2013. május 23., csütörtök

Hozzászólások

(#1) T_bee


T_bee
(fanatikus tag)

A rendelkezésünkre álló információk alapján, a szoftver PC-re való telepítése Magyarországon nem minősül illegális cselekménynek. Ettől függetlenül a szoftver módosítása továbbra sem megengedett, ezért a továbbiakban az ilyen verziókra történő bárminemű utalástól kérjük mindenki tartózkodjon!

Megpróbálok összekalapálni valami segítségnek valót,mert gyakran merülnek fel a topicban ugyanazok a kérdések, és jól jön,ha a válaszok egy nyilvánvaló helyen együtt megtalálhatóak.

Tehát a lényeg, hogy az inteles Mac-ek megjelenése óta elég könnyen telepíthető ez a kiváló OS egy normál "PC"-re is. Persze azért pici vállalkozó kedv, "buheráló-szellem" kell hozzá.

Most abba nem mászok bele, hogy mire jó, mire nem, de természetesen mindenre alkalmas amire a Windows, sőt még többre is,és persze ezt egészen más módon is teszi, amihez kell egy kis rugalmasság, megszabadulni a régi berögződésektől. De mindenki próbálja ki maga, akkor lehet eldönteni kell-e ez az embernek, avagy sem.

Kezdjük is akkor az elejétől:

TELEPITÉS:

Milyen hardverre lehet telepiteni ezt az OS-t?
Gyakorlatilag bármilyenre, persze azért az eredetileg célzott hardverre irták, és bár azóta is sok driver jött ki hozzá, nem 100%-os a különféle hardverek támogatottsága. (Pl. hangkártyák közül nem sok használható, illetve az integráltak nagy része,de ha ennél valami komolyabbra vágyunk, akkor nem túl széles a skála.) Nagyjából itt a hardware compatibility list-ből lehet tájékozódni,de egy próbát mindig megér,mert újabban tényleg már gyakorlatilag nincsen hw amit ne "enne meg".

Mit kell tennem, hogy telepiteni tudjam?
Be kell szerezned egy OSX-et, ebben kérd a "topiclakók" segitségét.
Kell egy szabad partició egy HDD-n, amit előzőleg FAT32-re formázol,de erről bővebben a telepitési útmutatóban.

TOVÁBBI INFOK:
-Az OS az angol mellett többek között magyarul is elérhető.
-Win mellé is könnyűszerrel fel tudod rakni.
-Játékra ha teheted inkább hagyj fent win-t is egy partición,de megoldható játékok futtatása is,illetve vannak nativan OSX-es játékok is.
-Hardware tuning általában támogatott,de ez verzió-függő is tud lenni.

Telepitési útmutatók a legtöbb verzióhoz itt megtalálhatók.

FONTOS, HASZNOS LINKEK:

OSX86 project wiki oldala
Magyar közösség oldala
apple.com :)
apple.com letöltések szekció
Leopard Guided Tour - marketing bár,de érdemes végignézni, ha akarjátok tudni, miket is tud az OSX...
Ha bármilyen programot kerestek, egy nagyon jó link...

DRIVEREK:

Ati VGA-k:

Saját tapasztalatom nincsen, minél hamarabb beszerzek infot a legjobb ATi driverekről, és telepitésükről is.

nVidia VGA-k:

NVInject:
Csomagot letöltöd, Pacifist-el admin jogot adva magadnak kiválasztod amelyik driverekre a te kártyádhoz szükség van, és telepited a kiválasztott összetevőket a csomagból. Igy néz ki a művelet...

GFX _String (G92-höz ajánlott ezt használni)
Letöltés, és pontos telepitési útmutató itt.

FONTOS: A két driver egyszerre nem lehet fent.

NTFS particiók kezeléséhez szükséges csomagok:

NTFS 3G
MacFuse

Bármi egyéb kérdéssel, mint mindig bátran forduljatok a topiclakókhoz, igyekszünk készséggel segiteni bármiben. Természetesen itt nem is állt módomban minden infot megadni, csak az alap dolgokat próbáltam egy helyre összefogni.

Ez a kis "segitség" a teljesség igénye nélkül készült. Majd a későbbiekben a többiek javaslata alapján bővitem,ha valami idevalót kifelejtettem volna.

És végül a legfontosabb: Nem feladni,ha elsőre nem sikerül! Kis vállalkozó kedv kell a próbálgatáshoz,de ha jól működik, sok örömet lehet benne lelni:)

Hajrá!:D

Köszönet Nyugdíjas-nak az anyagért.

tlac kiegészítése

Billentyűzet és egér

Lehetőleg usb-s egeret és usb-s billentyűzetet használjunk, mivel ezeket az osx alapból kezeli. Ha valamelyik ps/2 csatlakozású, akkor telepítésnél fix-et is fel kell rakni. Ha vegyesen van, tehát az egyik ps/2-es, a másik usb-s akkor előfordulhat, hogy a ps/2-es eszköz nem fog működni.

Billentyűzet beállítása

Ha eredeti Apple billentyűzetet használunk, akkor nincs is semmi dolgunk, az megfelelően fog működni.
Ha nem, akkor a billentyűzet kiosztását be kell állítani, mivel az Apple billentyűzeten máshol vannak a gombok (főleg a speciális jelek).
Kiosztást megpróbálhatunk keresni a neten vagy akár készíthetünk is. Készítéshez az Ukelele programot ajánlom, könnyen kezelhető, csak össze kell kattintgatni.
Én egy magyar win-es billentyűzet használok, amihez már el is készítettem a kiosztást.
Innen letölthető.

Kiosztás telepítése:

Egyszerűen csak be kell másolni a
[Home könyvtárad]/Library/Keyboard Layouts helyre (vagy ha azt akarjuk, hogy más felhasználó is elérje, akkor a /System/Library/Keyboard Layouts-ba, de ekkor a jogokra is figyelni kell). Majd a System Preferences/International/Input Menu panelen kiválasztjuk (ez esetben a Hungarian_tl-t) és ki-bejelentkezünk.

Ha PC-s billentyűzetünk van:

Érdemes megcserélni a Control és Command key-t, ekkor a szokásos helyen lesz a ctrl+c, ctrl+v, ctrl+s, ctrl+f és a többi. A cserét a System Preferences/Keyboard & Mouse/Modifier Keys panalen tehetjük meg. A cserének lesz egy-két mellékhatása, pl. win-ben megszokott alt+tab helyett ctrl+tab-ot, ctrl+d (terminálban) helyett meg win+d kell használni, de még így is több billentyűzetkombináció lesz a megszokott helyén, mint alapból.

Home, End, Page Up, Page Down és Shift-es, Ctrl-os kombinációi:

Osx alatt ezek egészen másképp mennek, hogy ne kelljen átszoknunk, létre kell hozni egy [Home könyvtárad]/Library/KeyBindings könyvtárat és ebbe egy DefaultKeyBinding.dict fájlt, melynek tartalma a következő:

{
"\UF729" = "moveToBeginningOfLine:";
"@\UF729" = "moveToBeginningOfDocument:";
"$\UF729" = "moveToBeginningOfLineAndModifySelection:";
"@$\UF729" = "moveToBeginningOfDocumentAndModifySelection:";
"\UF72B" = "moveToEndOfLine:";
"@\UF72B" = "moveToEndOfDocument:";
"$\UF72B" = "moveToEndOfLineAndModifySelection:";
"@$\UF72B" = "moveToEndOfDocumentAndModifySelection:";
"\UF72C" = "pageUp:";
"\UF72D" = "pageDown:";
}

Ez a hack a megcserélt Control és Command gombhoz van szabva, ha nem cseréltük meg, mert pl. Apple billentyűzetünk van, akkor használjuk ezt:

{
"\UF729" = "moveToBeginningOfLine:";
"^\UF729" = "moveToBeginningOfDocument:";
"$\UF729" = "moveToBeginningOfLineAndModifySelection:";
"^$\UF729" = "moveToBeginningOfDocumentAndModifySelection:";
"\UF72B" = "moveToEndOfLine:";
"^\UF72B" = "moveToEndOfDocument:";
"$\UF72B" = "moveToEndOfLineAndModifySelection:";
"^$\UF72B" = "moveToEndOfDocumentAndModifySelection:";
"\UF72C" = "pageUp:";
"\UF72D" = "pageDown:";
}

Ezután már csak ki és be kell jelentkezni és már működni is fog a legtöbb helyen (Firefox-ban sajnos nem).

