Gyorskeresés
Főszponzorunk
A Wii buktatta le a hűtlen asszonyt
Óvatlan digitális szeretők.

(Infobulvár) Bizarr esetről számolt be a gonintendo.com egy Wii-játékos levele alapján.
Az érintett amerikai férfiember 2006 áprilisában kezdte meg egyéves katonai szolgálatát Irakban, s bár indulás előtt újra hűséget fogadtak egymásnak feleségével, ez év októberében már hősünk tudomására jutott, hogy neje viszonyt folytat egy sportolóval – bár az asszony szerint nem történt több egy csóknál, s nem volt folytatása az ügynek.
Ezzel egy időre meg is békült a férj, s mivel 2006 telén jelent meg a Nintendo játéka, megbízta feleségét, hogy vegyen neki egyet. Decemberi eltávozása során magával is vitte Irakba, használta is sokat, majd amikor közeledett a leszerelés ideje, a konzolt és minden egyéb digitális cuccot hazaküldött a feleségének.
Ám júliusban itthon újra rossz hírek fogadták, mivel barátai és szomszédai megint csak arról beszéltek neki, hogy felesége továbbra is csalja a régi fickóval. A felelősségre vont nő hevesen tagadott, az októberi csókot elismerte, mást nem. Előkerültek azonban árulkodó e-mailek is, de az obsitos a végső csapást a Wii kapcsán szenvedte el. Amikor ugyanis, talán bánatában, játszani akart egy kicsit a Wii Sportsszal, észrevette, hogy a létrehozott karakterek között van egy olyan, amelyet nem ő alkotott, s ez a figura ráadásul roppantul hasonlít a gyanúba keveredett sportolóra. Az utolsó ütést az jelentette, amikor a megcsalt férj a Calendar funkció segítségével számtalan éjszakát tudott azonosítani, melyeken a felesége és annak szeretője együtt játszottak.
A válóper megindult azóta, csak az a kérdés, hogy a bíróság elfogadja-e bizonyítékként a Wii adatait…
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





