Aktív témák

• #4324 Jenő aktív tag

  2006-10-21 17:02:26 #4324

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Jenő

  aktív tag

  Na, jövök én is nyígni.
  Barátomnőmmel másfél hónapja vagyunk együtt - nem sok idő, de jól megvagyunk. Mostanában sok lelki problémám volt, de én ezt mindig magamban tartom (tudom, ez óriási hiba.), szeretem magamnak megoldani a dolgokat - most meg azért írok, mert belefáradtam már . Tegnap, mikor együtt voltunk, feltűnt neki, hogy mennyire magam alatt vagyok, azt mondtam neki, nincs semmi bajom, hisz vele vagyok, jó kedvem van. De nem..
  Ma beszéltünk, és végülis elmondtam neki, hogy mennyi bajom van magammal, az emberekkel, tehát félig kiöntöttem a lelkem. Mondtam olyanokat is, hogy senkiben nem lehet megbízni, mert adandó alkalommal nem lehet tudni, mit tesz az ember.. Végülis azt mondta, hogy akkor nekem nem érnek semmit a párkapcsolatok, ergo a miénk se, blahblah, és elköszönt. Nem is válaszoltam, nem is tudtam volna abban a pillanatban. Aztán írtam neki egy sms-t, hogy de igenis fontos a mi kapcsolatunk, mert szeretem.
  És most jön a csavar. Ugyanis a probléma az, hogy bármennyit is gondolkoztam ezen (fiatal vagyok még, 18 éves), még nem jöttem rá, hogy tényleg számítanak-e az emberi kapcsolatok számomra. Illetve tudom, hogy számítanak, csak nem annyit.. Kis köcsög vagyok.
  Tudom, baj, hogy ilyen hülyeségeken agyalok, és én voltam a f*sz. De nem tudom, mit tegyek. Megéri küzdeni a kapcsolatért? (bár egyelőre azt se tudom, hogy most ez szakítás volt-e vagy sem. felhívni most nem akarom..)

Aktív témák