Részletesebb leírás:
[link] [link]

Egér beállítása

Erre akkor van szükségünk, ha a sok gombos egerünk minden gombját használni szeretnénk.
Ha drága, márkás egerünk van, akkor érdemes szétnézni a gyártó weblapján, hátha ad osx-es drivert hozzá.
Ha nincs ilyen, akkor használhatjuk az USB Overdrive-ot (fizetős).
Ez részben átveszi az egér kezelését, a scroll-ozás sebességét itt kell most már beállítani és természetesen az egér gombjaihoz funkciókat rendelhetünk (szerintem a leghasznosabb böngészőben a vissza és előre beállítása).

Magyarítás

Ha azt akarjuk, hogy a felület angol maradjon, de pl. a Safari magyarul jelenítse meg azokat az oldalakat, amiknek van magyar változata is vagy a dátum magyar formában legyen, akkor a System Preferences/International/Language fülön kell a "Magyar" nyelvet legfelülre beállítani és a System Preferences/International/Formats-nál pedig "Magyarországot" választani és esetleg még itt értelemszerűen beállítani pár dolgot.

Ha az egész osx-et magyarul szeretnénk látni, akkor csak innen kiválasztva a rendszerünknek megfelelő verziójú csomagot kell telepíteni (ha nincs pont olyan, akkor csak félig lesz magyar a felület), ez egyben elvégez minden beállítást is (a fentebb írt dolgokat sem kell megcsinálnunk).

A magyarításhoz én hozzáértem egy magyar helyesírásellenőrző telepítését is.
Töltsük le a legfrissebb verziót a HunSpeellX-Hu-ból innen és installáljuk. Ezután indítsuk el a TextEdit-et és a menüből válasszuk ki az Edit/Spelling and Grammar/Show Spelling and Grammar pontot és itt állítsuk be a "Magyar (HunSpeellX)"-et.
Az ellenőrzés működni fog Safari-ban, TextEdit-ben és még jó néhány helyen.

Dual, trial boot-os rendszer

(majd később, addig is használd a keresőt a topikban)

Hasznos programok

(majd később, addig is használd a keresőt a topikban)

[ Módosította: philoxenia ]

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#2) T_bee


T_bee
(fanatikus tag)

Na ugye egy normális "tökölésmentes" telepítés így zajlik INTEL esetében:

Telepítés:

0.: Letöltöd és kiírod az iBootot.
1.: Be a lemez, restart.
2.: Mikor bejön a Chameleon Boot Prompt, kiveszed az iBoot lemezt.
3.: Berakod a Mac OS X Snow Leopard Retail DVD-d. Rátaposol az F5-re.
4.: Mikor felismeri a lemezt, Enter.
5.: Ha minden jól megy, akkor elindul a telepítő. Ha nem indul jöhet a kérdés.
6.: Ha betöltött a telepítő, megkeresed a Utilities/Disk Utility-t.
7.: Partícionálod a lemezed GUID Partition Table szerint.
8.: Formázod a partíciód Mac OS Extended (Journaled)-re (1TB-nél kisebb legyen!)
9.: A partíció neve Snow Leopard legyen, csakhogy mert. Később átnevezheted.
10.: Zárd be a Disk Utility-t.
11.: Add meg a telepítés helyét (segítek: Snow Leopard)
12.: Válaszd ki a Customize-t. Itt a szedj ki mindent ami NEM kell. Ez a rész amin minden áll vagy bukik. Ha ezt sikerül jól beállítanod, akkor menni fog a rendszer.
13.: Mehet a telepítés. Elképzelhető, hogy a telepítés végén azt írja ki, hogy nem sikerült telepíteni, ettől még indulhat a rendszer. Ha végzett, indítsd újra.
14.: Cseréld vissza a lemezt az iBoot CD-re.
15.: Amikor bejön a Boot menü, válaszd ki a Snow Leopard-ot.
16.: Nézd végig a gyönyörű Intro Videot, és élvezd a félsikert :C

Ha eddig eljutottál innen már a rendszeren belül kell dolgozni. Ha valamiért indításkor Kernel Panicot kapsz (5 nyelvű üzenet, hogy nem indulhat a rendszer és társai), akkor Hibaelhárítás részre ugordj.

