Törvénytelen lehet a Firefox és a Skype is

Az új európai telekommunikációs törvénynek elméletileg az volt az eredeti célja, hogy harmonizálja az egyre nagyobb növekedést mutató telekommunikációs piac szabályozásait, néhány új javaslat értelmében azonban az egyes kormányzatoknak lehetőségük nyílhat arra, hogy meghatározzák: országukban mely szoftverek használhatóak törvényesen az interneten, és melyek minősülnek törvénytelennek.

A Foundation for a Free Internet Infrastructure (FFII) néhány napja már figyelmeztetett arra, hogy amennyiben az Európai Parlament elfogadja a törvényjavaslatot, akkor egy olyan „szovjet internetet” hozhatnak létre, ahol csak azok a szoftverek és szolgáltatások lesznek elérhetőek, amelyeket az egyes kormányzatok is jónak látnak. Egyik nyilatkozatában Benjamin Henrion, az FFII brüsszeli képviselője azt mondta, hogy akár olyan népszerű internetes szoftverek, mint a Skype vagy a Firefox is törvénytelennek minősülhetnek, ha a hatóságok úgy döntenek, hogy nem adják meg a megfelelő engedélyeket. Véleménye szerint a rendelkezés elfogadása komolyan veszélyeztetheti az internet korábban tapasztalt lendületes fejlődését.

Kíváncsian várjuk a tegnap esti szavazás eredményét, mivel a törvényjavaslatok között szerepel a „three-strikes-and-you’re-out” néven emlegetett szabályozás is, melynek értelmében a többszöri felszólításra sem reagáló, illegális tartalmat megosztó fájlcserélők internet-előfizetését a szolgáltatók kötelesek lennének felmondani.

Egy hasonló törvényjavaslatot áprilisban már egyszer elutasított az Európai Parlament: akkor az volt a javaslat, hogy az illegális fájlcserélőket kapcsolják le az internetről. A mostani indítvány elfogadása többek szerint azért is veszélyes lehet, mert sokan titkosítás nélkül használják internetkapcsolatukat vezeték nélküli hálózaton, így bárki csatlakozhat rájuk, majd pedig használhat fájlcserélő programot, de a büntetés ezek után nem a jogvédett tartalmat terjesztőt, hanem az előfizetőt sújtaná.

Azóta történt

  • Patchelték a Firefoxot

    Kritikus biztonsági hibákat javítottak a 2-es és 3-as verzióban egyaránt.

  • Letölthető a Firefox 3.1 alfája

    Nem hoz látványos újításokat a korai tesztverzió, bár még okosabb lett a Smart Location Bar.

  • Eladó a Skype?

    A piacot izgalomban tartják az Ebay vezérigazgatójának múlt heti szavai. Szakértők szerint el kell adni a részleget, de nem most.

Előzmények