Gyorskeresés
Főszponzorunk
Szabadon letölthető a Prince of Persia eredeti forráskódja
Takarításkor kerültek elő az elveszettnek hitt flopik, és szakértők segítségével sikerült megmenteni az adatokat.
Hirdetés
Nyugodtan állíthatjuk, hogy nemcsak a számítógépes játékok szerelmeseit hozta izgalomba a közelmúltban a programot író Jordan Mechner bejelentése, mely szerint véletlenül előkerült a játéktörténet egyik legendás alkotásának, a Prince of Persiának az eredeti forráskódja. A programozó beszámolója szerint a flopikon tárolt programot a szerző édesapja találta meg New York-i lakásukban nagytakarításkor.
Egy ilyen lelet önmagában is érdekes lehet, ám az tette különösen érdekessé a történteket, hogy nemrég egy mrsid nicket használó fejlesztő elhatározta, hogy a játékot portolja C64/C128-ra, és ez nem kis feladat volt, mivel a Prince of Persia egy ma már egzotikusnak számító platformra, az Apple II-re készült, így a forráskód hiányában a szakember nem tudott tökéletes munkát végezni.
Maga a fejlesztő is igen lelkesen fogadta a megkerült lemezeket, és elhatározta, hogy újraolvassa őket, de ehhez meg kellett találni a megfelelő kompatibilis eszközöket, illetve maga is tudta, hogy ez 20 évvel később már nem lesz egyszerű feladat: mivel pontos ismeretei nem lehettek arról, hogy milyen állapotban vannak az adattárolók, számolni kellett azzal a kockázattal, hogy egy felelőtlenül végrehajtott olvasási kísérlet megrongálja őket, és a rajtuk lévő tartalom végleg megsemmisül. Szerencséjére a lemezek megtalálása felkeltette egy digitális archiválással foglalkozó szakember, Jason Scott érdeklődését, aki azonnal jelezte neki, hogy ne csináljon semmit, majd azonnal repülőre ült, és a szükséges felszereléssel felvértezve elutazott hozzá New Yorkból Los Angelesbe.
A helyreállítási munkát a Twitteren közvetítették, majd képeket is feltöltöttek róla a Flickrre. Mechnerék speciális hardveres és szoftveres eszközöket használtak fel a jelek kiolvasására elsősorban a DiscFerret nevű, kifejezetten erre a célra tervezett együttest, ráadásul még a Mechner által készített másolásvédelemmel is meg kellett birkózniuk. De végül sikerrel jártak, minden fájlt megmentettek, majd Mechner az egész forráskódot nyílttá, letölthetővé tette a GitHubon. Vagyis most már bárki tanulmányozhatja, ám fel kell készülnie ehhez, mivel a kód Apple II Assemblyben íródott a 8 bites MOS 6502 processzorra tervezve.
Előzmények
Hardversztorik: az elfeledett magyar flopi
Negyven éve gyűjtöm a hardvereket
Elhunyt Jánosi Marcell, a kazettás flopi feltalálója
-
30 éve született az IBM PC
A személyi számítógép gyökeresen átformálta az életünket, a munkát, a kikapcsolódást és a kommunikációt. Már nyakunkon a poszt-PC korszak.
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Alan Wake és Alan Wake's American Nightmare - 1 dollárért
Fizess amennyit szeretnél, és legyen a tiéd a R...
The Incredible Adventures of Van Helsing - Launch trailer
Megérkezett a NeoCore Games legújabb játékának ...
Ryse - immár Xbox One-ra
A Crytek ókorban játszódó kinectes játéka Xbox ...
Extra adatok az új Xboxhoz
Nincs visszafelé kompatibilitás, de legalább ne...
A PC is megkapja az új Kinectet
A 2.0-s megoldás nem csak az Xbox One kiváltság...
Sony Xperia L - homorúság
Jókora, de mégsem csúcsmodell. A középkategóriára lő a japán gyártó, itt még a TFT kijelzőt is jobban elnézi az ember, pláne ezzel a formatervvel.
Jön a Microsoft Xbox One
A redmondi óriáscég a játékok mellett az interaktív szórakoztatásra is komoly hangsúlyt fektet.