Frissítés 10.6.7-re

1.: Nyisd meg a Finder-t, menj a Snow Leopard partícióra. Jobb klikk a Mac OS X Install Folder mappán, Move to Trash, majd ürítsd a kukát.
2.: Töltsd le a [Mac OS X v10.6.7 Combo frissítsét.]
3.: Töltsd le a [MultiBeast] nevű progit.
4.: Indítsd el, de ne futtasd, csak maradjon megnyitva.
5.: Csatlakoztasd a MacOSXUpdCombo10.6.7.dmg-t.
6.: Telepítsd belőle a MacOSXUpdCombo10.6.7.pkg-t.
7.: Amikor végez. kéri az újraindítást. NE INDÍTSD ÚJRA!!!
8.: Válts át a MultiBeast-re.

MultiBeast

A MultiBeast egy minden-az-egyben Hackintosh telepítés utáni eszköz (szép magyar mondat). Két fő része van: EasyBeast és UserDSDT.

EasyBeast: Egy DSDT nélküli megoldás Core/Core2/i rendszerekhez. Minden szükséges dolgot felrak, ami kell ahhoz, hogy nyugodtan bootolhass merevlemezről.

UserDSDT: egy egyszerű eszköz az előre elkészített DSDT.aml behelyezéséhez a rendszerbe. A meglévő DSDT.aml fájlodat rakd az Asztalra mielőtt elindítod a telepítést!

1.: Futtasd a MultiBeast-et.
2.: Ha van előre elkészített DSDT.aml-ed, az legyen az Asztalon, ha az UserDSDT-t pipálod!
Ha nincs, akkor pipáld az EasyBeast-et!
3.: Pipáld ki a System Utilities-t.
4.: Ha most akarod a "drivereket" élesíteni, akkor a többi opciót is megtámadhatod. Ajánlom, hogy előbb indítsd újra, és ha bootol, akkor térj át a Kext-ekre.
5.: Continue, telepítsd a Snow Leopardra. (BootLoadert akkor is telepít, ha nem választasz ki semmit.)
6.: Vedd ki az iBoot lemezt, és restart.
7.: Ha minden jól megy, bootol, és működik az alaprendszer. :C

Hibaelhárítás

Ha az iBoot lemezcsere után nem indul a rendszer, vagy Kernel Panicot kapsz, akkor próbáld egy PCIRootUID=1 -et beírni mielőtt Entert nyomsz a SnowLeo telepítőre. ha ezzel se sikerül, akkor PCIRootUID=1 -x, vagy simán csak -x. Ha most se megy, akkor valoszínű, hogy ez a módszer nem fog menni a te gépeddel. Mindenesetre próbálj egy -v indítást, és fényképezd le hogy hol akad el a betöltés.

Összefoglalta: ko9

[ Módosította: Ndruu ]

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#3) joghurt válasza T_bee (#1) üzenetére


joghurt
(őstag)
LOGOUT blog

Az OS X alatt levő BSD Linuxszal semmi gond, abból van PC-re is (legfeljebb az Apple által belerakott bugok és herélések hiányoznak belőle :D). Arról viszont nem tudok, hogy magából az OS X-ből és a rajta futó programokból készülne PC-s verzió. Ugyanis más proci van egy Mac-ben és egy PC-ben, tehát újra kellene fordítani mindent. Így csak az emuláció maradna, de az meg íííí...lyeeen....lasss....súúúú.

A tej élet, erő, egészség.

(#4) T_bee válasza joghurt (#3) üzenetére


T_bee
(fanatikus tag)

kár :(
akkor megpróbálok vmilyen linuxot beszerezni majd. sajna a netem lassú(isdn) de előbb utóbb lesz ADSL is :(

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#5) X-COM


X-COM
(PH! nagyúr)

Bővebben: link

Blog:http://ikszkom.freeblog.hu RSS:http://ikszkom.freeblog.hu/rss.xml http://live.xbox.com/member/ikszkom

(#6) T_bee válasza X-COM (#5) üzenetére


T_bee
(fanatikus tag)

köszi. ez is olyan lassú, mint ahogy azt az egyik feljebbi hszben valaki írta? :F

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#7) X-COM válasza T_bee (#6) üzenetére


X-COM
(PH! nagyúr)

passz, nemhasználom,
csak eszembe jutott, hogy van ilyen, mert kb. 1 hónapja olvastam erről a projectről

Blog:http://ikszkom.freeblog.hu RSS:http://ikszkom.freeblog.hu/rss.xml http://live.xbox.com/member/ikszkom

(#8) X-COM


X-COM
(PH! nagyúr)

hát elég lassúnak tűnik, de ez érthető is

PearPC emulates the following hardware:
CPU GENERIC: Sort of G3, no altivec yet. A portable (but unported :) CPU. Using this CPU, the client will run about 500 times slower than the host. It features a modest command-line debugger.
CPU JITC-X86: Sort of G3, no altivec yet. A very fast CPU for x86 systems that translates PowerPC instructions into x86 instructions on-demand. By caching these translations, a lot of speed is gained. Using this CPU, the client will run about 40 times slower than the host. Only works on x86 hosts.

Blog:http://ikszkom.freeblog.hu RSS:http://ikszkom.freeblog.hu/rss.xml http://live.xbox.com/member/ikszkom

(#9) T_bee


T_bee
(fanatikus tag)

hát akkor marad alternatív oprendszernek a linux.
miért van, hogy IE6 ban néhány honlapon, pl.:linux.hu olvashatatlanul aprók a menüsor betűi? a felbontásállítás sajna nem segít. Billy bácsi nem szereti a linuxot? ;]

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#10) Bash válasza T_bee (#9) üzenetére


Bash
(VIP)
LOGOUT blog

Opera 7.51-el is aprók a betűk, de azért még olvasható 1600x1200-on is.

http://bashtravel.com/

(#11) T_bee válasza Bash (#10) üzenetére


T_bee
(fanatikus tag)

hát itt sajnos nem olvasható :O :O :O
nem tudsz egyéb jó linuxos oldalakat esetleg?

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#13) Bash válasza T_bee (#11) üzenetére


Bash
(VIP)
LOGOUT blog

Innen válogathatsz: Bővebben: link

http://bashtravel.com/

(#14) L3zl13 válasza T_bee (#9) üzenetére


L3zl13
(PH! nagyúr)

Nézet/Szövegméret. Állítsd nagyobbra és hajrá!

Aki hülye, haljon meg!

(#15) T_bee válasza Bash (#13) üzenetére


T_bee
(fanatikus tag)

köszi
L3zl13: neked is nagyon köszi , működik


[Szerkesztve]

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#16) eddie303 válasza T_bee (#15) üzenetére


eddie303
(őstag)
LOGOUT blog

X-COM-nak: Nem is csoda, hogy lassú, olyan, mintha ZX-Spectrumon próbálnánk
386-ost emulálni :) Na jó na, annyira nem, de ne feledjük, hogy jobb helyeken
a 450 MHz-s G3-at videót vágni stb. használják, s ki is bírja röhögve :DD
T-bee: Javaslom az UHU Linuxot, mert magyar s mert jó, s nem 10 CD csak 2, s
mégis nagyon jó. Ha ennél is maximalistább vagy, akkor Mandrake 10, ha ez se
elég, akkor Suse 9.1 :) Amit én próbáltam s létezik Mac-re is: BeOS, még le is
lehet tölteni, s még Mac stílusú is, csak az a baj vele, hogy olyan túl sok
programot nem fogsz kapni hozzá... :( UHU-Linuxnak még a stílusa is Mac-szerü,
fent van az alkalmazások menü, s jól is néz ki, s nincs is olyan
nemistudommekkora gépigénye.

Linux.... The choice of a GNU generation.

(#17) T_bee válasza eddie303 (#16) üzenetére


T_bee
(fanatikus tag)

igen, én is az uhun és a susen gondolkozom. mi a különbség a letölthető és a megvsárolható verziók közt?

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#18) joysefke válasza eddie303 (#16) üzenetére


joysefke
(őstag)
LOGOUT blog

386-ost emulálni Na jó na, annyira nem, de ne feledjük, hogy jobb helyeken
a 450 MHz-s G3-at videót vágni stb. használják, s ki is bírja röhögve

sőtt még egy PI 233MMX is kibírja röhögve, legalábbis tönkre nem megy a videovágásban az biztos.

