Lehallgatási ügy: helyreigazítást kért a Magyar Telekom

Sajtó-helyreigazítási pert indított a Magyar Telekom a hvg.hu ellen egy, a gazdasági hetilap internetes kiadásában – és csak ott – két hónappal ezelőtt publikált anyag miatt. Az ügyet ma tárgyalta a Fővárosi Bíróság.

A per tárgyát képező cikk azt állítja, hogy a Magyar Telekom törvénytelen módon, az érintettek előzetes tájékoztatása nélkül lehallgatta egy külsős foglalkoztatásban álló, de a vállalat létesítményében dolgozó szakszervezetis és főnöke telefonbeszélgetését. A beszélgetésben – írja a lap – olyan, a kiszervezett ügyfélszolgálatokon dolgozók béremelését, juttatásait érintő üzleti titkokról is szó esik, amelyeket a távközlési szolgáltató később felhasznált ellenük. (Az eset még tavaly szeptemberben történt; nem sokkal később a Magyar Telekom szerződést bontott az ügyfélszolgálatot üzemeltető külsős cégekkel.) Az érintettek feltételezik, hogy nem egyedi esetről van szó, és mások beszélgetéseit is lehallgathatták.

A Magyar Telekom a helyreigazítási kérelmében tagadta, hogy illegális lehallgatás történt volna. A felvételt – állítják – azért rögzítették, mert az ügyfélszolgálat telefonjáról kezdeményezték a hívást, márpedig az ügyfélszolgálati hívásokat felveszik, és erről az ott dolgozókat tájékoztatják is. A szóban forgó hívást a hossza miatt (43,5 perc) az automata rendszer szűrte ki a rutinszerű havi ellenőrzés során, a vállalat ekkor szerzett róla tudomást. A cég a beadványában hangsúlyozta, hogy valótlan a lehallgatás ténye, ahogy az is, hogy más esetekben lett volna példa ilyenre, és nem állja meg a helyét az a párhuzam sem, amelyet a cikk von az eset és a Deutsche Telekomnál idén nyáron kirobbant lehallgatási botrány között.

Mivel a hvg.hu védője új bizonyítékokat terjesztett elő és tanúk meghallgatásával akarja bizonyítani az állítások megalapozottságát, az ügyet tárgyaló bírónő – elutasítva a Magyar Telekom azonnali ítélethozatalra vonatkozó kérelmét – elnapolta a tárgyalást. Az újabb fordulóra 2009. január 12-én kerül sor.

Azóta történt

Előzmények