Elbukhatják internet-előfizetésüket a fájlcserélők

A francia kormány a múlt héten rábólintott arra a törvényjavaslatra, amely felhatalmazná az e célra létrehozni tervezett hatóságot a jogvédett tartalmakat letöltésén vagy megosztásán kapott előfizetők internetszolgáltatásának felfüggesztésére. A kabinet reményei szerint a Christine Albanel kultuszminiszter által előterjesztett és jövő januártól bevezetni tervezett jogszabály példaszerűen hatékony eszköz lesz a kalózkodás elleni küzdelemben, és annak mértékét 80 százalékkal is csökkentheti.

A törvény rendelkezik egy hivatal felállításáról, amely az interneten elérhető művek védelmét és terjesztését felügyelné. Ide fordulhatnak majd panaszaikkal a jogtulajdonosok – például a film- vagy zeneipar szereplői –, és e szervezet dolga lesz a befutó bejelentések alapján és a szolgáltatók segítségével felkutatni a jogsértő netezőket. Őket először e-mailben, majd postai levélben figyelmeztetnék, majd – ha ezek eredménytelenek voltak – letiltanák az internetről. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szolgáltatójuk felfüggeszti az internet-előfizetésüket, akár egy teljes évig.

A tervezet „alapvetően megelőző és nevelő célzattal” született – mondta el egy sajtótájékoztatón Albanel. A miniszter asszony tudatában van annak – derül ki az eseményről tudósító AFP beszámolójából –, hogy a kalózkodást a törvénnyel nem fogják teljesen felszámolni, de jelentősen, akár 80 százalékkal is visszaszoríthatják. A javaslat élvezi az érintett iparágak és Nicolas Sarkozy elnök támogatását is, aki már tavaly novemberben egy ilyen szabályozás szükségességét hangsúlyozta.

Legalább DRM nem lesz

De akadnak bőséggel ellenzői is, elsősorban a jogvédő szervezetek körében. Az UFC-Que Choisir fogyasztóvédelmi szövetség szerint például a javaslat „gyalázat, mely kizárólag a zeneipar érdekeit szolgálja”. De az Európai Unió sem támogatja az ilyen drasztikus fellépést a fájlcserélők ellen, mert a honatyák úgy látják: nem megfelelő megoldás a nem profitszerzési céllal letöltő fogyasztók üldözése.

A zene- és filmipar még tavaly novemberben engedményként azt ajánlotta fel, hogy a francia kultúra részét képező tartalmakat az egyéni vásárlók számára DRM-mentesen, azaz másolásvédelem nélkül fogják kínálni, emellett a friss filmeket az eddigi 7 és fél hónap helyett a premier után 6 hónap késéssel adják ki DVD-n – az internetezők ezzel a gesztussal vigasztalódhatnak.

A törvénytervezet ősszel kerül a parlament elé, és január 1-jétől léphet hatályba.

Azóta történt

Előzmények