapcsol majd magától visszakapcsol és úgy tesz mintha misem történt volna megy tovább a navigálás.
Mi lehet a probléma? -
hfrici
aktív tag
válasz robi.farkas #3643 üzenetére
Én vinném vissza gariba
-
plajos
aktív tag
Nem törölted közben az útvonalat?
Alapvetően kétfajta kiírás van az adatmezőkben. Ha van útvonal akkor írja ki az érkezési időt, hátralévő távolságot, stb, ha nincs útvonal, akkor a GPS időt írja ki, a magasságot és a sebességet. Ezeket a kiírásokat az útvonal meglététől függően automatikusan váltogatja. Ezen adatokat az Igo.exe-től kapja, a skin csak a kiírást végzi.
Vasárnap délután látogass el az oldalamra, 4 mezős lesz a navinfó panel, bármelyik mezőbe bármi kiíratható, és kattintásra váltogatja hogy a célhoz, vagy a köztesponthoz tartozó adatokat (idő, távolság) mutassa.
Ez utóbbi főleg futároknak hasznos, egy kattintás és látják mikor érnek a következő köztesponthoz.. -
hfrici
aktív tag
Nem töröltem az útvonalat,a héten erre járok minden nap,és kb 2 napja vettem észre,ma pedig már direkt figyeltem.Berettyóújfalu-Furta-Komádi útvonalon közlekedek.Furtát elhagyva Komádi fele egyszerűen eltűnnek az adatok a bal felső sarokban minden ok,de alatta,csak sötétség,egyedül az aktuális sebesség marad meg.Ezt még min.2x eljátssza,mire megérkezek,de már nem tér magához utána.Kis idő múlva beír 4 db 0-át,aztán esetleg 0h01-re vált és ahhoz számolva írja ki az érkezési időt.A navi közben minden mást mutat.
[ Szerkesztve ]
-
snowdog
veterán
válasz robi.farkas #3646 üzenetére
Egyszer már visszavittem de akkor csak az Igo-t cserélték le mert az is lefagyott útközbe többször és azt mondta a kereskedő, hogy lehet ez a baja de szerintem ez hardware-s probléma.
Garanciában iGO-t cseréltek egy olyan gépen, amire legálisan nem is telepíthető? Érdekes egy szervíz (kereskedő) lehet!
Új hozzászólás Aktív témák
- Veszprém és környéke adok-veszek-beszélgetek
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Trollok komolyan
- Hobby elektronika
- Elden Ring
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Milyen okostelefont vegyek?
- Torrent meghívó kunyeráló
- PlayStation 5
- További aktív témák...
- Acer Nitro gaming monitor - VG240Y-bmiix/ 23.8 / 1920x 1080/ 75Hz/ Hibátlan állapotban!
- Saitek Pro Flight panelek - 2 Radio Panel + Multi Panel + Switch Panel
- Saitek X52 Professional Hotas Joystick + Throttle
- 5 db 840 G1 (i5-4300) bontásra,alkatrésznek,vagy felépítésre egyben eladó
- BESZÁMÍTÁS! ÁRGARANCIAI! Új nVidia Quadro Tesla Radeon Pro videokártyák rendelésre 3 év gar. 27% áfá
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen