Tőzsdei őrület: az Arm lehet a következő NVIDIA?

Hétfőn több mint 40 százalékkal, egy hét alatt több mint 80 százalékkal emelkedett az Arm árfolyama az AI-optimizmus miatt.

Az Arm Holdings részvényárfolyama csak hétfőn több mint 40 százalékkal emelkedett az AI-őrület hatására. Mióta múlt szerdán, egy kedvező jelentés hatására a Wall Street új AI-kedvencévé vált a cég, néhány napon belül több mint 80 százalékkal emelkedett az árfolyam.

Így az Arm piaci értéke elérte a 141 milliárd dollárt, amely közel triplája a tavaly szeptemberi IPO-nak.

Bár egyesek az árfolyam csökkenésére fogadtak, a szakemberek szerint nem az ő visszavásárlásaik eredményezték ezt a hatalmas ugrást. A többség ugyanis hosszú távra, az AI-optimizmus miatt vásárol be.

Ami azt illeti, a szakemberek szerint az Arm lehet a következő NVIDIA a tőzsdén, vagyis sokak AI-kedvence, amelynek az árfolyama közel felfoghatatlan növekedést produkál. Az NVIDIA például már értékesebb, mint az Amazon, és ez csak fokozódhat (tavaly pedig több mint megtriplázta a piaci értékét).

Az Arm esetében érdekesség, hogy a részvényeknek csak töredéke érhető el, az IPO után 90,6 százalékos részesedést tartott meg a SoftBank. Az Arm 10 legnagyobb részvényese rendelkezik a részvények közel 95 százalékával az LSEG szerint, míg az NVIDIA esetében a 10 legnagyobb részvényes a cég harmadát birtokolja nagyjából. A SoftBank március 12-én kezdhet részvények eladásába.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Azóta történt

Előzmények