Grafikus felületet a népnek!
1992 áprilisában indult a PC-s világ meghódítására a Windows sok tekintetben úttörő 3.1-es kiadása, melyet egészen 2001-ig támogatott a Microsoft. Szerény tizedesjegynyi verziószám előrelépéssel követte a Windows 3.0-át, ahogy a nemrégiben útjára indított Windows 8.1-es frissítés a 8.0-át. Nem vagyunk a számmisztika rajongói, de azért vetünk egy pillantást az operációs rendszerek csillagainak állására – vajon mennyire ismétli magát az IT (siker)történelem?
Parancssoros „sötét” idők
Ahhoz, hogy a fiatalabbak is felmérhessék a Windows jelentőségét, nem árt tudni, hogy körülbelül miként dolgoztak a PC-vel a ’80-as és ’90-es években. A legtöbb gépben Intel 80286-os és 80386-os processzor dolgozott, sőt, bőven akadtak még a vállalatoknál is PC XT modellek, 8086-os processzorral. Általános volt a 8-33 MHz-es CPU frekvencia és az 1-2 MB RAM, valamint a DOS operációs rendszer (leggyakrabban MS-DOS). Ez a rendszer egy puritán fekete képernyővel és a C:\> promptjelzéssel néhány másodperc alatt elindult, ami annyit jelentett, hogy tessék, lehet begépelni a parancsokat. Egyszerűen be kellett pötyögni az indítani kívánt program nevét (illetve az indítófájl – általában valamilyen .exe – nevét és indítási paramétereit (pl. NC, ami épp a Norton Commander, vagy CD TMP, ami belép az előzőleg létrehozott TMP mappába) és ha minden jól volt beállítva, akkor az Enter leütése után a hardver vezérlését átvette az elindított program. Minden alkalmazás önállóan, illetve BIOS rutinokra és DOS hívásokra (megszakításokra) támaszkodva kezelte a perifériákat, a képernyőt, az operációs rendszer semmiben sem tudta ezt kontrollálni. Ha az alkalmazás (vírus) ártani akart, akkor ártott, ha a programozója beleírta, hogy kinyomozza és használja, hogy milyen grafikus vezérlő üzemel a gépben, akkor rajzolhatott is. Minden a programon múlt.
Szöveges képernyővel indul a Windows 3.1 telepítő és csak néhány dolgot állíthatunk be
Felhasználói oldalról a puritán felület (már ha annak lehet nevezni egy fekete képernyőt) a legtöbbeknek elég ijesztően hatott. Bizony kellett egy kis tanulás, mire a felhasználó képbe került azt illetően, hogy miként válthat könyvtárat (ma inkább mappának mondjuk), hogy hívják a meghajtókat (a C:, mint rendszerkötet azóta is tartja magát). Felhasználónak lenni nem kattintgatásból vagy böködésből állt, a mainál általában nagyobb hozzáértést, sőt „kiváltságot” jelentett. Ugyanakkor ez állandó tanulást igényelt, hiszen minden alkalmazás saját kezelőfelülettel bírt, menük helyett sokszor csak gombnyomások, billentyűkombinációk segítségével kellett elindítani az egyes funkciókat, a kezelés tehát a leírás alapján, vakrepülésszerűen zajlott, a képernyő sokszor csak az „outputot” adta, a vezérlőfelületet nem mindig. Persze a VGA, SVGA vezérlők és az egységes kezelésükre kifejlesztett VESA szabvány elterjedésével mind több program használt egeret, grafikus, olykor ablakos felületet és menüket – egyéni stílusban.
Látszott, hogy ez lesz a jövő
Mi újat adott a Windows? A Windows első verziója korlátozott, nem átfedő ablakokat engedett csak meg, inkább egy grafikus MS-DOS shellként funkcionált. A Windows 2.0-ban már átméretezhetők voltak a programablakok, de még a 3.0-ás változat is valós módban használta a CPU-t és ki volt téve az eredeti IBM PC architektúra 640 KB-os memóriakorlátjának (ami anno „mindenre” elég volt), az esetleges memóriabővítést csak egy mai szemmel igen korszerűtlen, nehézkes EMS kiterjesztés révén, kis adagokban érhette el. Azért átméretezhető program- és csoportablakok már itt is voltak, még ha csak 16 színben és multimédia támogatás nélkül is, és a perifériákat meghajtóprogramokkal, egységesen illeszthettük a géphez.
Magyarul először a 3.1-es Windows látott napvilágot
A Windows 3.1 architekturálisan túllépett a 8086 képességein és kihasználta a 80286 kiterjesztett címzési módját (túllépve a 640 KB-os korláton) és a 80386-os vagy újabb CPU-k virtuális memóriakezelési lehetőségeit és privilegizált üzemmódját. A programok számára a Windows osztotta ki a memóriát (az alkalmazások csak logikailag címezték azt), és ha nem volt elég, akkor a régebben igényelt szeleteket kilapozta egy virtuális memóriaállományba – azóta is egyfolytában zörög minden PC merevlemeze a „swappelés” miatt.
Kettős megítélés alá esik a registry, azaz a rendszerleíró adatbázis, mely szintén a Windows 3.1-ben debütált. Azóta is erre a sajátos, fastruktúrát megvalósító adatbázisra támaszkodik a rendszer és a telepített alkalmazások. Nehezen áthelyezhetővé teszi a programokat, egy idő után lassíthatja a rendszert, de úgy tűnik a Microsoft ma is ezt tartja az optimális megoldásnak, hiszen a Windows 8.1-is tartalmazza.
Windows 3.1, a háromlábú szék
Akárhogy is dicsérjük a Windows 3.1 belső erényeit és akármennyivel volt jobb, mint elődei, stabilnak egyáltalán nem volt mondható. A feladatütemezőnek csak korlátozott ráhatása volt a programokra, a rendszer nem tudta minden esetben érvényesíteni akaratát. Ezért aztán gyakran megesett, hogy egy rosszul működő alkalmazás magával rántotta az egészet és jött a General Failure (népi nevén a Generális Falióra). (Ez az architekturális gyengeség a Windows 95 és a Windows 98 esetében is részben fennállt, még ezek a rendszerek sem dicsekedhettek teljes egészében 32 bites, védett módú kóddal.)
A feladatütemező csak korlátozott ráhatással lehetett a dolgok menetére
Ezen a téren a Windows 8 elsöprően többet nyújt, mind dicső őse. Már a Windows XP is az NT technológia jegyében készült, teljes mértékben védett módban futó maggal, a Windows 7 és a Windows 8 pedig még inkább kiforrottak ezen a téren, egy mai rendszert már szándékosan sem könnyű összedönteni.
A Windows 3.11 már beépített hálózati támogatást és állomány- és nyomtató-megosztási lehetőségeket is tartalmazott – eljött a helyi hálózatok kora
Ablakok, színek, hangok, fontok
Mai szemmel szokatlan megoldás, hogy külön alkalmazás (PROGMAN, azaz Program Manager) szolgált az ikonok és ikontároló ablakok kezelésére, de akkoriban – még nem volt Start menü! – senkit sem bántott ez. Annál is inkább, mert megjelent a vontatás (drag and drop), amivel rengeteg Windows funkció és fájlművelet kezelhető vizuálisan. A közös driverrendszer és az alkalmazásablakok egységes viselkedése, a közös megnyitás/mentés dialógus bevezetése nem csak a programozók dolgát könnyítette meg, de a felhasználókét is. A kezelés is egységessé vált, nem kellett mindent újratanulni egy új alkalmazáshoz, csak azokat a dolgokat, amik valóban újdonságként érkeztek. Ma már ez magától értetődő, de közös grafikus felület és irányelvek hiányában, a DOS-os időkben egyáltalán nem volt az. Másrészt természetesen az Amiga OS vagy a Mac OS is nyújtotta ugyanezeket az alapokat, akár még fejlettebb (32 bites) rendszerarchitektúrát is.
