Windows Vista: Hoztam is, meg nem is

A hírek szerint Microsoft már árengedmény vagy más promóciós eszköz alkalmazásán gondolkodik, hogy a vásárlókat a Windows Vista beszerzésére biztassa, holott az új operációs rendszer leghamarabb januárban kerül az üzletekbe. Ám a PC-gyártók és -kereskedők (mivel a fejlesztő szerint a Vista hardverigényei viszonylag magasak, s ezért a Microsoft már kezdettől fogva arra buzdítja leendő ügyfeleit, hogy ezt az operációs rendszert egy új, korszerű géppel együtt vásárolják meg) jobban örülnének egy év végi piacra lépésnek, mert attól tartanak, hogy az új szoftver jövő év eleji megjelenése lerontja a legfontosabb vásárlási időszak, a karácsonyi ünnepek előtti hetek forgalmát, s a vásárlók inkább kivárják a Vista megjelenését.

Kevin Kutz, a Microsoft Windows Client Group igazgatója kedden megerősítette, hogy vállalata tárgyal a PC-gyártókkal és kereskedőkkel egy lehetséges karácsonyi promóciós akciósorozatról (feltehetően egy kuponos elővásárlási szerződés jöhet számításba). Kutz a továbbiakban viszont kitért azon kérdések elől, amelyek azt firtatták, hogy a tervezett engedmények vajon csak az újonnan vásárolt gépek esetében lesznek-e majd érvényesek.

A Vista lesz a Microsoft legfontosabb termékének, az operációs rendszernek az első komolyabb frissítése 2001 óta, amikor is a Windows XP megjelent. A folytonos halasztások után a Microsoft szerint most már úgy tűnik, hogy az üzleti verzió novemberben, a nagyközönségnek szóló változat pedig januárban lesz kapható, bár a múlt hónapban Kevin Johnson, a Windowst fejlesztő részleg vezetője még azt mondta, hogy számukra a minőség a legfontosabb, kapkodás nélkül be kell tartaniuk a meghatározott fejlesztési fázisokat, addig nem dobják piacra a szoftvert, amíg teljesen be nem fejezték.

A késlekedés Georg Shiffler, a Gartner kutatási igazgatója szerint a tervezetthez képest 1,1 millió darabos eladáscsökkenést jelenthet a Microsoft számára. A vezető elemző nem bízik még most sem a januári határidő betartásában, mert tapasztalatai szerint a Microsoft általában kilenc hónap–egy év eltéréssel szokta a második béta verzió után kibocsátani a kész rendszereket, s a Vista béta kettes változata májusban jelent meg. Véleménye szerint a PC-gyártók is talán további halasztásban reménykednek, mert egy még nem létező operációs rendszer marketingje olyan nehéz feladat, amelyet inkább elkerülnének. Ehelyett inkább kivárnák az ünnepek és a februári Super Bowl által lefoglalt médiaérdeklődés lefutását, mielőtt a vásárlókat új PC vásárlására buzdítanák.

Ted Schadler, a Forrester Research elemzője emlékeztetett arra, hogy a Microsoft kezdeti törekvése az volt, hogy a Vistát a fogyasztók egy új, Intel processzorral ellátott számítógéppel együtt vásárolják meg – lehetőleg a karácsonyi kereskedelmi főszezonban. E tervvel kapcsolatban jegyezte meg Stephen Baker, az ipari folyamatokat elemző NPD Group alelnöke, hogy a jelen helyzetben nem látja értelmét egy akciónak, amely olyan árura vonatkozik, amit akkor még nem is lehet majd megvásárolni. „Az a helyzet, hogy az emberek nem akarnak egy új számítógépet venni közvetlenül az előtt, hogy az új operációs rendszer megjelenik. A vásárlók nem akarnak a vadiúj PC-re egy új operációs rendszert installálni.”

Azóta történt

Előzmények