Mentené az Autopilot márkanevet a Tesla

Nagy csatában van a kaliforniai közlekedési hatósággal a Tesla az Autopilot elnevezés miatt.

Továbbra is védi az Autopilot és a „self-driving” elnevezetéseket a Tesla a vezetéssegítő rendszerei kapcsán. Emiatt több fronton támadják a céget, az USA-ban a kaliforniai közlekedési hatóság is sérelmezi ezeket a márkaneveket.

A Tesla szerint azonban a hatóság hallgatólagosan jóváhagyta a márkanevek használatát, amikor számos korábbi vizsgálat során nem intézkedett ilyen téren.

A közlekedési hatóság azzal vádolja a Teslát, hogy tévesen hirdeti az Autopilot és az FSD funkciókat, azok ugyanis nem teszik önállóvá, önvezetővé az autókat. Ezért intézkedéseket vezetnének be, akár a Tesla kaliforniai eladásait is betilthatják, pedig ez a gyártó legnagyobb amerikai piaca.

A Tesla egy beadványában azonban azt állítja, hogy a kaliforniai DMV már 2014-ben és 2017-ben is vizsgálta az Autopilot márkanevet, és semmilyen formában nem lépett vagy kommunikált arról, hogy a márkanevek vagy reklámok problémásak lennének. A cég szerint a DMV a „self-driving” és hasonló kifejezéseket sem tiltotta meg, sőt, az előzetes szabályozásokból is kivették a tiltásokat. Így a Tesla szerint a hatóság hallgatólagosan jóváhagyta a kifejezések használatát.

A DMV szerint a Tesla félrevezeti az ügyfeleket az olyan reklámokkal, amelyek túlzó módon ábrázolják, hogy mennyire fejlett a vezetéssegítő rendszerük.

A Tesla szerint a technológiáik aktív vezetői felügyeletet igényelnek, a sofőr teljes figyelmével, továbbá kezeivel a kormányon. Hangsúlyozzák, a technológiák nem teszik a járművet önvezetővé. A DMV szerint ezek a kitételek pont szembemennek az eredeti, valótlant állító, félrevezető reklámokkal és márkanevekkel – és a kijelentések nem orvosolják a helyzetet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények