Gyorskeresés
Főszponzorunk
Szenzáció az E3-on: játék kontroller nélkül!
A mozgásérzékelő kamerára alapuló új technológia minden eddigi hasonlónál finomabban kidolgozottnak tűnik, s óriási sikert hozhat az Xbox 360-asnak.
Feltehetően a Los Angelesben rendezett E3 szórakoztatóelektronikai kiállítás egyik szenzációja lesz a Microsoft által bemutatott mozgásérzékelős kamera, mely feleslegessé teszi a kontroller használatát az Xbox 360-on játszott játékok esetében. A „Project Natal" (kiejtése állítólag „nuh-TALL") kódnevű technológia lehetővé teszi, hogy az érzékelő a felhasználó egész testének mozgását kövesse, felismeri az arcát és a hangját, képes valódi tárgyak letapogatására, s mind gesztusokkal, mind hanggal lehet parancsokat kiadni a segítségével. A technológiát a Microsoft által márciusban felvásárolt izraeli cég, a 3DV Systems fejlesztette ki.
A Microsoft tegnap kifejezetten nagy felhajtással jelentkezett a kiállításon (például sok új játékot jelentettek be: Forza Motorsport 3, Tom Clancy's Splinter Cell Conviction, Left 4 Dead 2, Alan Wake, Shadow Complex, Crackdown2, Halo 3: ODST, illetve a Halo-trilógia előzményeit feldolgozó új rész, a Halo: Reach, valamint a Call of Duty: Modern Warfare 2 és a The Beatles: Rock Band), de az igazi nagy dobás az volt, amikor Don Mattrick alelnök Steven Spielberg társaságában bemutatta a Project Natal prototípusát – az nyilván nem meglepő, hogy Spielberg „történelmi jelentőségűnek" nevezte az új megoldást.
A hivatalos leírás szerint a rendszer magja a Project Natal Sensor – ez egy RGB-kamerából, mélységérzékelőből, mikrofonból és egy speciális processzorból áll, amely gondoskodik a szoftverek és illesztőprogramok egy készüléken történő futtatásáról. A jelenleg használt kamerák és vezérlők csak 2D-s mozgásérzékelésre képesek, míg a Project Natal 3D-ben képes a teljes test mozgásának követésére, reagál a parancsokra, utasításokra, s az érzelmi reakciókat is képes azonosítani a hang alapján.
A sajtóbemutatón három szoftver példáján demonstrálták a technológia lehetőségeit: egy Ricochet-típusú játékkal, egy festőprogrammal, illetve egy virtuális fiúval történő kommunikáció esetében. Shane Kim, a Microsoft alelnöke szerint a kontroller erős kötöttség a játékosok szabadságát illetően, ám az ő termékük megoldja ezt a problémát, s hatalmas sikerre számítanak. A játékfejlesztők már meg is kapták a Natal fejlesztőcsomagját, de azt a Microsoft vezetői még nem árulták el, hogy mikorra kerül kereskedelmi forgalomba.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





