Öt napra bezár a Cisco

A Cisco Systems, a világ első számú hálózatieszköz-gyártója az év végén öt napra bezárja egyesült államokbeli és kanadai irodáit. A kényszerű munkaszünet része a vállalat e hónapban bejelentett költségcsökkentő csomagjának, amely a folyó pénzügyi évben 1 milliárd dollár megspórolását célozza.

Az irodák december 29-től január 3-ig lesznek zárva – mondta el a hírügynökségeknek Terry Alberstein, a Cisco egyik szóvivője, hozzátéve, hogy néhány részleg, többek között a technikai támogatás, ebben az időszakban is dolgozni fog. Azt azonban nem árulta el, hogy hány alkalmazottat érint a nem tervezett leállás, és mennyi költséget remélnek megtakarítani vele.

A Cisco azok közé a technológiai vállalatok közé tartozik, melyeket fájóbban érint a pénzügyi válság eszkalálódása, mivel a vásárlók a mostoha gazdasági helyzetben késleltetik a többnyire jelentős beruházást igénylő hálózatfejlesztéseket. A San José-i központú gyártó ezért igyekszik spórolni a költségeken: létszámstopot hirdetett és megnyirbálja az utazási kiadásokat is. A hónap elején John Chambers vezérigazgató arra figyelmeztetett, hogy a januárral véget érő második üzleti negyedéves árbevétel 5-10 százalékkal is alacsonyabb lehet, mint egy évvel korábban. Forgalomcsökkenésre öt év óta nem volt példa.

Az 1980-as években hagyomány volt a Szilícium-völgyben a karácsony és újév közti szünet, mivel ilyenkor a szabadságolások miatt általában nem pörög az üzlet. Az elmúlt években azonban többen felhagytak ezzel a gyakorlattal, hogy aztán most, a válság idején újra leporolják. A Dell éppen nemrég jelentette be, hogy fizetés nélküli szabadságra küldi a dolgozóit, míg a HP egy- helyett kéthetes leállást tervez az ünnepek idején.

A Cisco a január 2-án véget érő ötnapos leállást négynaposnak nevezi, mivel az időszakban benne van újév napja is, amely az Egyesült Államokban is munkaszüneti nap.

Azóta történt

  • Arab csodavárosok a sivatagban

    A felhalmozódott vagyont a szaúdi kormány ipari, technológiai és oktatási fejlesztésekre költi, s ez hatalmas lehetőség az IT-ipar főszereplőinek is.

  • Erős évet zárt a HP Magyarország

    Majdnem olyan mértékben nőtt az árbevétel, mint az anyavállalatnál, és kiemelkedően teljesített a PC-s üzletág. Itthon elhúzódik az EDS-integráció.

  • A Cisco a szórakoztatóelektronika felé nyitna

    A hálózati berendezéseket gyártó óriáscég a nemsokára megnyíló CES-en debütál a szórakoztató elektronikai piacon.

  • A Cisco betör a médiabirodalmakba

    Az új platform egyrészt a szórakoztatóipari cégek online közösségeinek menedzselésére szolgál, másrészt a médiacégek weboldalain lévő tartalmak jobb kihasználtságát segíti elő.

Előzmények