A Nintendo játéka a kórházi rehabilitációban is bevált


Forrás: network.nationalpost.com

Egyre több kórházban, rehabilitációs intézetben használják, ajánlják a Wii játékkonzolokat a lábadozó betegek gyógyulási folyamatának segítésére – tudósított nemrégiben a Reuters.

A hírügynökség az Ohiói Állami Egyetem és a kanadai Alberta kórházának példáját említette meg, ahol a tapasztalatok szerint a játékok segítenek a betegek egyensúlyérzékét, koordinációs képességét visszaadni, s általános fizikai állapotuk is javul a terápia következtében.

Albertában például az agyvérzés, a gerincvelő- vagy egyéb agysérülés utáni kezelésben alkalmazzák négy hónapja a Nintendo Wii konzolját, melyet a betegek netezésre is használtak. Az ohiói Colombusban a napi háromórás mozgásterápia részeként hetente háromszor, kétszer 30 percet töltenek a gyógyulófélben lévők a játékkal. Az ötletgazda orvos elmondta, hogy mivel ez a játék nem gombok nyomogatásából áll, ezért találta megfelelőnek alkalmazását, s bár nem fogja felváltani a hagyományos rehabilitációs kezeléseket, bizonyos célok elérésére, kiegészítőként kiválóan megfelel.

Azóta történt

Előzmények