Gyorskeresés
Főszponzorunk
2,5 millió euróba került egy cégnek az illegális szoftverhasználat
A BSA kezdeményezésére tartott razzia peren kívüli egyezséghez vezetett.
Hirdetés

A BSA múlt heti beharangozója
A BSA mai közleménye szerint a szövetség a napokban írta alá azt a megállapodást, melynek értelmében az eddigi legmagasabb összegű, 2,5 millió euró értékű, peren kívüli egyezséget kötnek egy nemzetközi médiavállalattal, amelynél jelentős hiányosságokat találtak a szoftverlicencek terén.
A BSA az Adobe, az Autodesk, az Avid és a Microsoft nevében tett büntetőjogi feljelentést, s ennek következtében a rendőrség razziákat tartott a vállalat épületeiben, és lefoglalta a cég vagyontárgyait. A tavalyi évben végzett házkutatások során illegális szoftverek után kutatva átvizsgálták a vállalat – amelynek nevét jogi megfontolásból nem hozzák nyilvánosságra – összes személyi számítógépét. A BSA összehangolt vizsgálatot indított a vállalat más országokban működtetett egységeinél is, hogy feltárja a licencelőírásoknak meg nem felelő hiányosságokat. A jogi eljárás eredményeként arra kötelezték a vállalatot, hogy távolítsa el a rendszereiről az összes illegálisan használt szoftvert, és vásárolja meg a megfelelő licenccel azokat a szoftvereket, amelyeket a jövőben használni kíván. Ugyanakkor tekintélyes nagyságrendű bírság megfizetésére is kötelezték a céget, kártérítésként a hosszú ideig történő illegális használat miatt.
A BSA nemzetközi végrehajtó eljárásának eredményeként a felek végül peren kívüli megállapodást kötöttek, valamint jövőbeli együttműködésben és rendszeres auditálásokban egyeztek meg.
Azóta történt
Az APEH rendreutasította a BSA-t
Az APEH mondja fel a BSA-val kötött szerződését!
A BSA-t küldik versenytársaikra a hazai cégek
Frissítés! – A GKM közzétette a Microsofttal kötött szerződéseket
Razzia vetett véget a Cisco kirendeltségén a sokszázmilliós adócsalásnak
Az aukciós oldalakat is figyeli a BSA
Előzmények
Quark-legalizálási akció szeptember végéig
Kalózszoftvert használ a főnököd? Jelentsd fel!
Jelentse fel a munkáltatóját 1 millió dollárért!
Ugyanannyi illegális szoftver, nagyobb üzleti kár
Újabb vállalatok léptek be a BSA szövetségébe
A TASZ szerint az APEH-nek nem feladata a szoftverellenőrzés
A BSA kampánnyal védi a fogyasztók érdekeit
A TASZ látni szeretné az APEH-BSA megállapodás szövegét
A BSA APEH-kommandókat küld a cégekre



