Hat témaköre lesz az internetes konzultációnak

A szinte heti rendszerességgel megrendezett sajtótájékoztatók sorában tegnap a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) központjában beszélt Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos.

Ez alkalommal a biztos több mint egy tucat magyar informatikai vállalat vezetőinek, képviselőinek ismertette az InternetKon eddigi történetét, és felvázolta a következő hónapok programját, de a legfontosabb bejelentése az volt, hogy közölte: amint erről az egyeztetés résztvevőit is tájékoztatta, a beérkezett 2770 kérdés- és témajavaslatot hat, egymástól jól elhatárolható témakörbe lehet sorolni. Ezek a következők:

  • az internetelérés legyen megfizethető
  • a digitális kompetencia fejlesztése
  • az internet legyen mindenhol elérhető
  • az internet legyen biztonságos
  • az internet segítse a gazdaság fejlődését
  • az interneten legyenek tartalmak és szolgáltatások

A biztos elmondta, hogy a gazdaság fejlődésével kapcsolatos témakörben nagy számban érkeztek kérdésjavaslatok az induló vállalkozások, a startupok támogatásával kapcsolatban. Megemlítette, hogy érkeztek olyan kérdésjavaslatok is, amelyek a felé irányítják a döntéshozók figyelmét, hogy miként lehet az adócsökkentés eszközével az internethasználat minőségét, számosságát növelni. Közölte, hogy a jövő hétre áll össze a konzultációra bocsátani javasolt húsz kérdés, a lista pedig egy újabb egyeztetési kör után, április végén kerül a kormány elé, majd májustól minden 14. évét betöltött magyar állampolgár kitöltheti a kérdőívet.

A tájékoztatón az MKIK elnöke, Parragh László közölte: „Az alapvető infokommunikációs eszközök használatában Magyarország az Európai Unió utolsó harmadában van, a magyar vállalkozások jellemzően kevésbé használják az infokommunikációt, mint eszközt a működésük során.”

Az elnök példaként említette, hogy a honlappal rendelkező vállalkozások arányának átlaga az unióban 73%, hazánkban ez a szám mindössze 61%, amellyel a 23. helyen vagyunk. Az unióban a széles sávú interneteléréssel rendelkező vállalatok átlaga 90%, nálunk csak 85%, és ezzel is a 23. helyre szorulunk. Parragh László hangsúlyozta, hogy változtatni kell, elsősorban szemléletváltozásra van szükség, főként a korszerű eszközöktől idegenkedő vállalkozók körében, akik kizárják magukat a versenyből azzal, hogy nem aknázzák ki az infokommunikációban rejlő lehetőségeket.

Azóta történt

Előzmények