Új hozzászólás Aktív témák
-
Dany007
veterán
Hoppá!
Végre egy értelmes ember, aki látja az erdőtől a fákat is!"Posner már korábban is többször kifejtette, hogy „nevetségesnek” tartja ezt a szabadalmi pereskedést, mostani indoklásában pedig arra hivatkozott, hogy a cégek egyrészt visszaélnek a szabadalmi rendszer hiányosságaival, emellett a szabad verseny alapelveitől eltérve a „bolhából csinálnak elefántot”.
Kijelentette azt is, hogy az Apple nem volt képes meggyőzően bizonyítani, hogy a Motorola szabadalomsértése számukra piacvesztést okozott, hogy kárt szenvedett a márkanevük, illetve, hogy a fogyasztók érdekei sérültek emiatt: „mindez csak vad találgatás, sejtés” – fogalmazott a bíró."Igen erről van szó! Ezt magyarázom már én is az első Apple vs. Samsung per óta! Nevetséges amit két komolynak minősülő cég művel. Bolhából csinálnak elefántot. Ráadásul a szabadalomsértésből adódó anyagi veszteséget se tudják bizonyítani... Akkor meg mit akarnak? Unatkozó ügyvédeknek munkát adni? Ennyi.
-
Dany007
veterán
Tényleg nem hülyeség ahogy Ő döntött. Hiszen a két fél, mint a játszó óvodás gyerekek, akiknél a szülő vagy az óvónéni dönt...
Vagy talán még az un. tyúkperekhez tudnám hasonlítani az egészet. Tényleg nevetséges.
Új hozzászólás Aktív témák
- Overwatch 2
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Zeneszerkesztő és DJ topic
- Gitáros topic
- Milyen routert?
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Robot fűnyírók
- További aktív témák...
- Beszámítás! MSI B550 R7 5700X 16GB DDR4 500GB SSD RTX 3060 Ti 8GB ZALMAN Z1 Plus FSP 700W
- ÚJ! NZXT H5 FLOW - 2 Év Garancia
- Beszámítás! ASUS B550M R5 5600G 16GB DDR4 500GB SSD RX 5700XT 8GB ZALMAN S2 TG Seasonic 600W
- Beszámítás! ASUS B450 R5 3600X 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060 12GB Cooler Master MB520 Chieftec 600W
- Beszámítás! ASRock B550M R3 4300G 16GB DDR4 240GB SSD GTX 970 4GB FSP CMT160 fekete FSP 600W
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs