- Szabadulnak a kínai eszközöktől az amerikai szolgáltatók, de ez sokba kerül
- Irányíthat-e atomfegyvereket az AI?
- 5 év alatt 100 milliárd dollárt költött fejlesztésre az Apple, az AI a következő
- Az Insta360 ellen fordítja a hatóságokat a GoPro
- Sokat fogyaszt az AI, egyre több az adatközpont, kell az atomenergia
Új hozzászólás Aktív témák
-
iziboy
csendes tag
Hivatalosan még nem jelentette be az EA a soron következő FIFA-t, de a két héttel ezelőtt tartott EA Gamers Day-en látható volt a játék, ahol szerencsések ki is próbálhatták azt.
A most kiszivárgott információk szerint az EA Canada égisze alatt készülő legújabb rész rengeteg újdonsággal kecsegtett. Rá is fér a franchise-ra egy komolyabb tatarozás, hiszen az elmúlt esztendőkben gyakorlatilag újítások nélkül dobták piacra az egykoron piacvezető focisjátékot, mely jó ideje a Pro Evolution Soccer-széria mögött lohol.
A szóbeszédek szerint a fizikát teljesen újra írják, így az életben megszokottaknak megfelelően viselkednek majd a játékosok a pályán. Ennek köszönhetően a passzok, az ütközések a ki-ki csaták, a gólok, vagyis az egész játékmenet a realizmus határát súrolhatja. Ezen kívül egy teljesen új animációs rendszer kap helyet, mely a valósághű mozgásokat hivatott majd kezelni. Teljesen újraírt arcmodelleket kapunk, továbbá még több licenszelt pályán rúghatjuk a bőrt, természetesen a már megszokott csapatfelhozatallal. Dinamikus időjárásváltozás, látható bírók és partjelzők, továbbá a teljes stáb is végre helyet kap a vonal mellett. Visszatér a Be A Pro és a menedzser mód, amellyel saját játékost kreálhatunk, akivel fel kell majd küzdenünk magunkat a top csapatokba. A többjátékos mód 2 vs 2, 5 vs 5 és 10 vs 10 mecseket engedélyez. Állítólag rövidebb töltési idő és egy teljesen megújult taktikai rendszer vár még ránk.
[link] -
iziboy
csendes tag
válasz Drift_Elek23 #2 üzenetére
nagy valószínűséggel tanultak az elmúlt évek hibáiból
remélem[ Szerkesztve ]
-
Dj Sügi
őstag
-
nagyi09
csendes tag
ennek is akkora hire lesz mint a 08-nak h uj grafikai motor stb.... és megint csalodunk
Gigabyte GA P31-S3G Intel Dual Core 2.5 +Hyper TXT 2 +Nvidia G 9600 GT + 4x 1024 Giga Ram+660 giga SATA II
-
iziboy
csendes tag
válasz cucmalajmc #4 üzenetére
[ez] viszont már az
-
Dj Sügi
őstag
-
Sirandrish
legenda
válasz cucmalajmc #9 üzenetére
az nem az hogy a 08ban ő volt az a valaki ami oda van irva?
Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....
-
Sirandrish
legenda
válasz Drift_Elek23 #11 üzenetére
szerintem már kész..08 csak uj menü meg zene...ahhoz meg nem kell sok idő..
Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....
-
(Darkwood)
őstag
A Fifa07-ből is sok jelenet van. Remélem most már egy-két magyar játékosnak megcsinálják normálisan az arcát, mint pl.: Hajnalnak vagy Husztinak!
Én korrekt eladó és vevő vagyok, így elvárom, hogy más is az legyen velem! Ha nem vagy korrekt és átba****, akkor az én szememben egy utolsó patkány vagy és ne találkozz velem az utcán, mert...!
-
Papi74
aktív tag
Mikor lehet megveni
Az életben az a szép, hogy bármi megtörténhet és az a szar, hogy meg is történik...
-
Drift_Elek23
aktív tag
-
(Darkwood)
őstag
válasz Drift_Elek23 #17 üzenetére
Nekem a 07 az bejött, de ha tényleg olyan lesz, mint a 08, akkor én is hasonlóképp fogok cselekedni, mint Te!
Én korrekt eladó és vevő vagyok, így elvárom, hogy más is az legyen velem! Ha nem vagy korrekt és átba****, akkor az én szememben egy utolsó patkány vagy és ne találkozz velem az utcán, mert...!
-
sanadreas
csendes tag
Hát nagyon remélem hogy jobb lesz a fifa09 mert még a fifa06 is ugyan olyan mint a fifa08 tehát remélem uj lesz a grafikai motor és egy két ujitás is jöhetne. Mert amit fejlesztettek két éven belül a fifások az nagyon kevés.
-
Papi74
aktív tag
Valami ujitás tényleg jó lenne mert a másik focis játék cim nélkül,mostanában már jobb mint a fifa
Az életben az a szép, hogy bármi megtörténhet és az a szar, hogy meg is történik...
-
Makaveli
senior tag
Ez is megkapja szépen a fifa 2005 motort, aztán minden láma megveszi...
CoD2: Jager-cola xFire: safisniper CoD4: Jager-cola
-
Makaveli
senior tag
-
-
Makaveli
senior tag
-
(Darkwood)
őstag
Azt mondták, hogy új motort kap, de majd meglátjuk! Remélem azért nem lesz igazad!
Én korrekt eladó és vevő vagyok, így elvárom, hogy más is az legyen velem! Ha nem vagy korrekt és átba****, akkor az én szememben egy utolsó patkány vagy és ne találkozz velem az utcán, mert...!
-
cucmalajmc
tag
válasz (Darkwood) #27 üzenetére
előzetes hírek szerint valóban teljesen új fizikai motort kap, amivel sokkal jobb lesz ajátékmenet. grafikáról még csak találgatások vannak. (valószínűleg nem lesz next-gen)
-
Papi74
aktív tag
válasz Drift_Elek23 #21 üzenetére
Probáltam én is billröl nem volt egyszerü,de néha a fifához is kéne még egy kéz mondjuk 6 ujjal
Az életben az a szép, hogy bármi megtörténhet és az a szar, hogy meg is történik...
-
cucmalajmc
tag
infók: [link]
-
fpeter07
veterán
nem értem miértme minden évben ugyanazt a játékot kiadni más évszám mellett...
-
őstag
válasz Drift_Elek23 #17 üzenetére
Szerintem tényleg nem kell sokat várni a FIFA 2009-től, ugyanaz lesz mint a 2008, csak ahogy Sirandrish is mondta: más menü, más zenék, aktualizálják ki hova igazolt .. Ennyi.
[ Szerkesztve ]
“Mankind invented the atomic bomb, but no mouse would ever construct a mousetrap.” Albert Einstein
-
őstag
A 2008 pedig ugyanolyan, mint a 2007
A marketing viszont elég jól mehet, a jelek szerint ..[ Szerkesztve ]
“Mankind invented the atomic bomb, but no mouse would ever construct a mousetrap.” Albert Einstein
-
<NewL>
addikt
Most h megy az ebé felrakok én is valami fifát. Ilyenkor eléggé felkapják a focis gémeket
There's an app for that
-
(Darkwood)
őstag
válasz RoyalFlush #34 üzenetére
Irányítás szempontjából biztos, hogy nem ugyanaz! A 07 jobb!
Én korrekt eladó és vevő vagyok, így elvárom, hogy más is az legyen velem! Ha nem vagy korrekt és átba****, akkor az én szememben egy utolsó patkány vagy és ne találkozz velem az utcán, mert...!
-
cucmalajmc
tag
12 db next-gen fifa09 és 4 db Ps2 Kép.
a PS2 verzió grafikája semmit nem változott! maradt az 5 évvel ezelőtti grafika...
[link] -
(Darkwood)
őstag
válasz cucmalajmc #39 üzenetére
Hát igen, a next-gen.-es képek klasszissal jobbak!
Én korrekt eladó és vevő vagyok, így elvárom, hogy más is az legyen velem! Ha nem vagy korrekt és átba****, akkor az én szememben egy utolsó patkány vagy és ne találkozz velem az utcán, mert...!
-
cucmalajmc
tag
Next-Gen PC-n!
Bejelentették a FIFA 09-et. Az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján itt akár be is fejezhetnénk a hírt, az EA Sports azonban komoly újításokkal készül az idei szezonra: a legfontosabb, hogy végre minden célplatform lehetőségeit igyekszenek maximálisan kihasználni. A next-gen konzolos változatok közel 250 kisebb-nagyobb változtatáson estek át, az élethűbb animációk mellett a fizikán is sikerült csiszolni, amit elsősorban a labdán, és a test test elleni játékon fogunk észrevenni. Meghallgatásra talált a PC-sek imája is, immáron szeretett gépünkön is az új grafikus motor dübörög majd, az egeret pedig a csapat meccs közbeni taktikájának minden eddiginél részletesebb alakításához vehetjük igénybe.
Forrás: gamestar.hu
[ Szerkesztve ]
-
(Darkwood)
őstag
válasz cucmalajmc #42 üzenetére
Remélem tényleg így lesz és nem lesz egy elcseszett szar, mint pl.: a 08.
Én korrekt eladó és vevő vagyok, így elvárom, hogy más is az legyen velem! Ha nem vagy korrekt és átba****, akkor az én szememben egy utolsó patkány vagy és ne találkozz velem az utcán, mert...!
-
őstag
válasz cucmalajmc #42 üzenetére
Hiszem, ha látom .. Ha a fejlesztésekre is annyi energiát áldoznának, mint a marketingre, igen jól járnánk.
“Mankind invented the atomic bomb, but no mouse would ever construct a mousetrap.” Albert Einstein
-
Barell
senior tag
válasz RoyalFlush #44 üzenetére
Nah, végre PC-n is szép lesz a grafi. Remélem lesz benne olyan gyakorló mód mint 08-ban ps3-on és xboxon, amikor csak te vagy meg a kapus a pályán a nagy kivetítővel.
-
cucmalajmc
tag
FIFA 09 - platformonként más
Az Electronic Arts úgy látszik, ebben az évben gondolt a FIFA rajongókra, és ha igaz, amit ígérnek, minden platformon egyedi játékélményt fog biztosítani az új, már 09-es sorozatszámú rész.
A FIFA 09 PC verziója végre megkapja a várva várt új grafikus motort, amelynek hála next-gen grafikájú lehet a szeretett játék. Az új részben találunk majd személyre szabható widgeteket (kis információs ablakok), amik folyamatosan tájékoztatnak majd minket arról, hogy mi folyik a valódi foci világában. A másik újítás, ami engem nagyon meglepett, hogy az egerünk segítségével is játszhatunk majd, bár ezt még nem tudom, hogyan kell elképzelni.
Forrás és 2 PC-s kép:[link]
[ Szerkesztve ]
-
(Darkwood)
őstag
válasz cucmalajmc #46 üzenetére
Nálam nem nyitja meg a képeket!
Én korrekt eladó és vevő vagyok, így elvárom, hogy más is az legyen velem! Ha nem vagy korrekt és átba****, akkor az én szememben egy utolsó patkány vagy és ne találkozz velem az utcán, mert...!
-
Barell
senior tag
válasz (Darkwood) #47 üzenetére
[link]
[link]
Remélem hogy ezzel segítettem. Mellesleg szerintem behozza az csak utána választani kell hogy konzolos vagy pc-s képek.[ Szerkesztve ]
-
(Darkwood)
őstag
-
Breki
veterán
válasz cucmalajmc #46 üzenetére
Nem tudom, hogy ki terjeszti ezt az egérrel lehet játszasni szöveget
Egérrel a taktikát lehet majd állítani
Italodisco Fórum ritkaságokkal: http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1105716561
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen