Az FBI szerint a titkosítások az Iszlám Államot segítik

Az amerikai szenátus jogi bizottsága előtt tegnap meghallgatás zajlott, ahol többek között a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) képviselője újra azt hangoztatta: a technológiai vállalatok által használt titkosítások akadályozzák a hatékony felderítést és nyomozást, és így valójában a pedofileket, a terroristákat és az Iszlám Állam bűnözőit védik. Kiemelték azt a már rég hangoztatott érvüket, hogy a magánélet tisztelete nem lehet abszolút: ha ütközik a közösségi érdekkel, akkor az utóbbinak kell hangsúlyosabbnak lennie.

Hirdetés

A nagy technológiai vállalatok és az amerikai hatóságok, nyomozószervek, nemzetbiztonsági ügynökségek között már jó ideje folyik a vita a titkosítások alkalmazásáról. Különösen a Snowden-ügy óta lettek aktívak a kormányzati szervek, erőteljes kampány indítottak, hogy a szabályozás nekik kedvezzen, és kapjanak hozzáféréseket, amelyek segítségével meg tudnák figyelni a titkosított csatornákon zajló kommunikációt is.

A Szilícium-völgy nagyvállalatai azonban mereven ellenállnak, mivel attól tartanak, hogy elveszítenék fogyasztóik, felhasználóik bizalmát, ha engednének a nyomásnak. Indokaik között a magánélethez való jog, a kiberbűnözők, illetve az ipari kémkedés és egyéb hasonló jogtalan adatszerzések elleni hatékony fellépés szerepel.

Az egyensúllyal érvelnek

Az FBI igazgatója, James Comey a meghallgatáson a korábbiakhoz képest békülékenyebb hangot ütött meg, amikor kijelentette, hogy mind a vállalatok, mind ők a törvényesség oldalán állnak, és ő „nem akar háborúzni” velük: „A titkosítás nagyszerű dolog. Megvéd mindannyiunkat. Védi az innovációt. Védi a gyerekeimet. Védi az egészségemet. Nagyszerű dolog” – tette hozzá.

Comey ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a technológiai lehetőségeket a bűnözők is kihasználják. Majd hozott egy aktuális példát: mivel az Iszlám Állam az internet segítségével az egész világon toborzókampányt tart, és a kiválasztottaknak titkosított kommunikációs platformokat kínálnak fel, hogy a szimpatizánsokat együttműködésre bírják, de a hatóságok a titkosítás miatt nem jutnak információkhoz.

Azóta történt

Előzmények