A Canonical egy hónapja indította el a közösségi finanszírozás eddigi legambíciózusabb projektjét, azt remélve, hogy a lelkes geek közösség majd összedobja a gyártás gazdaságos beindításához szükséges 32 millió dollárt. Nos, a 30 nap letelt, a pénz viszont nem jött össze – a kezdeti lendület elég hamar megtört, így végül “csak” 12,8 millióig jutottak, ami rekordnak rekord ugyan, csak nem elég ahhoz, hogy az Edge megszülessen. A pénzét természetesen mindenki visszakapja, a Canonical szerint a PayPal 5 munkanapon belül visszautalja majd a befizetett összeget.Vajon mi volt a buktató, a hardver nem volt elég jó, vagy az Ubuntu Linux nem volt elég vonzó platform, esetleg a telefon-PC koncepciója nem győzte meg az embereket arról, hogy pont egy ilyen eszközre van szükségük?

A hardverre nem nagyon lehetett különösebb panasza senkinek. Bár a felhasználni kívánt processzorról csak annyit tudtunk, hogy valamelyik modern négymagos konstrukció lesz, a többi adat (4 GB RAM, 128 GB tárhely, Dual-LTE, 4,5 colos 1280x720 felbontású kijelző, zafírüveg borítás) viszont minden szempontból elegendőnek tűnt, még annak tudatában is, hogy a telefon esetenként még a PC-nket is kiváltaná. A design az általános vélekedés szerint telitalálat volt, a borítás a csúcskategóriás telefonoknál elvárthoz híven fém. A vas oldaláról tehát nehéz volt igazán belekötni az Edge-be, talán a kijelző “alacsony” felbontása volt a legtöbbször felmerülő negatívum, de ez is inkább személyes ízlés kérdése, és a Canonical inkább a hosszabb üzemidőt preferálta az ekkora képernyőméretnél már kissé parasztvakító hatású Full HD felbontással szemben.

A jó hardver tehát adott volt, de a szoftveres oldal már több bizonytalanságot kelthetett a reménybeli vásárlókban. Az Ubuntu Mobile-t még nagyon kevesen ismerik, ismerhetik testközelből, ez még talán az amúgy (Ubuntu) Linuxot használókat is visszatarthatta a vásárlástól, főleg annak tudatában, hogy a mobilos operációs rendszerek sem éppen mentesek a nyűgöktől a kezdeti időszakban, valamint a direkt telefonos alkalmazásokban sem lehetett volna dőzsölni. Persze elsősorban itt nem is ez lett volna a lényeg, hanem az, hogy az ember közel teljes értékű mobil számítógépként is használhatta volna, ha az Ubuntu Linux asztali verzióját indítja el. Ez a koncepció első látásra nekem is egészen érdekesnek tűnt, hiszen milyen jó is lenne, ha csökkenthetném végre az általában csak egyre növekedő eszközparkomat, és a munkához szükséges adataim tényleg mindig nálam lennének offline is, a zsebemben, nem csak a felhőben.

Ami viszont elsőre jónak tűnt, azt egyre inkább értelmetlennek tartottam, ahogy azon gondolkodtam, hogyan is használnám az Edge-et a mindennapok során. Tulajdonképpen miért is jobb, mint a mostani notebook plusz telefon kombináció? Az Edge PC-vé alakíthatóságának előfeltétele, hogy a dokkolás helyén meglegyenek a szükséges perifériák, mint egér, billentyűzet és monitor. Ezzel addig nincs is baj, amíg az Edge-et csak a munkahelyünkön vagy más olyan helyen szeretnénk pécésíteni, ahol ezek a rendelkezésünkre állnak. A notebookok legnagyobb előnye éppen az, hogy bárhol, bármikor lehet rajtuk dolgozni, az egyetlen ami kifoghat rajtunk, az a gépünk akkumulátorának kapacitása. Mi a helyzet, ha az Edge-et kapnánk elő egy kávézóban, repülőtéren, parkban egy kis munkavégzés céljából? Semmi, ugyanis erre telefon állapotában semmivel sem alkalmasabb, mint bármelyik jobbacska okostelefon. Persze cipelhetnénk magunkkal kiegészítőket, de akkor meg mivel állunk jobban, mintha egy notebook lenne a táskánkban?

Nézzük azt az esetet, amikor otthon vagy a munkahelyen dokkolva, számítógépként használjuk. Kapunk egy hívást, mit csinálunk? A kihangosítást és a headsetet nagyon sokat nem szeretik, ezért automatikusan felkapnák az asztalról a telefont, és elkezdenek sétálni (ez egy szintén sokakra jellemző telefonálás alatti tevékenység). Hirtelen azonban újra számítógépként kéne használni az Edge-et, mert olyan információra van szükségünk, amit csak így érhetünk el. Nosza, irány vissza az asztal és a dokkoló, most már turkálhatunk a rendszerben, de megint ott a kérdés, hogy kihangosítjuk, vagy felveszünk egy headsetet, vagy...? És az ehhez hasonló eshetőségtől függetlenül is igen macerásnak tűnik ez a folyamatos váltogatás a két üzemmód között, mert megszakítja a munkafolyamat dinamizmusát, az évek alatt berögzült szokások, mozdulatok egyből bosszúsággá alakulnak.

A Canonical mintha egy olyan lyukat próbált volna betömni, ami nem is létezik. A notebook-telefon konverzióra nem az Edge lesz a megoldás, de egy biztos: a Canonical olyan hűhót csapott az Ubuntunak ezzel a kezdeményezéssel, amilyet valószínűleg egy hagyományos marketingkampánnyal sem tudott volna. Örülnek is neki.