Robotizálva kelnek életre a dinók

3D-s nyomtatóval próbálják rekonstruálni a dinoszauruszokat a philadelphiai Drexler Egyetemen. A technika segítségével az őslények csontszerkezetét tervezik felépíteni, és a kutatók reményei szerint a modellek lehetővé tennék, hogy tanulmányozhassák a dinoszauruszok mozgását és testtartását, hiszen ezekről a területekről még mindig nagyon kevés tudásunk van.

dino 3d

Az eljárás úgy működik, hogy a 3D-ben szkennelt leletekből a készülék vékony gyantarétegeket épít egymásra, létrehozva ezzel az adott csontszerkezeti darabot; egy körülbelül 15 centiméteres hosszúságú csont reprodukálása néhány órát vesz igénybe. Az életnagyságú modellek megalkotása ezzel az eljárással sajnos nem kivitelezhető, ugyanis Kenneth Lacovara, a Drexler Egyetem professzora szerint lehetetlen, hogy a legnagyobb dinoszauruszok esetében teljes életnagyságú csontokat használjanak, ugyanis ezek súlya elérheti a hatvan, nyolcvan tonnát is.

dino 3d

Az elkészült modelleket mesterséges izmok és inak segítségével robotizálnák, ezáltal pedig reprodukálni lehetne a kihalt állatok mozgását. Az első őslényvégtagot év végére tervezik elkészíteni, ez már tartalmazna mesterséges izmokat is. Az első teljes dinoszaurusz modell összeállítása két év múlva várható.

Előzmények