Will Poole, a Microsoft Windows Kliens Részlegének alelnöke közölte: a Longhorn első bétaverziója 2004-ben jelenik majd meg, a végleges változatra 2005-ig várnunk kell. Szintén szó esett a Backcomb kódnevű szoftverről is, amiről eddig alig lehetett valamit tudni, csupán azt, hogy valószínűleg a Windows Server 2003 szerver operációs rendszer utódja lesz. Ez azonban nem volt megalapozott állítás.
David Thompson, a Microsoft alelnöke ugyanis bejelentette, hogy a következő 3-4 évben (!) a redmondi vállalat nem fog új szerver operációs rendszert kiadni. A Blackcomb egy afféle "Windows Server 2003-frissítés" lesz, amiben helyet kap majd az új technológiák támogatása.
A tecChannel német internetes oldal bővebb információkat is megtudott. Ezek szerint egy béta-előtti kiadás már 2003 októberében eljut majd a Longhornból a tesztelőkhöz. 2004 elején jelenik meg az első és 2004 közepén a második bétaváltozat. Csak érdekesség, hogy 2003 októberében rendezik meg a Microsoft Professzionális Fejlesztői Konferenciáját (PDC) Los Angeles-ben. Az időzítés tehát koránt sem véletlen. A Microsoft ugyanakkor már idén márciusban küldött egy fejlesztői előzetes változatot a különböző hardver- és szoftverfejlesztő cégeknek. A Longhorn legfontosabb újdonsága az elődeihez képest egyébként a Windows Future Storage (WinFS) nevű új adat- (fájl) rendszer lesz, amely az SQL-szerveradatbázisok technológiájára épül. A WinFS lesz az NTFS és a FAT32 utódja.
A Heise német internetes oldal szerint a Longhorn megjelenéséig sem fog tétlenkedni a redmondi óriáscég, hiszen továbbfejleszti a Tablet PC Edition-t és az XP Media Center Edition-t.
Windows Longhorn csak 2005-ben
- Írta: kentaur
- Forrás: Computerbase.de
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Letölthető a teljes DirectX 9.0a
A webes telepítő után immár elérhető a DirectX 9.0a hagyományosan letölthető telepítőcsomagja is.
Szoftver 10
-
Hiányosság a Windows tűzfalaknál
Meglepő dolgokra derült fény a Microsoft legújabb szoftvertermékeivel kapcsolatban.
Szoftver 94
-
Microsoft Office árcsökkentés
A Microsoftot általában nem divat dicsérni, most azonban elismerőleg lehet szólni a redmondi cégről.
Szoftver 54
-
Windows Longhorn -- két év múlva
2005-ben piacra kerül az "intelligens", moduláris Windows verzió.
Szoftver 56
Előzmények
-
Döcögve indult a Windows Server 2003
Április 24-én hivatalosan is "lehullt a lepel" a Microsoft Windows Server 2003 operációs rendszeréről.
Szoftver 20
-
Microsoft operációs rendszerek .NET nélkül
Egy héttel a Windows 2003 Server operációs rendszer piacra kerülése előtt a Microsoft úgy döntött, átnevezi a teljes szervercsaládját.
Szoftver 8
-
Megjelenik az AMD processzorokhoz írt 64-bites Windows
Időben jönnek az Opteron és Athlon 64 CPU-khoz szánt Windows operációs rendszerek.
Szoftver 7
-
90 millió eladott Windows XP
Talán még maga a Microsoft sem számított ekkora sikerre a Windows XP-t illetően.
Szoftver 90
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest