Új hozzászólás Aktív témák

• #22 madgie titán madgie #21

  Új Válasz 2011-05-25 08:01:55 #22

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  madgie

  titán

  válasz madgie #21 üzenetére

  Helyesbítek, a témaindító írás a nyolcvanas évekről is ír, tehát úgy mondanám, hogy Page annak korszaknak a szócsöve, amikor az eredeti értelembe vett, elektromos hangszereken alapuló rockzene kialakult, the Edge meg már a nyolcvanas éveké.

  Egyébként a hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje/közepe valóban csuda egy korszak lehetett, sok-sok jóféle, elborult zenével (pl King Crimson, milyen jó is az)

• #23 old rocker veterán madgie #21

  Új Válasz 2011-05-25 08:40:35 #23

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  old rocker

  veterán

  válasz madgie #21 üzenetére

  Így igaz, akkoriban ezek a zenei inzultusok voltak felkapva hazai vizeken, meg Kordagyuri Lédi Karneválja és egyéb, populáris szemetek, amelyek a maascult kritériumát is alig érték el. A probléma ott kezdődött igazán, hogy kitermelődött mellé a lakodalmas rock, az olyan tartalmas szövegű számok, amelyek arról szóltak, hogy "felmarta a bugyimat az ultra", aztán jött a szájbejgyerek kérjél bocsánatot és a hazai progresszív rock is marginális helyzetbe került. Kerülhetett, mert még az olyan együttesek énekesei is, mint az Edda, Pataki Atilla is beállt lagzilajcsizni.

  Az írásom a saját, "Rocktörténet" című televíziós műsorom alapján született; a kollégáim többsége komplett hülyének néztek, mit akarok, mert ez "rétegműsor". Azt válaszoltam nekik, csesszétek meg, de mekkora? Szűkebb szekta, de fanatikusabb tagokkal, akiket senki sem akar kiszolgálni... Sokat vitatkoztam helyi rádiós kollégákkal, hogy gyerekek, rádióban sokkal egyszerűbb lenne egy ilyen sorozatot megcsinálni, mert nem kell szenvedni a képi alátámasztással, az ezekkel járó jogdíj gubancokkal... (Én legalább 30 évet kaphattam volna várbörtönben, kurtavasban, ha az Artist Just rácsapott volna a műsoromra.) Azt mondták, nincs rá igény... azok a fiatal kollégák, akiknek már a ba-be-ban-ben-ről fogalmuk sincs, szókincsük beszűkült a "nem mondod?"-stb- -re. (Egy interjúban, amiben azon polemizáltak, vajon Győzike, Mónika-só, VV valóban a nézői igény, Schiffer András orgonaművész azt mondta: érdekes, engem soha, senki meg nem kérdezett, milyen műsorokat szeretnék látni a tévében..)
  Visszatérve tehát a szűk réteghez: nem is volt olyan műsorom több, ami miatt felismerve az ortopéd fejemet, 5 évvel később is meghívtak egy sörre. S az illető nem volt a generációm: 35 éves volt.

  Valaki írta, minden korszaknak megvolt a maga nehézsége. Természetesen. Ezért fogalmazta úgy, kicsit ironikusan, mi voltunk a történelem középső gyerekei; nekünk nem voltak nagy világháborúink... Mert annak a nemzedéknek a szenvedéseihez még az I. Világháború sem volt mérhető. De gondolj bele: két évtized sem telt el az iszonyatos sok emberéletet követelő világégés után, és mégis az atomháború közelségébe kerültünk, ami példátlan. Példátlan, mert háborúk azóta is vannak, de azért olyan mérvű atom attack fenyegetettségig nem jutottunk el. Az írásom többek között arról szól, hogy a "régiek" legalább tiltakoztak az erőszak ellen, a háborúk eszkalálódása ellen; most nem sok olyan szövegű dalt hallasz, mint a Child in time. Vagy ott volt a balkáni polgárháború. Abban az időben a Guns'N Rose-nak jelent csak meg a Civil War című száma, ami szövegét, dallamát, az interpretációt illetően olyan, mint Salvador Dali önmagát torkon ragadó torzója a Polgárháború előérzete c. képen... A tuc-tuc zenészek, a rapperek, a Fásy mulató nagybecsű dalárdáistái tojnak ezekre... A nagyérdemű meg olyan, amivel etetik.
  Az újságíróknak feladatuk lenne a jó értelembe vett "népnevelés", ezzel szemben nézd meg, mit kapsz. És minden azzal van megindokolva: a nézői igények... a nézettség ... az olvasottság. Dühöngeni szoktam azon, ha valamelyik ker. csatorna műsorára is tűz valamilyen komolyabb filmet, húsz percenként 20 perces reklám és műsorismertető blokkokkal van szétszabdalva. Amikor éppen belemerülnél esetleg, vagy gondolkoznál a mondanivaló, + 6 decibellel hangosabban felharsan a reklámblokk. Aztán műsorelőzetes, esetleg még egy reklámblokk, majd megint egy kis műsorelőzetes. Ami külön felháborító, hogy sokszor az utolsó snitteket félbevágva felharsan a saját gyártású vége stáb, osztott képernyőn azzal, mi következik. A Hamlet vége pl. zseniálisan meg lett csonkítva, azt hiszem, a retek klubbon. Vagy aki ismeri, látta a Fight Club-ot: azért én szívesebben elgondolkozom a Where is my mind zenéjére futó vége stáb alatt azon, mit is láttam...

  [ Szerkesztve ]

  A windows rendszerű telefonok a microsoftnak köszönhetően lassan az enyészet útjára lépnek

Új hozzászólás Aktív témák