Egy hónap múlva jön az XP SP3

Az a malajziai weboldal, a Tech ARP, amely korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy pontos információkat közölt a Windows Vista első szervizcsomagjának kiadási ütemtervéről, most a Windows XP-hez készülő SP3 megjelenéséről szivárogtatott ki részleteket. Ezek szerint a csomag terjesztése két hullámban történik majd: először, április második felében az angol, francia, japán, kínai, koreai, német és spanyol nyelvű változatot teszik elérhetővé, majd nagyjából három héttel később jön a többi nyelvi verzió, köztük a magyar is. A Microsoft a PC World megkeresésére nem kommentálta ezt a forgatókönyvet, csupán a pakkal kapcsolatos hivatalos állásfoglalást ismételte meg: „Az XP SP3 RTM kiadását 2008 első félévében tervezzük, de az időzítés elsődlegesen a felhasználói visszajelzésektől függ.”

A Windows XP SP3 legutóbbi nyilvános tesztverziója, az RC2 egy hónappal ezelőtt jelent meg. Azóta felkerült az internetre a csomag egy újabb verziója, az 5503-as build, amelyet eredetileg csak szűk körben terveztek terjeszteni, mégis letölthető a fájlcserélő hálózatokról.

Azóta történt

Előzmények