Gyorskeresés
Főszponzorunk
Pofátlanul egyszerű módszerrel sétáltak be a crackerek a banki adatbázisba
A gond nélküli, böngészőn keresztül végrehajtott adatlopást az tette lehetővé, hogy a Citibank biztonsági protokolljában egy óriási rés tátongott.
A közelmúlt egyik legnagyobb adatvesztési botránya a Citibank amerikai rendszeréhez kötődik, ugyanis a pénzintézet a múlt héten jelentette be, hogy néhány hete sikeres crackertámadás érte őket, és a bűnözők körülbelül 200 ezer ügyfél adatait szerezték meg (neveket, kártyaszámokat, e-mailcímeket és a számlatörténetet). Habár a bank igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy kódok és jelszavak nem kerültek ki, emellett ügyfeleik alig egy százaléka érintett, a mosakodás nyilván nem győzte meg a károsultakat.
Ám a helyzet még sokkal kínosabbá vált a The New York Times tegnapelőtti cikke nyomán, ahol arról számoltak be, hogy a támadóknak egyáltalán nem volt szükségük kifinomult trükkökre az információk megszerzéséhez: nem kerestek hátsó ajtót, besétáltak a rosszul záró főbejáraton.
A módszer olyan sebezhetőséget használt ki, melyet biztonsági szakértők egy banki rendszer esetében semmiképp nem feltételeztek volna (ennek felfedezéséért némi – csöndben elmormogott – elismeréssel is adóztak néhányan közülük a betörőknek). A crackerek egyszerűen egy saját kártya adataival bejelentkeztek a banki portálnak a hitelkártya-tulajdonosok számára kialakított részére, ahol szükséges megadni ezeket az adatokat. Innen már könnyű dolguk volt, ugyanis a Citibank rendszere a böngésző címsorában kiírta a felhasználó azonosító számsorát, így ezek után csak annyit kellett tenniük, hogy egy szoftverrel elkezdtek tízezer számra számsorokat generálni, majd ezeket illesztették be a saját szám helyére, és már benn is voltak az adott személy fiókjában.
Habár sem PIN-kódokat, sem egyéb, azonnali visszaélésre alkalmas adatot nem szereztek meg a crackerek, a felhasználhatóság szempontjából fontos lejárati dátumhoz sem jutottak hozzá, de az információk így is könnyen értékesíthetőek a feketepiacon. Azt még nem tudni, hogy mekkora anyagi kár keletkezhetett az adatvesztés miatt, és a bank szóvivője a még folyó vizsgálatra hivatkozva egyelőre nem kívánt részletekről beszámolni, csak annyit mondott el, hogy a behatolást egy rutinellenőrzés során fedezték fel május elején, és azonnali lépéseket tettek a kihasznált biztonsági rés megszüntetésére.
Azóta történt
Feltörték a Wine adatbázisát
Betörtek a legnagyobb japán hadiipari beszállító rendszerébe
Csúnyán feltörték a kernel.org szervereit
Pofonegyszerűen törhető az iPhone
Újabb adatvesztések: feltörték a Sega és egy BitCoin-kereskedő rendszerét
Több áldozata van a banki adatvesztésnek, mint sejtették
A hackertrolloknak végleg elment a maradék józan eszük is
Előzmények
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.