A Microsoft igyekezett a leglátványosabb területeken felzárkózni a konkurensekhez. A 3.1-es Windows alapból tartalmazott egy multimédiás driverrendszert, az akkoriban még elég drága Sound Blaster és Adlib hangkártyákat használhatták az alkalmazások is, és gyárilag egy hangrögzítő alkalmazás is járt a Windowshoz. Volt médialejátszó is, ami látványos extrának számított, még ha az akkori merevlemez-kapacitások csak szerény teret biztosítottak a videózáshoz.
Nagy előrelépés volt, hogy a Windows bevezette a TTF (True Type Font) támogatását is, amit (üzletpolitikai okokból) ingyenesen licencelt az Apple-től. A ma is általánosan használt TTF fontok már vektor alapúak, vagyis nem nagyításra kockásodó bittérképes képek, hanem gyakorlatilag korlátlanul transzformálható Bezier görbék biztosítják a sima kontúrokat. Ennek is köszönhető, hogy a Windows szép lassan népszerű kiadványszerkesztő platformmá válhatott, és ekkortól lettek igazán közismert fontnevek az Arial, a Courier és a Times New Roman.
Sokat tágított az irodai munka lehetőségein az egységes objektumrendszer és az OLE (Object Linking and Embeding) bevezetése. Ennek révén az alkalmazások nem kellett, hogy mindenféle fájltípust kezelni (kirajzolni, elrendezni, nyomtatni, stb.) tudjanak, az OLE támogatással minden kompatibilis objektumot képesek voltak használni. Be lehetett szúrni egy dokumentumba képet vagy hangot, egy Word oldalon elhelyezhettünk egy Excel táblát – és tehetjük ezt ma is, ha épp kedvünk támad hozzá. Az irodai anyagok egyszeriben tele lettek grafikonokkal, képekkel, a dokumentumok világa alaposan megváltozott, vizuálisabb lett, anélkül, hogy ehhez fejlett és drága DTP alkalmazásokra kellett volna áttérnünk.
A TrueType támogatás volt a 3.1-es Windows egyik legnagyobb dobása
Sokan emlékezhetnek a képernyőket nem igazán védő képernyővédőket övező őrületre, a beépített néhány darab mellett rengeteg alternatív csoda is piacra került. A gyáriak közül a Marquee (Fényújság) egy saját magunk által megadott szöveg animálásával már segített is mindenkinek kipróbálni a pixelesedés nélkül méretezhető fontokat és próbára tehettük vele a CPU erejét is (akkoriban az energiatakarékosságra szinte senki nem ügyelt).
Képernyővédő saját szöveggel
Pasziánsz, a munkagyilkos
Néhány új játékkal is kitűnt a Windows 3.1, az egyébként igen elmés Reversi helyét átvette a Minesweeper, mely könnyedebb szórakozást kínált, a Solitaire (Pasziánsz) pedig hosszú évekig a legnépszerűbb Windows alkalmazások közé tartozott. Igazi játékos alapokat (DirectX és DirectSound) csak a Windows 95 kínált, ami sikeresen meg is újította a játékszoftver-kiadás világát, a Windows 3.1 apróságai és a hasonló kis programocskák inkább az alkalmi játékosoknak kedveztek.
Egyértelmű, hogy a Windows 3.1 nem a játékőrültek platformja volt, kis apró játékszereinek fergeteges sikere a kezdeti kizárólagosságnak és az üres irodai óráknak volt köszönhető. A Windows 8.1 egy érintőképernyővel felvértezve sokkal inkább jelenthet ma előrelépést játék terén, és az egyszerű kártyázásnál vagy aknakeresésnél sokkal „munkagyilkosabb” játékokra ad lehetőséget.
Régi idők procija és mai procitortúra
A Windows 3.1-hez legalább 1 MB RAM és 80286-os CPU kellett (egy 20 MHz-es már megfelelt) és nem ártott egy legalább 20 MB-os merevlemez sem. Az EGA grafikus vezérlő volt a minimum, de a 640×480 képpont felbontásra képes VGA volt a leggyakoribb választás. A minimális RAM méret mellett keservesen lassan indult, de 2 MB-on már kezelhető volt, 4 MB-on pedig már kényelmesen lehetett használni fejlettebb alkalmazásokat is.
