Vigyázat, lelövöm a poént! Ne olvassa tovább az anyagot, ha nem szeretne informálódni a Modern Warfare 2 történetvezetésével kapcsolatban!
(Café blog) Előre szólok, nem vagyok rajongója a lövöldözős akciójátékoknak, de már volt szerencsém (ahogy vesszük) néhány korábbi terméket kipróbálni, és egyfajta „kötelességemnek” éreztem, hogy kezembe vegyem az Activision gondozásában frissen debütált Call of Duty: Modern Warfare 2-t. Olvasni róla ugyanis, hogy rekordokat dönt, hogy a gamertörténelem legjobban várt darabja – gondoltam, kipróbálom, miért is az. Annak ellenére telepítettem fel a 2 DVD-n kölcsönkapott monstrumot, hogy éppen megugrottam a minimum konfigurációt, így komoly látványvilágban nem reménykedtem. Sőt az előző részt sem ismertem, ami kár, mert illett volna tudnom az úgynevezett előzményekről, hiszen a történet regényes, akció-kalandregényekbe illő, állítólag. Persze tudom, FPS-rajongói szemszögből illene megközelíteni a kérdést, de mit tegyen az író, ha egyik kedvenc játéka a mai napig a Sokoban?
Első indításkor kaptam egy kedves üzenetet. A program közvetlenül betöltődésekor válaszút elé állított: nevesítve, hogy a lelki nyugalom megzavarására kifejezetten alkalmas pályát, pályákat le kívánom-e játszani, avagy inkább kihagyom az élmények sorából. A figyelmeztetés persze csábító, hasonlóan, mint amikor az esti műsorsávban ott a 18-as karika. Ülök a képernyő előtt, és morfondírozok magamban. Mire gondolhattak a fejlesztők? Kortárs harcokról lévén szó, beugrott egy kósza kép hitbéli meggyőződésekről meg egyéb kényes problémákról, lángoló mecseteket képzeltem magam elé, türelmesen vártam a kultúrák nagy háborúját.
Ki az, aki nemet mond?
Komoly küzdelmek árán végiglövöldöztem magam az egyébként fantasztikusan kidolgozott, szemet gyönyörködtetően látványos pályák első traktusán, készülődtem a folytatásra némi csuklótornával. „No Russian” – úszik be a szöveg bal oldalt, várakozom az újabb kalandra. Kilépek a liftből, betoppanok sokadmagammal egy orosz repülőtér várójába, valami kegyetlen mordályt szorongatva, körülöttem a haverok szintén állig puskába öltözve. Körbenézek gyorsan, honnan is várhatom az első golyósüvítést. Ajjaj, kemény világ lesz itt, kérem szépen: tele vagyunk civillel, majd kapok a fejemre, hogy fedezékből, hasalva, célra közelítve el bírtam találni a nyakkendős urat a rosszfiú mellett két bódényira. Aztán az első puff és ratatata, koppannak a testek a padlóra egymás után. Sikoly, vérfröccs, hullák, vonagló sérültek mindenütt. Tágra nyílt szemmel nézem az eseményeket, voltaképpen meg is döbbenek, bármennyire is próbálnék érhetően fogalmazni, én tényleg lefagytam. Itt nincs kegyelem. A társaim mindenkit lelőnek. Békésen várakozó civileket kell gyilkolnom halomra.
Az események csak sodortak magukkal, én már semmit sem tehettem. Ballagtam a bajtársak után, és bizony oda-oda lődözgettem a körülöttem őrjöngve menekülő népekre, lássuk, mi történik alapon. Azon kívül, hogy eldobták magukat, nem történt semmi. Újraindítottam a szintet, és nem lőttem egyetlen golyót se. Akkor sem történt semmi. Megint újraindítottam, és tüzeltem a bajtársakra. Ismét semmi. Bármit is cselekszem, én a játék elején azt választottam, hogy végignézem ezt a mészárszékes jelenetet, megyek a komákkal és teszem, amit jónak látok. Ezt kínálja a pálya, meg némi adalékot a történetbe a jelenet végén, és semmi többet.
Mi történt a lelki nyugalmammal? Nos, még sosem láttam ennyire élethűen olyan vérengzést, ami valójában nem is létezett. Az imént lőttem gengsztert a háztetőről, dobtam gránátot ellenséges hordára, géppuskáztam le két tucat katonát a magasból, de ez valami egészen más kategória. És a kritikai reakciók? A grafikára vállveregetés, egyébként pedig kígyó, béka, Columbine, Virginia Tech, minden hasonló borzalom, amiben az elmúlt időkben sajnos részünk lehetett. Az ellenvélemény a szokásos: ez nem a valóság, ez csak egy játék, a jelenetre pedig előre figyelmeztettek. A program forgalomban van, így mindenki maga dönt. Oroszország, olybá tűnik, tiltani fog: leszedetik a boltok polcairól a játékot és addig nem hajlandóak újra engedélyezni a forgalmazást, amíg a botrányos szintet ki nem vágják a programból. Hogy az ország érintettsége, a szint botrányos kidolgozása vagy mindkettő miatt, nem tudni (csak sejteni), hivatalos indoklás egyelőre nem látott napvilágot.
És az én reakcióm? Vállalom, hogy igazat adok azoknak, akik úgy látják: ennek a jelenetsornak az égvilágon semmi értelme sincsen, teljesen felesleges erőszakpatron, a történetet más eszközökkel is felvezethették, előremozdíthatták volna. Ártatlan, fegyvertelen civilek tervszerű legyilkolására terveztek egy komplett pályát, ez a helyzet – úgy látom, e körülményről szükséges véleményt formálunk. Mivel nem vagyok szakértője a pszichológiának, csupán annyit tennék hozzá halkan: nem lehet véletlen hazánkban a 18-as karika.
A Modern Warfare 2 a szemünk előtt mindent rekordot megdöntött: egyetlen nap alatt 4,7 millió darab kelt el belőle csak az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, összesen 310 millió dollár értékben. A legnagyobb hollywoodi filmsikerek nem termelnek ki ekkora bevételt mindössze 24 óra alatt, a korábbi csúcstartó Batman-mozi eltörpül mellette a maga 158,4 millió dollárjával. Ezek mennek ma.