(#19) joysefke válasza T_bee (#17) üzenetére


joysefke
(őstag)
LOGOUT blog

windowsXP oszt csá, ha meg a kinézete miatt kell az OSX, akkor tölts le a windowshoz skineket. Ha nem a feelingje miatt kell, akkor valami baj van :))

(#20) eddie303 válasza T_bee (#17) üzenetére


eddie303
(őstag)
LOGOUT blog

A megvásárolható verzióban van egy csomó, egyébbként kereskedelmi szoftver,
legalábbis Suse-ben. Nekem a 7.2-es van meg, ami nagyon régi, de 7 CD, ugyanez
az anyag 1 DVD-n is, 4 könyv+1 Quick-install-guide füzetecske (A könyvek
között: Reference Manual, Networking with Suse Linux, Applications s a
negyedikre így kapásból nem emlékszem) + egy rakás szép Suse-s matrica, amiből
2 gépnek a márkahelyére (egy kocka ablakocska) ragasztató, fémből van :) A
programok között: Ami kommersz: VMWare, valami IBM/Lotus cuccok, StarOffice
(Bár ez nem annyira pénzes, most már inkább OpenOffice.org a divat), ami nem
feltétlenül pénzes, s mégis szívem kedvencei: XMAME, ines, snes9x (játéktermi
gép, és Nintendo konzol emulátorok) + még csomó minden, amit nem tudok,
belefáradsz, amíg kiválogatod magadnak a rendszerinstallálásnál sok jóból :)
UHU dobozos változat meg sajnos nincs meg, de sztem az is megéri a pénzt.

Linux.... The choice of a GNU generation.

(#21) eddie303 válasza joysefke (#18) üzenetére


eddie303
(őstag)
LOGOUT blog

Azért ne felejtsd el, hogy IEEE1394-es interfész, ismertebb nevén FireWire, de
nemcsak, mert USB is először MAC-en volt...

Linux.... The choice of a GNU generation.

(#22) T_bee válasza joysefke (#19) üzenetére


T_bee
(fanatikus tag)

tudom, már eddig is osX nek néz ki, csak mjost vaalmiért megszálltak ezek az alternatív megoldások, mint pl.: linux, és kíváncsi lennék/lettem volna erre is

eddie: akkor azt mondod érdemes megvenni a kereskedelmi verziót Susebol meg uhubol is?

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#23) eddie303 válasza T_bee (#22) üzenetére


eddie303
(őstag)
LOGOUT blog

Te, ezt most embere válogatja. Nekem ha lenne 80 euróm most erre a célra,
megvenném a professionalt, mert megéri. UHU-ban nem tudom, hogy mi van,
fenntartom :)

Linux.... The choice of a GNU generation.

(#24) T_bee válasza eddie303 (#23) üzenetére


T_bee
(fanatikus tag)

és ha megveszem azt is továbbmásolhatom meg annyi gépre teszem amennyire akarom?

''Az erőszak a gyengék végső menedéke'' /Isaac Asimov : Alapítvány/

(#25) eddie303


eddie303
(őstag)
LOGOUT blog

Szerintem igen, mert attól Linux, s nem annyira a szoftvert veszed meg, mint
az adathordozót, a csomagolást, no meg a könyveket, ami szerintem mostmár a
legnagyobb érték az én 7.2-es SuSE-mben is, mert a rendszer maga már úgyis
elavult. Gondold el, az XP Pro 170$ s abban hol van office? na meg jó
játékok :) :) Hanem 80 euróért van egy SuSE dobozod, s abban van minden, ami
szem-szájnak ingere :)

Linux.... The choice of a GNU generation.

(#26) DopeBob


DopeBob
(őstag)

kicsit régi a téma de...
Bővebben: link

MZ/X

(#27) rii válasza DopeBob (#26) üzenetére


rii
(PH! nagyúr)

Zsíííííííííííííír ... :D

Szerk.: nagggggggggggyon zsííír ...

[Szerkesztve]

ésszel

(#28) Dilikutya válasza joysefke (#19) üzenetére


Dilikutya
(PH! kedvence)

Hadd tegyem hozzá, hogy nálam a CD-ről futtatott UHU Live is gyorsabb, mint a windows ;]

Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)

(#29) rii


rii
(PH! nagyúr)

mikorra várható amúgy az OS/X PC-re?

2-3 év?