Érdekes módon a gépkiválasztás feladata a 8.1-es Windows kapcsán már nem olyan egyszerű. A processzornak támogatnia kell speciális utasításkészleteket (PAE/NX/SSE2/CMPXCHG16b/PrefetchW vagy AMD esetében 3DNowPrefetch és LAHF/SAHF). Ez sem a gépen, sem a CPU csomagolásán/burkolatán nem szerepel, ezért érdemes előzetesen kutakodni. Ettől eltekintve nincs szükségünk semmi különösre, egy átlagos gép ma is megfelel az aktuális Windows futtatásához, e téren a helyzet lényegében nem változott.
Pontosabb a mutatóujj, mint az egér?
A Windows elterjedésével igazi egérkultusz vette kezdetét, soha nem látott mennyiségben és változatosságban kezdték gyártani ezt a máig „kézenfekvő” (illetve inkább kéz alá simuló) beviteli eszközt. Még olyan Logitech egér is akadt, amit Windows 3.1 telepítőkészlettel árusítottak, ami akkoriban logikus párosításnak tűnt, ráadásul a két termék hasonló ára nagyjából egyensúlyban tarthatta a csomagot. Az egérrel pontosabb, aprólékosabban kezelhető felületek, menük születtek, kaptak néhány évet az úszó beállító ablakok (lásd CorelDraw 3.0 és utódai), megjelent a görgő, újabb és pontosabb érzékelők, nagyobb felbontású, lapos kijelzők. Egyre nagyobb képernyőt használhattunk egyre több színnel, mindinkább fotorealisztikus megjelenítéssel. Aztán a táblagép- és okostelefon őrület közepette a Windows 8 érintőképernyőre kihegyezett csempés felületével új irányba indult.
Tanulni kellett az egeret annak idején, de húsz év alatt megszoktuk és megszerettük
A Windows 3.1 felhasználók annak idején a parancssor sötétje és a szokatlan, de hamar tanulható egér és ablakok világa között választhattak, utóbbi előnyei egyértelműek. Most ugyanez a húsz évvel öregebb, egéren edződött felhasználó arra kényszerül, hogy megszokjon egy új, az egérnél pontatlanabb, mutatóujjhoz tervezett, „letisztult” megjelenésű kezelőfelületet. Az előrelépés cseppet sem egyértelmű a kezdetektől jelenlévő felhasználók jelentős tábora számára, illetve egy olyan irányba – érintőképernyő – mutat, mely még nem bizonyította kellően hatékonyságát a munkában, produktivitásban. Miért akarnának olyan újdonságot tanulni, mely nem mutatja meg erejét már a váltáskor? A Windows 3.1 idején egyértelmű volt, hogy az új irány helyes, ma azonban sok felhasználó kétkedve tekint a Microsoft kínálta jövőképre. Ennek sokan hangot is adtak és a Windows 8.1 kiadásakor számos felhasználói javaslatot be is építettek a rendszerbe. Félig-meddig meghallgatták a Start menü visszaállítására irányuló kéréseket is, egy gombot legalábbis kaptunk, még ha az a csempéket hozza is elő.
Van némi hasonlóság a Windows 1.0 és a Windows 8.0 modern felülete között, mindkettő csempézve, azaz átfedés nélkül jeleníti meg az applikációkat és csak korlátozott számú ablak osztozhat a területen
Kis összeállításunk inkább hivatott felidézni régi idők örömét és bánatát, az akkori PC-s forradalmat, az új munkamódszereket és nehézségeket, semmint egzakt alapot kínálni a két rendszer összevetésére. Emellett azért érdekes, hogy akárcsak a divat világában, az IT trendek területén is köröket futunk: Ismét itt topog az ajtóban egy totális trendváltás a kezelőfelületeket illetően (egér vagy érintés), csak most nem annyira egyértelmű a helyes irány. Újra a kevés szín a divat, és ugyan a kijelzők felbontása nagy, de mégis hatalmas gombok és óriásbetűs feliratok adják a kezelőfelületet, akárcsak a régi 640×480-as felbontású VGA képernyők idején, hiszen a nagy elemeket könnyebb ujjal eltalálni. Körbeértünk volna?
