1943. április 10.

A Pennsylvaniai Egyetemen megkezdődik a világ első teljesen elektronikus számítógépének, az ENIAC-nak (Electronic Numerical Integrator and Computer) a megépítése. A gép létrehozásának elsődleges célja az volt, hogy a hadsereg számára szükséges, óriási emberi erőt felemésztő ballisztikai számítások (ezt akkoriban „computereknek” hívott nők végezték) végrehajtását egyszerűbbé és gyorsabbá tegyék.

ENIAC

Azóta történt

  • 1945. június 30.

    A Pennsylvaniai Egyetem Moore Intézete kiadja a First Draft of a Report on the EDVAC című „jelentésvázlatot”, melyet a technikatörténet csak First Draft címen emleget. Ez az „első vázlat” foglalta össze Neumann János és az ENIAC körül tevékenykedő matematikusok, villamosmérnökök elképzeléseit, amelyek az ENIAC továbbfejlesztésére, valamint egy új ENIAC kifejlesztésére vontkoztak. Bár vázlatnak indult, e füzet tartalmazza először a híres „Neumann-elveket”.

  • 1955. október 2.

    Éjjel 11:45-kor végleg kikapcsolták az 1946-ban beüzemelt ENIAC-ot, a világ első teljesen elektronikus számítógépét. A teremnyi méretű monstrum mintegy 27 tonnát nyomott és 17 468 elektroncsövet tartalmazott, fogyasztása 170 kilowatt körül volt. A gépet a megrendelő amerikai hadsereg elsősorban ballisztikai táblázatok készítésére használta.

Előzmények

  • 1919. április 9.

    Megszületett J. Presper Eckert amerikai villamosmérnök, aki a pennsylvaniai egyetemen John Mauchlyval közösen megépítette a világ első teljesen elektronikus számítógépét, az ENIAC-ot. Az 1946-ban beüzemelt szerkezet 27 tonnát nyomott és 17 468 elektroncsövet tartalmazott, fogyasztása 150 kilowatt körül volt. Eckert és Mauchly tervezte a UNIVAC-ot is, az első sorozatban gyártott, kereskedelmi forgalomban kapható komputert.

  • 1946. február 14.

    A pennsylvaniai egyetemen J. Presper Eckert és John W. Mauchly bemutatja a világ első teljesen elektronikus számítógépét, az ENIAC-ot. A szerkezet mintegy 27 tonnát nyomott és 17 468 elektroncsövet tartalmazott, fogyasztása 170 kilowatt körül volt. Végső, 1955. október 2-ai kikapcsolásáig fő feladata ballisztikai táblázatok készítése volt.