Mpie 707 – olcsó, kínai nagyképernyős

Márkás helyett noname – miért?

A telefonok elvesznek, eltörnek, vagy ellopják őket, és persze spontán tönkremennek. Esetemben nem volt szükség külső segítségre vagy a sokak által feltételezett tervezett elévülésre, megoldottam házon belül, szimpla ügyetlenséggel. Előző, elég jól bevált márkás telefonom arcra esve egy matematikailag nehezen modellezhető, ezért igen érdekes, ám a készülék használatát teljesen lehetetlenné tevő pókhálószerű mintázatot jelenített meg a képernyőn, melyet sajnos csak ötvenezer forintos kijelzőcserével lehetett volna letörölni. (Ennyit a Gorilla Glassről: nem golyóálló – de mentségére legyen mondva, hogy korábban már pattant a flaszteren a készülék, és azt kibírta.) Persze az eséstől akár az alaplap is megrepedhetett, ami újabb harmincezres kiadás rémképét lebegtette meg a horizonton, így egy új telefon beszerzése logikusabb lépésnek tűnt. Mivel a bevált megoldások nem túl érdekesek, és a márkás telefonoknak is megvannak a kis hibáik, ezért úgy gondoltam, miért ne ússzam meg a lehető legolcsóbban? Elővettem a tartalék, hangbeszélgetésre is alig jó korai androidos készülékemet, és úgy döntöttem, hogy inkább várok egy kicsit és Kínából rendelek telefont.

Sokat nézegettem a dx.com-ot, de úgy hallottam, akár rendelhettem volna máshonnan is, ma már több helyen ingyenesen szállítják ki a termékeket. Akárhogy is, tényleg igaz, akármilyen kis tételt kihoznak – kérdéses azonban, hogy mennyi idő alatt. Egy korábbi, kéttételes rendelésem közül egyik az ígért három hetes időtartam alatt érkezett meg, a másik pedig több mint két hónap után, mikor már kezdtem feladni a reményt. Éppen ezért nagyon megörültem, mikor megláttam a kis repülős ikonokat, amik azt jelezték, hogy pár nap alatt, némely termékek esetében egy napon belül itt lesz a csomag.

Mpie 707 teszt

Bőszen meg is rendeltem és kifizettem a kiválasztott telefont, de szerencsére nem álltam fél lábon addig, míg ideért. Jó néhány nap múlva jött ugyanis egy e-mail, hogy a csomagomat átsorolták egy másik szállítóeszközre (vélhetően ugye hajóra), mivel lítium akkumulátort tartalmazott, amit most már nem hajlandóak repülőgéppel szállítani. Megértem a biztonsági intézkedéseket, csak azt nem tudom, hogy minek biggyeszti oda a webáruház a gyorsszállítás ikonját egy telefonhoz vagy egy táblagéphez? Ezek ugyanis elképzelhetetlenek akkumulátor nélkül. Akárhogy is, három hét alatt azért megjött a küldemény, teljesen rendben, hiánytalanul. A csomagot nyomon is lehet követni útközben, de véletlenül sem azzal a linkkel, amit e-mailben küldenek a postázáskor, viszont a csetes ügyfélszolgálaton néhány perc alatt szóba állnak az emberrel, és tényleg segítenek (persze galaktikus angolul).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények