Ezek itt az aranyprocesszoraim – mutat nekünk egy jó két tucat, árulkodóan aranyszínű tokozásban megbúvó chipet tartalmazó panelt dr. Kutor László, akihez azért látogattunk el, hogy kóstolót kapjunk irigylésre méltó hardvergyűjteményéből. A Cyrix 6x86 és Pentium Pro CPU-kkal záruló sorban felvonultatott mikroprocesszorokat azért hívja így, mert ma ezeket szó szerint aranyáron lehet megvásárolni: az erre nem ritkán bizniszt alapozó bontóktól nem a teljesítményük vagy funkcióik, hanem a nemesfémtartalmuk alapján kalkulált áron szerezhetők meg. Nem egyért kellett mélyen a zsebébe nyúlnia a gyűjtőnek.
Az Óbudai Egyetem informatikai karán oktató Kutor László Magyarország egyik legjelentősebb informatikatörténeti gyűjteményének tulajdonosa. Közel negyven éve – amióta 1974-ben tanítani kezdett az elődintézmény Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán – gyűjti a számítástechnikához közvetve vagy közvetlenül kapcsolódó tárgyakat. Kezdetben azért szedte szét a komputereket, mert meg akarta érteni a felépítésüket, működésüket, később szisztematikusan is elkezdte gyűjteni az alkatrészeket, teljes számítógépeket.
Bár leltárt sosem készített, úgy becsüli, hogy a kollekció ma 4-5000 darabból állhat. Ezek java része kisebb vagy inkább kezelhető méretű alkatrész, mint például abakusz, elektroncső, merevlemez vagy processzor, hiszen magángyűjtőként a hely- és persze forrásszűke miatt sosem volt ambíciója teremnyi méretű számítógép-matuzsálemek beszerzése, noha egy-egy ilyenekből származó konzolt, panelt a biztonság kedvéért azért betárazott. Az anyagot – melynek egy része általa vagy mások által szervezett kiállításokon is folyamatosan forog – így is több helyszínen kénytelen tárolni, a lakásában, raktárakban meg a hardverekkel kitapétázott oktatói szobájában, ahol minket is vendégül látott.
Galéria: IBM-relikviák a Kutor-gyűjteményből (Fotók: IBM)
A számítástechnika néhány, számára kedvenc területén igyekszik a teljességre törekedni. Ilyen ág az adattárolóké: a gyűjtemény itt az elektronika előtti korszak adatrögzítő eszközeivel, viaszhengeres hangrögzítőkkel indul és nagyjából a flashmemóriákig tart. Természetesen nem hiányzik belőle az első merevlemez, az 1956-ban bemutatott IBM 305 RAMAC háttértárának egy korongja és a Jánosi Marcell-féle kazettás flopi, az MCD-1 sem.
Kutor László sosem számolta, hogy mennyit költött a gyűjteményre, de úgy saccolja, hogy a legkisebb értékű alkatrész is belekerül ezer forintba, de számos olyan darab is van, amiért százezernél is többet fizetett. „De nem a pénz a lényeg” – mondja. Ő azok közé a gyűjtők közé tartozik, akik nem csak a maguk örömére hódolnak a szenvedélynek, hanem szeretnék azt mások hasznára is fordítani. Az oktatásban is épít az anyagra: tavaly indított el egy kurzust Fejezetek az információtechnológia kultúrtörténetéből címmel, amelyhez a hallgatókkal együtt amolyan történeti szertárként használja a gyűjteményt.
