Anonymous kontra iszlám állam

A párizsi merényletek utáni felfokozott hangulatban a sajtó „természetes” módon felkapta az Anonymous nevében tett bejelentést, melyben a „szervezet” „totális háborút” hirdetett az iszlám állam ellen – egyes magyar oldalak szinte valódi kiberháborúként értelmezték ezt, sőt, egy követő cikkben egyikük egyenesen az Anonymous bejelentésére való reakcióként, bosszúként tálalta azt a feltételezést – valójában politikai húzást –, mely szerint a terrorszervezet a brit infrastruktúra lerombolására készül.

Ez utóbbi állítással abszurditása miatt nem is érdemes foglalkozni, de azt viszont nem árt újra tisztázni, hogy mi is az az Anonyomus, és mire képesek, hogyan kell őket elhelyezni ebben a valóban kritikus helyzetben.

Hirdetés

Csak egy név

A legfontosabb, hogy a gyakran tiszteletre méltó célokat megfogalmazó, időnként apróbb eredményeket is elérő Anonymous nem csoport, nem szervezet. Leginkább mozgalomként lehet jellemezni, de valójában még ennél is lazább szimpatizánsainak kapcsolata: az Anonymous jórészt csak egy név, mely egy alapvetően vonzó, szabadságszeretet sugárzó, ám végtelenül zavaros és széteső, paradox módon ideológianélküliséggel rendelkező ideológiát mutató, akciócentrikus halvány keretet jelent.

Ez a végtelenül, a legtöbbször a működésképtelenségig decentralizált mozgalom szociológiai, antropológiai és politológiai szempontból egyaránt hallatlanul érdekes – de az még nem dőlt el, hogy egy új, lassan kialakuló, nagy jövővel rendelkező társadalmi jelenséggel állunk szemben, vagy pedig olyan spontán elégedetlenségi megnyilvánulásokkal, melyek sem komolynak, sem megbízhatónak nem tekinthetőek, társadalmi hatásuk pedig minimális.

A decentralizáltságból adódóan minden egyes szimpatizáns az egész mozgalom nevében szólal, szólalhat meg – és nem tudni, hogy az illető mögött mekkora támogatottság van, ez általában csak utólag derül ki. Vagyis – mivel nincs központ, nincs stáb – hiba szervezettséget keresni az egyes manifesztumok mögött. Néha, bizonyos korlátozott akciók hoznak némi sikert, de sokkal több a kudarcba fulladt vállalkozás.

Minimális hatás

A legutóbbi üzenetükben például közli a videón a hollywoodi filmből vett Guy Fawkes-maszkban beszélő „szóvivő”, hogy az interneten hajtóvadászatot indítanak az iszlám állam szimpatizánsai, a terroristák propagandaanyagai, internetes jelenlétük ellen, és felfedik azok személyazonosságát, akik részesei vagy támogatói a szörnyű tetteket elkövető terrorcsoport cselekményeinek.

A cél önmagában nemes, és már most látszik, hogy bizonyos eredményeket is fel tudnak mutatni. De az Anonymous nevével kapcsolatba hozható tevékenységekre az esetlegesség, a szétszórtság és az átgondolatlanság jellemző, épp azért, mert maximálisan decentralizált a mozgalom.

Eddig annyit tudni, hogy nyilvánosságra hozták az általuk lenyomozott több mint 5500 olyan Twitter-fiók egy részének nevét, melyek kapcsolatba hozhatók az iszlám állammal, illetve egy hackercsoport (Ghost Security Group) olyan Bitcoin-címeket keresett meg, melyek a terroristákhoz köthetőek, és ugyanők támadólag léptek fel néhány olyan weboldal ellen a „dark weben”, ahol a terroristák vagy szimpatizánsaik tevékenykedtek.

Ennél több jelenleg nem ismert, de már ennyiből is világos, hogy az Anonymousnak alapvetően korlátozottak a lehetőségei – minden azon múlik, hogy akad-e olyan profi hacker, olyan számítógépes szakember, aki úgy dönt, hogy a mozgalom nevét felvállalva sikeres akciókat hajt végre. Volt már ilyenre példa, de csak elvétve. Az Anonymous nagyobb „sikereit” egy-egy időleges győzelmet jelentő túlterheléses támadással érte el, hiszen ilyenkor a zömükben kamasz támogatóknak csak egy szoftvert kell telepíteniük, hogy részesei legyenek az akciónak.

Vagyis: ha az Anonymous háborút hirdet valaki vagy valami ellen, az inkább egyfajta gyerekes vágy, semmint komoly hatású akció, a legtöbb esetben csak átmeneti zavart tudnak okozni egy weboldalon – vagy még annyit sem. Sőt az is előfordulhat, hogy meggondolatlan információszivárogtatással több kárt okoznak a profik bűnüldözőknek, mint amekkora eredményt jelenthet a nyilvánosságra hozatal.

Azóta történt

Előzmények