2015-ben állhat meg a PC eladások csökkenése

Még mindig messze van a lejtő alja a PC-piac számára az IDC piackutató vállalat szerint, mely legfrissebb jelentésében 2015-re teszi a trendfordulót, akkor is csak egészen minimális, 0,1 százalékos növekedést várva.

Az idei év első 9 hónapos eredményei, valamint az utolsó negyedév előrejelzései alapján az IDC összességében 10,1 százalékos visszaesésre számít 2012-höz képest, ami az eddigi legnagyobb éves csökkenés ezen a piacon. Az asztali számítógépek és notebookok iránti kereslet továbbra is alacsony, a fejlett országokban szinte kizárólag a kiöregedő gépek cseréje generál forgalmat, és a fejlődő régiókban sem áll jól a PC szénája, mert ott sokak számára egy okostelefon vagy tablet jelenti az első saját számítógépet és a kapcsolatot a világhálóval. Idén mintegy 315 millió PC eladására számítanak, ami a 2008-as szintnek felel meg, és a következő 4-5 évben az évi 300 millió darab körüli szint fog stabilizálódni.

A PC-k életciklusa folyamatosan nő, hiszen az átlagos otthoni alkalmazásokhoz akár 4-5 évvel ezelőtti modellek is bőven elegendőek, és a felhasználók inkább kisebb bővítésekben (SSD meghajtó, több memória) gondolkoznak, nem komplett cserében, ezért itt éves szinten 15 százalékkal estek az eladások. A felhő, a streaming zene- és filmszolgáltatások terjedése, a kábeles és a mobilinternet sebességének folyamatos emelkedése sokak számára egyre kevésbé teszi indokolttá egy PC vásárlását egy tablet vagy phablet (nagyméretű okostelefon) ellenében. Ha nincs szükség több száz GB-nyi vagy 1-2 TB-nyi lokális tárhelyre, nem kellenek a PC-s játékok és nem az Excel-táblák szerkesztése vagy a videóvágás a fő otthoni tevékenység, egyre nehezebb megindokolni, hogy miért is legyen PC egy könnyű, hangtalan, szabadon hordozható és viszonylag olcsó tablet helyett.

A vállalati szektorban viszont nagyobb a cserehajlandóság, számos vállalat mostanában cseréli le régi, még Windows XP-t futtató gépparkját az operációs rendszer támogatásának megszűnése miatt, ezért itt csak 5 százalékos csökkenéssel számolnak 2013-ban.

A hibrid (notebookként és tabletként is használható), elsősorban Windows 8.1-et futtató eszközök adhatnak valamennyi lökést a piacnak, de ezek általában még mindig számottevően drágábbak hagyományos társaiknál, miközben előnyeik nem mindig egyértelműek a vásárlók számára. És miközben a Microsoft nyíltan az „egy Windows” stratégia megvalósításán dolgozik, a tabletek sok otthonban elsődleges számítástechnikai eszközzé lépnek elő, talán itt lenne az ideje újradefiniálni, mit is értünk PC alatt.

A piac nagyobb szereplői közül az Acer és az ASUS egyelőre nehezen találja az új irányt, értékesítési mutatóik hatalmasat zuhantak, az Acernél ennek köszönhetően már nagyszabású átszervezésbe kezdtek. A Lenovo agresszív árazással és marketingstratégiával sikerrel nyúlta le a konzumer szegmens jelentős részét, a kínai vállalat nyár óta a legnagyobb PC-gyártónak számít, de a vállalati szektorban (főleg a nyugat-európai és észak-amerikai régiókban) a HP-val és a Dellel egyelőre még nehezen tud versenyre kelni. A két amerikai vállalat szintén nagy változásokon megy keresztül, és most, hogy a Dellnek már nem kell megfelelnie a nyílt részvénytársaságokat nagy nyomás alá helyező jelentéskötelezettségnek és az elemzőknek (egyszóval a Wall Streetnek), az alapító Michael Dell irányítása alatt gyorsabban alakulhat át az új körülményeknek megfelelő társasággá.

Azóta történt

  • Ha internetezés, akkor PC

    A StatCounter legfrissebb jelentése azt mutatja, hogy a mindent elborító tabletáradat ellenére a globális internethasználat alig 5 százaléka köthető táblagépekhez, a domináns szereplő még mindig a PC – főleg Magyarországon.

  • 3,8 billió dollár folyhat idén az ICT-piacra

    Bár a Gartner legfrissebb előrejelzésében némileg mérsékelte korábbi várakozásait, becslésük szerint 2013-hoz képest idén mintegy 100 milliárd dollárral bővülhet az ICT-piac.

Előzmények

  • Átszervezéssel próbál új lendületet venni az Acer

    A tajvani gyártó az utóbbi két évben nehezen találja a helyét, a tabletek és okostelefonok térnyerése alaposan betett a PC-piacon korábban nagyon jól teljesítő vállalatnak.

  • Továbbra is hasít a Lenovo

    A kínai gyártó mára stabilan az első számú PC-gyártóvá vált, okostelefon-eladásai hatalmasat ugrottak, és a tabletek is szépen fogynak.

  • Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?

    Másfél éve zuhan a PC-s piac, az elemzők még mindig nem látják a trend végét. A gépcserék ciklusa lelassult, sokaknak pedig egy tablet vagy okostelefon az első számítógépe.