ésszel

(#30) 747 válasza rii (#29) üzenetére


747
(senior tag)

''mikorra várható amúgy az OS/X PC-re?''

soha.

(#31) faster válasza 747 (#30) üzenetére


faster
(PH! nagyúr)

:))

A MacOSX Intel beta-t már le lehet tölteni, és az nfo fájlban két érdekes dolgot írtak, az egyik, hogy kell neki SSE3 is, a másik, hogy a Macekben egy Palladium chip van, amit az OSX install keres. Ez most úgy tűnik, igaznak bizonyult.

Bővebben: link

De vajon mennyi idő alatt hekkelik meg az OSX installt, hogy ne kelljen neki ez a chip? Mert lényegében az Intel procis developer Mac egy kutyaközönséges intel 915 chipsetes Pentiumos PC.

[Szerkesztve]

(#32) biker válasza faster (#31) üzenetére


biker
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

kb két hónapja ismert, hogy milyen HW védelem van benne
ilyen gyors az index :D

és már van akinek működik, vmware-en áll. elég könnyű, de sokan megvették az intel ugyanazon lapját, mint a dev. mac-ben van, és meghekkelték ugyan, de vérszegény lett, mert sok minden csak úgy működik, hogy a megfelelő modult emulálják, így lassú és vacak, de van már mo.n is működő osx intel gépen állítólag

Telekom-adó mentesen keress Skype-on vagy Viber-en! --- www.e-szakuzlet.hu | www.gerisoft.hu | www.szeged-klima.hu

(#33) faster válasza biker (#32) üzenetére


faster
(PH! nagyúr)

Ez gondolom annak köszönhető, hogy sok alkalmazás nincs lefordítva Intelre, ezért kell a vmware és az Rosetta. De mi lesz majd akkor, ha kijön a végleges MacOSX Intel, akkor mit fognak tenni, hogy sima PC-n ne fusson? Mert ha már most kijátszották ezt a védelmet... :U

(#34) Sanya válasza faster (#31) üzenetére


Sanya
(PH! kedvence)

és mennyi idő kell neki, hogy amd-n is fusson? sztem nemsok :)

A bortól bolondokat gondol az ember, DE A PÁLINKÁTÓL MEG IS CSINÁLJA!!!

(#35) faster válasza Sanya (#34) üzenetére


faster
(PH! nagyúr)

Az egyik vmwares screenshoton látszott, hogy AMD 3500+ volt alatta. :)

(#36) biker válasza faster (#35) üzenetére


biker
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

más képeket láthatsz a hwsw-n bubu-tól :)
már megy rendesen, és nem vmware, megnézheted

Telekom-adó mentesen keress Skype-on vagy Viber-en! --- www.e-szakuzlet.hu | www.gerisoft.hu | www.szeged-klima.hu

(#37) Sanya válasza faster (#35) üzenetére


Sanya
(PH! kedvence)

vmware nélkül, tisztán?

A bortól bolondokat gondol az ember, DE A PÁLINKÁTÓL MEG IS CSINÁLJA!!!

(#38) faster válasza Sanya (#37) üzenetére


faster
(PH! nagyúr)

Látni nem láttam, Bubunak Intel P4-e van, mindenesetre úgy tűnt fut nála jól. (HWSW maces topikban vannak képek)

[Szerkesztve]

(#39) mac-marci


mac-marci
(újonc)

sziasztok ! az imént nyitotottam egy topikot véletlen mert ezt a topikot nem vettem észre
mégegyszer mindenkitől elnézéstet kerék .........

szeretnék ezutonis is segítséget kérni pécémen szeretném az osx et futtatni a pearpc vel eddig sikertelenül prbálkoztam nyilván lammaságom és gyér angoltudásom miatt
bármilyen segítséget szívesen fogadok msn címem bestfilm@freemail.hu

Előre is köszönöm

[Szerkesztve]

[Szerkesztve]

(#40) _thomas_ válasza mac-marci (#39) üzenetére


_thomas_
(fanatikus tag)

szia!

szerintem az úgy nagyon lassan fog futni és nehézkesen,de ha valaki rámcáfol akkor örömmel veszem és azonnal én is áttérek az igaz hitre:)

ha csak a külsőségek miatt miatt kell akkor javaslom a fliakyte (vagy valami ilyesmi) skint és az object dock progit. ezzekkel szinte a megszólalásig hasonló os x lesz a kinézete a winfosnak.

