Kezd talpra állni a Nokia, egyre több Lumia fogy

115 milió eurós üzemi veszteséggel zárta idei második üzleti negyedévét a Nokia, ami hatalmas javulás az előző év hasonló időszakában elszenvedett 826 millió eurós mínuszhoz képest. A cég árbevétele évek óta csökkenőben van, a most lezárt negyedévben 5,695 milliárd euró volt, míg egy évvel ezelőtt még 7,46 milliárd folyt be a Nokia kasszájába. Ha az egyszeri tételek nélkül nézzük az eredményeket, kiderül, hogy a Nokia masszívan nyereséges, a vállalat 303 millió eurós profitot ért el.

Az árbevétel évek óta tartó csökkenése nem meglepő, hiszen a finn vállalat nagyon későn eszmélt a iPhone és az Android által jelentett fenyegetésre, és a bevételének többségét adó "buta" mobiltelefonok (vagy ahogy a feature phone magyar megfelelőinek keresése közben egyik prohardveres kolléga megjegyezte, ostoba telefonok) forgalma az okostelefonok árszintjének csökkenésével folyamatosan esik. 2012 második negyedévében még 73,5 millió hagyományos okostelefon fogyott, 2013 első negyedévében 55,8 millió, most pedig 53,7 millió. A Lumiákból viszont egre többet adnak el a finnek, egy évvel ezelőtt még csak 4 millió fogyott belőlük, most pedig már 7,4 millió. Az átlagos eladási ár enyhén csökkent, 48 euróról 45 euróra, ha pedig csak az okostelefonokat nézzük, ott még nagyobb a csökkenés, 191 euróról 157 euróra. Ez annak köszönhető, hogy a a gyártó kínálatából egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a középkategóriás Lumiák, amire a Nokiának szüksége is van, hiszen a prémium szegmens kifulladóban, az egy-két éves csúcsmodelleket nem igazán érdemes lecserélni, azok pedig, akik még csak most veszik meg első okostelefonukat, általában nem a felső kategóriából választanak maguknak.

A Nokia azt is bejelentette, hogy ésszerűsíti mobiltelefonos divízióját, ami várhatóan 440 alkalmazottat fog érinteni, és reményeik szerint segít versenyképesebbé tenni a céget az okostelefonok gyorsan változó piacán. A nemrég felvásárolt Nokia Siemens Network szerény, 8,5 millió eurós nyereséget ért el.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények