Kiszúrja a programhibákat az IBM nyelvi ellenőrzője

Az Eclipse szoftverkeretrendszerhez készített pluginként dobta piacra az IBM azt az alkalmazását, amellyel a fejlesztés korai fázisában kiszúrhatók a program kódjába becsúszott hibák. A Rational Software Analyzer – áll a vállalat közleményében – úgy működik, mint a szövegszerkesztőkben a helyesírás- és nyelvhelyesség-ellenőrző.

Az IBM szerint ma, amikor a programok egyre komplexebbek, egyre nehezebb feladat a kód hibáinak megtalálása. Sok bugra már csak akkor derül fény, amikor a programot lefordították és a tesztelőkhöz került, ebben a fázisban viszont már bonyolultabb és időigényesebb a javítás. Márpedig minden egyes hiba, amely a szoftver végleges változatába is átszivárog, a fejlesztő cégnek 16 000 dollárjába kerülhet.

A Software Analyzer akár 700-szor is átfutja ugyanazt a programsort, hogy hibákat és ismert biztonsági réseket keressen a kódban. Ha ilyet talál, megjelöli, és tippeket ad a javítására. Az IBM úgy becsüli, hogy az egyelőre Javára és C++-ra felkészített plugin használatával 15-20 százalékkal csökkenthető a programhibák száma. Az alkalmazás fejlesztői változatának licence felhasználónként 3500 dollárba kerül, az enterprise kiadásé pedig szerverenként 50 000 dollárba.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények