Új hozzászólás Aktív témák
-
Történelmi pillanat. Örülök azért, hogy vannak Musk-hoz hasonló emberek. Hiába ő is a pénzért csinálja de nagyot lendít az emberiség fejlődésén már csak ő egyedül is. És természetesen a munkatársai, alkalmazottjai!
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Nem hiszem, hogy bárki is elhinné, hogy mindent Musk csinál vagy talál ki. Az, hogy ő áll kint a színpadon az azért van mert jó előadó és az ő arcához köthetőek a cégei. Akik a munka oroszlánrészét végzik azok nem előadóművészek, és szerintem nincsenek is elhallgatva. De nem az a szerepük, hogy szerepeljenek a médiában. Más cégeknél sincs ez másképp.
Az pedig, hogy a dolgokat nem ő találta ki még is ő nyer rajtuk azzal nem lehet mit csinálni. Ő legalább meg is valósítja az ötleteket.
Valószínűleg ő sem egy velejéig jó ember, mert a jó, becsületes emberek nem jutnak ilyen magasságokba. Viszont amit tesz az jó, és előremutató.
(#12) gabor7th Elon 1971-ben született. Iron Man első feltűnése 1963 Márciusa.
Szóval max a szülei mintázták Muskot az Iron Man-rőlTudom, a RDJ féle karakterre gondoltál, de az se úgy van teljesen.
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Igen írtam is.
Azért írtam, hogy az se úgy volt mert addigra már a képregényben is kiforrott alap karakter volt a Vasember. A milliárdos playboy, feltaláló stb. stb.
Az pedig, hogy a marketingesek bevonták a képbe Musk-ot is a reklámkampány erejére, az nagyon nem azt jelenti, hogy valóban róla mintázták. Csak jó reklám volt mindkét fél részéről. Ezért túlzás az "ihlette" vagy "mintázta" kijelentés. Van hasonlóság maradjunk annyiban..[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Lehet egy olyan cégről azt mondani, hogy "egy kézben van" amelyik kint van a tőzsdén? SpaceX, Tesla, mindegyik cége..
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Értem. Mondjuk azt gondoltam, hogy ha veszek innen 1-2 Apple részvényt akkor azért még nem én fogom megmondani a következő iPhone színét. (Nem is tudok venni Apple részvényt innen Mo-ról mi?)
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Új hozzászólás Aktív témák
- Corsair HX1200 80 PLUS PLATINUM - eladó!
- Google Pixel 8 Pro Obsidian 128gb - Bontatlan, Google gari, akár beszámítással
- Eladó Intel 13600KF + 4070TI + DDR5 32GB 6GMT Ram + 512 gb nvme ssd
- Sony FE 35mm f/1.4 GM (Sony E) + NiSi 67 mm
- Prémium félkonfig féláron -- Core i9 3.6(5.2)GHz x 10mag 20szál -- B.E.S.Z.Á.M.Í.T.Á.S
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest