Az Apple és a Google közösen intett be Obamának

Barack Obama amerikai elnök levelet kapott kedden, amit száznegyvennél is több techvállalat, neves szakemberek, illetve civil társadalmi csoportok írtak alá. Arra kérik az USA első emberét, utasítsa el az okostelefonokkal és más kommunikációs eszközökkel kapcsolatos kormányzati javaslatot, amivel a hatóságok a dekódolt adatokba tekinthetnének bele a kifejezetten nekik gyártott sebezhetőségeken keresztül.

A Washington Post birtokába jutott üzenetben az Apple és a Google vállt vállnak vetve áll ki az ártatlan civilek magánszférája mellett, a személyes adatok biztonsága érdekében. Ahogy a levél fogalmaz: „az információs gazdaság biztonságának alapja az erős titkosítás”.

James B. Comey, az FBI igazgatója - „az emberek a törvények fölé kívánják magukat helyezni”
James B. Comey, az FBI igazgatója – „az emberek a törvények fölé kívánják magukat helyezni” (forrás: Washington Times) [+]

Tavaly ősszel a két techóriás egymástól függetlenül jelentette be, hogy olyan új titkosítási eljáráson dolgoznak, amelyikhez nem lesz hozzáférése sem az NSA-nak, sem a többi hatóságnak. Erre reflektálva nyújtotta be az Egyesült Államok kormánya azt a javaslatot, hogy a szolgáltatók legyenek kötelesek kiskaput nyitni a terroristák lefülelését megkönnyítendő. Az FBI és az Igazságügyi Minisztérium is azt nyilatkozta, hogy alapvetően üdvözlik a védett kommunikációt, persze csak abban az esetben, ha a hatóság ettől még jogszerűen eljárva képes lehet arra, hogy belelásson az adatokba. James B. Comey, az FBI igazgatója azért értetlenkedett egy kicsit, amiért szerinte „az emberek a törvények fölé kívánják magukat helyezni” a kiskapumentes végponti titkosítással.

A levél tartalma alapján az aláíróknak nem is a kormányzati hozzáféréssel van bajuk, hanem azzal, hogy a meggyengített rendszereket a hackerek is kihasználhatnák. Ronald L. Rivest (az RSA egyik kifejlesztője, szintén az aláírók egyike) szerint bár a sztenderdek meggyengíthetők a végrehajtó hatalom számára, de ha valaki ezt teszi, komoly károkat okoz vele a biztonsági infrastruktúrában.

Azóta történt

Előzmények