üdv.

www.ironic-software.com

(#41) _thomas_ válasza _thomas_ (#40) üzenetére


_thomas_
(fanatikus tag)

megnéztem a pearpc oldalát...azannya!
hujj, de jó lenne ha mindezt übergyors emulációval tudná csinálni! van valakinek tapasztalata? kezd engem is érdekelni a dolog!

www.ironic-software.com

(#42) mac-marci


mac-marci
(újonc)

Lényegében annyira nem is a sebesége számit ha talán egy alap G4 et megközelít az már szép lenne de ha fut már az is félsiker
ezért lenne szükségem arra hogy valaki leírja lépésről lépésre mit is kell ehez tennem mint irtam már próbáltam a pearpct csak sikertelenül ezért ha valaki lépésről lépésre leírná nekem hogyanis csináljam telepítsem megköszönném
de nem csak pearpc-s megoldás érdekel a lényeg pc-n osx


MSN: bestfilm@freemail.hu

(#43) mac-marci


mac-marci
(újonc)

Sziasztok
Még mindig segítséget várnék de már kicsit előrébb haladtam a pearpc-s kérdésben
0,4pre -t használok ezzl próbálom feltenni az osx10,4 azaz a tigert
A telpítő elindul és kb 1óra alatt fel is telepíti de a baj akkor kezdődik mikor a virtuális meghajtóról kellene bootolnia egyszerüen nem hajlandó már több féle képpen kipróbáltam esődleges és másodlagosként
aki tudja a választ írjon
Előre is köszönettel
msn:bestfilm@freemail.hu


[Szerkesztve]

(#44) nemtommi


nemtommi
(őstag)

Itt figyel mellettem egy Tiger X86 telepítő.
Már csak két válaszra vagyok attól, hogy bepróbáljam.
A kérdéseim:
Milyenre formatáljam a partíciót?
Haza fogja-e vágni a cén lévő XP-met?

(#45) sati


sati
(fanatikus tag)

Felraktam a PearPC-t de sajnos nincs bootolhato Tiger rendszerem!Ha valakinek lenne egy torrent linkje vagy bármi más...

Debian GNU/Linux | 20/437-73-78 | 13+/0-

(#46) Rickenstein válasza sati (#45) üzenetére


Rickenstein
(senior tag)

[link]

Loading... [████████░░]77%

(#47) Hannibál


Hannibál
(újonc)

Állitolag már van bétája de az csak Intelen megy

Azt mondják elmebajban szenvedek.... Pedig ez nem igaz, minden percét élvezem.

(#48) GeneraL_XTX


GeneraL_XTX
(PH! addikt)

Sziasztok!

Mostanában halotam a FIX.TV-n a Vendi gyerektől hogy elvileg mostanában,hogy megjelentek az Intel alapú Mac gépek fel lehet telepíteni egy inteles gépre is a MAX OS Tigert

erről várnék tapasztalatokat hogy tényleg lehet-e és rendesen működik-e?
valami olyasmit írtak hogy valami redame-ben le van írva lépésről-lépésre hogy hogyan kell feltelepíteni pc-re
mert a fix.tv információit alapból is megkérdőjelezem amennyit azok értenek hozzá :D

''Nagyon el vagy tájolva emberke!Ha értenél hozzá, tudnád hogy a 7900GT már támogatja a DirectX10-et!Ugyanis ezt úgy gyártották!!Csak majd a Vista driverben aktiválódik!''--By:Gefororce_9

(#49) Vincsó


Vincsó
(fanatikus tag)

Bocsi ha már volt:[link]
Ez érdekesnek tűnik. Szóval ezek mennek AMD-rendszeren is?
Mert egy ilyet kipróbálnék :))

MAKE SOME FUCKI'N NOIZE ''Dream as if u live for ever. Live as if u'll die today. The choice is your's.

(#50) Vincsó


Vincsó
(fanatikus tag)

Jah látom jó régi a topic :DD
Nembaj, felhozom hátha valakit érdekel. :))

MAKE SOME FUCKI'N NOIZE ''Dream as if u live for ever. Live as if u'll die today. The choice is your's.

Hirdetés

Copyright © 2000-2013 PROHARDVER Informatikai Kft.